Rezsipolitika: Széllel szemben

Való igaz, hogy az energiaköltségek minimalizálása a versenyképesség javítása és a lakossági terhek mérséklése szempontjából kívánatos. Az energiaárak és -költségek jó szándékú csökkentése azonban a hazai politika által csak szerény mértékben befolyásolható. Ezt részben a nemzetközi adottságok, részben a hazai export versenyképességének nehezen javítható feltételei okozzák.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a természeti erőforrások – benne az energiahordozók bősége vagy szűkössége – fontos növekedési tényezők, de nem perdöntőek az egyes országok fejlődését illetően. Az Egyesült Államoknak tartós és nem csekély előnyt kínál a természeti erőforrások bősége, de Japán látványos gazdasági felfutását az elmúlt évszázadban nem igazán gátolta a ezek szűkössége. Kétségtelen, az EU és Japán háromszor-négyszer magasabb jelenlegi gázárai súlyos versenyképességi hátrányt jelentenek az USA-val szemben, de csak a rendkívül energiaigényes iparágakban. A szerény energiaigényű hightech iparágakban és a szolgáltatások jelentős részében a versenyképesség nem az energiaköltségek jelentős különbözőségével kapcsolatos.

Az energiaárak és -költségek nemzetgazdasági szerepének megítélésénél figyelembe kell venni a teljes költségeken belüli arányárat. Globális kitekintésben a nemzetközi adatok szerint 1 dollár ipari kibocsátáshoz szükséges energia 7 centre tehető, ám országonként és iparáganként többszörös eltérések lehetnek. Nem vitatható, hogy a meghatározó nemzetgazdasági ágazatok között az ipar a legenergiaigényesebb tevékenység. A fejlett országokban az ipar részaránya a GDP előállításában 30 százalékra tehető, így aligha tévedhetünk, ha a gazdaság egészében az 1 dollár kibocsátáshoz tartozó energiaköltséget 3-4 százalékra becsüljük. A statisztikai hivatal adatai szerint a magyar gazdaság végső felhasználásában az energiaköltség 4-5 százalékra tehető. Figyelembe véve, hogy a teljes energiaigényünk közel kétharmada import, továbbá azt, hogy a forint vásárlóerőn számított értékéhez képest leértékelt, a magyar energiaköltség aránya nem igazán tér el a nemzetközi átlagtól.

A nemzetközi és a hazai adatok azt igazolják, hogy az egységnyi nemzetgazdasági kibocsátás energiaköltsége nem haladja meg az 5 százalékot. Igen jelentősen kellene tehát csökkenteni az energiaköltségeket ahhoz, hogy a magyar gazdaság versenyképessége érzékelhetően javuljon. Normális gazdaságokban a piaci erők az energia-felhasználást mérséklő innovációt és a termékekben és szolgáltatásokban megtestesülő hozzáadott érték szisztematikus növelését preferálják.

Ha elfogadjuk a statisztikákból adódó valós energiaköltségekre vonatkozó adatokat, arányokat, akkor bizton állítható, hogy makrogazdasági szinten az EU és a hazai gazdaság versenyképességi gondjai nem elsősorban a magas energiaárakkal magyarázható. Bár az energiaracionalizálás a versenyképesség javítása és a környezet védelme szempontjából aligha mellőzhető, de arra számítani, hogy az energiaárak önkényes csökkentése megoldhatja az EU vagy Magyarország versenyképességi gondjait, több mint illúzió.

Nem vitatható, hogy az energiaszektor nemzetgazdasági jelentősége, szerepe kissé túlmutat a gazdasági megfontolásokon, de misztifikálása, gazdasági összefüggéseiből kiragadva – és politikai szintre emelve – nem csak értelmetlen és hibás gazdaságpolitikai megközelítés, hanem súlyos jövőbeni buktatókat rejt. A hazai energiakérdés megoldásának kulcsa a forrásoldali racionalizáláson túl alapvetően a felhasználás hatékonyságában, szűkebben pedig az export hatékonyságának drasztikus növelésében van.

VG-Páholy-tagok: Bartha Attila, Bod Péter Ákos, Hegedűs Miklós, Veres Zsolt
Megjelenés minden szerdán.