BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
energia

Zöldebb és gazdaságosabb közlekedés Európának

Az energia összeköt minket. Ez hozza mozgásba és tartja mozgásban az autókat, a teherszállítókat, hajókat, hogy megtehessenek több ezer kilométert, árut és személyeket szállítsanak egy egyre csak fejlődő hálózat részeiként. A közlekedés és a szállítás módja mindig is innovációra ösztönzött. Az elmúlt évtizedekben hatalmas technológiai áttöréseknek lehettünk tanúi mind a dizájn, mind a sebesség vagy a jármű méretét illetően. Ma a legsürgetőbb kihívást a környezetvédelem és a gazdaságosság jelenti; a gáz tökéletes megoldást kínál a zöldebb és hatékonyabb mobilitás elérésére.
2013.10.22., kedd 05:00

2008 és 2012 között világszerte 220 százalékkal nőtt a gáz közlekedésben való felhasználása, 13,6 milliárd köbméterről 30,1 milliárd köbméterre. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legutóbbi előrejelzése szerint csupán 2018-ra a közlekedésben hasznosított gáz aránya világszerte közel 10 százalékkal, akár 50 milliárd köbméterre emelkedhet. Más előrejelzések szerint Európában ez a piaci szegmens nem kevesebb, mint 40 milliárd köbméterrel több gázhasználatot jelentene 2030-ig, elérve a 200 és 400 milliárd köbméter közötti értéket világszerte.

Mint a Gazprom Export általános igazgatója, nem hagyhatom figyelmen kívül egy ilyen jelentős piac létrejöttét. A Gazprom egyik fontos, a jövőre vonatkozó célkitűzése, hogy a gáz üzemanyagként való felhasználását új szintre emelje. Az utóbbi időben 12 sűrített földgáz (compressed natural gas, CNG) töltőállomást építettünk fel Németország déli részén, amit 2013 végére 23 állomásra tervezünk bővíteni. A következő években terveink szerint tovább növeljük gáz töltőállomás hálózatunkat.

A földgáznak köszönhetően az alacsony károsanyag-kibocsátással járó közlekedés már nem csak a jövő zenéje. A fölgáz már ma is könnyen hozzáférhető, és számtalanszor bizonyította előnyeit: megbízható, biztonságos, megfizethető és környezetbarát. A földgázhajtású autók széndioxid kibocsátása 25 százalékkal alacsonyabb, mint a dieselmotoros autók esetében, az egyik legnagyobb veszélyt jelentő üvegházhatású gáz, a dinitrogén oxid kibocsátása pedig 85 százalékkal alacsonyabb. Eltérően a diesel- vagy a benzinhajtású járművektől, a gázhasználat melléktermékében szinte elenyészőre csökken a korom és a szénmonoxid aránya, ezáltal javítva a levegő minőségét és légzőszerveink egészségességét.

A gáz lehetővé teszi, hogy a fogyasztók kisebb költséggel csökkenthessék a károsanyag-kibocsátást, és nagyobb utat tegyenek meg kevesebb pénzért. 10 euró értékű üzemanyaggal egy földgázhajtású jármű megközelítőleg 220 kilométert tud megtenni, míg a dieselhajtású autók átlagosan 164 kilométert, a benzinmotoros gépkocsik pedig csak 103 kilométert. Az Európai Gáz Forum (EGF) adatai szerint 2050-ig az eredeti forgatókönyvhöz képest 68–77 milliárd euróval többet takarítana meg a kontinens, ha továbbfejlesztenék a földgáz közlekedésben való hasznosítását. A teherszállítók és a hajók hozhatják a legnagyobb költségmegtakarítást. Ezt a gazdasági válság által terhelt időszakban kiváltképp nem szabad figyelmen kívül hagyni!

Mi úgy gondoljuk, hogy sokat tehetünk az ügy érdekében. Összefogva, együtt kell feltárnunk a földgáz előnyeit. A politikai döntéshozóknak fel kell ismerniük, hogy a földgázelosztás infrastruktúrájának fejlesztésébe való befektetés sokkal gazdaságosabb, mint a támogatásoktól függő technológiák fejlesztése. Ha a döntéshozók kiszámíthatóbb jogi környezetet, kiegyensúlyozott adókat és szabványokat biztosítanának, könnyen megtalálná a szektor a számára szükséges befektetési lehetőségeket.

A Gazprom által szervezett, Európa számos országán áthaladó, sűrített földgázmeghajtású autók részvételével zajló Blue Corridor Rally azt bizonyítja, hogy a földgázhajtású közlekedés már ma is működőképes. A verseny egyben demonstrálja, hogy a gázhajtású járművek (natural gas vehicles, NGV) hozzájárulnak ahhoz, hogy a fogyasztóknak kevesebbet kelljen költeniük, miközben a környezetüknek is jót tesznek. Emellett felhívja a figyelmet az előttünk álló kihívásokra: létrehozni az újratöltő állomások sűrűbb hálózatát, hogy az új technológia még könnyebben hozzáférhető legyen. A „tyúk vagy a tojás” problematikáját elkerülendő, a gázszolgáltatóknak, a járműgyártóknak és a nemzeti hatóságoknak együtt kell dolgozniuk.

Ezen háttérre való tekintettel üdvözöljük az Európai Bizottság év elején kezdeményezett környezetbarát közlekedési csomagját. Ez a javaslat nagyratörő uniós célkitűzéseket fogalmaz meg az alternatív üzemanyaggal működő járművek előremozdításának érdekében, mint amilyen a földgáz is. Ez fontos és szükséges jelzés az iparág számára, mindemellett egyértelműen ösztönöz a megfelelő piaci körülmények megteremtésére, hogy a CNG- és a folyékonyföldgáz- (liquefied natural gas, LNG) hajtású járművek beépüljenek az európai közlekedésbe.

Jelenleg 18 millió földgázhajtású járművet regisztráltak a világon. 2020-ig ez a szám 50 millióra emelkedhet. Ugyanakkor ma, Európa csupán 1,5 millió NGV-nek ad otthont, amiből Magyarországon mindössze pár ezer van használatban. Az Európai Unió elsütötte a startpisztolyt a környezetbarát közlekedési csomag elfogadásával. Most a kormányokon a sor, hogy beszálljanak a futamba. A Gazprom készen áll, hogy versenyre kelljen a zöldebb és gazdaságosabb közlekedésért.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.