Kreditpontok: naprakész tudás vagy kötelező kör?

Idén több mint 7000 mérlegképes könyvelő engedélyét vonták vissza, mert nem szerezték meg a jogosultsághoz szükséges kreditpontokat. Ez nagy szám, de nem biztos, hogy azonnal meg kell kongatni a vészharangokat a szakmai közöny eluralkodása vagy a piac szűkülése miatt. Ugyanis lehet, hogy többségüknek nincs is szüksége engedélyre, mert nagyvállalatnál dolgoznak, ahol elég egy engedéllyel rendelkező könyvelő, vagy éppen kicsi, 10 milliós forgalmat el nem érő cégeket könyvelnek. De mégsem lehetünk teljesen nyugodtak, mert jelentheti azt is, hogy a kötelezettek nem érdekeltek a naprakész tudás megszerzésében, hogy a rugalmatlan rendszer nem képes kiszolgálni a mérlegképes könyvelők valós igényeit.

A mérlegképes könyvelők kreditpontos továbbképzési rendszerében évente 16 pontot kell megszerezni, melyből nyolcat számviteli, nyolcat adózási vagy jogi előadáson kell összegyűjteni. Egy 45 perces előadás egy pontot ér. A problémát az okozza, hogy a számviteli előadáson nem szabad szóba hozni a problémák adózási következményeit vagy jogi feltételeit, ugyanis ha az előadó 5-10 százaléknál nagyobb mértékben utal a probléma adózási vonzataira, akkor onnantól az előadásra nem jár a számviteli kreditpontot. Mivel kifejezetten bünteti a rendszer, ha a szakértők esettanulmányszerűen tárgyalják a témákat, így az előadások puszta jogszabály-ismertetésekké silányodnak. Ez pedig nem jó a résztvevőknek, akiktől ügyfeleik egyre inkább a komplexitást várják el, azt, hogy pénzügyi, befektetési, beruházási kérdésekben adjanak tanácsot adózási következményekre, jogi feltételekre kiterjedően is.

A vállalkozások nagy része mindössze csak könyvelővel rendelkezik. Abszurd, hogy a számviteli szakember, aki alapfeladatai mellett nagy valószínűséggel adózási kérdésekkel is fog találkozni, nem kaphat segítséget a merev továbbképzési rendszertől. Azért is érthetetlen, hogy miért nem készítjük fel jobban a könyvelőket az adózási problémák helyes kezelésére, mert miközben a könyvelésnek gyakorlatilag nincs kockázata, és a számviteli szabályok nem is változnak túl gyakran, egy-egy adóval kapcsolatos tévedés sokkal nagyobb károkat okozhat a vállalkozásnak és a költségvetésnek is. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy az értelmetlennek tűnő képzés nem igazán teszi motiválttá a résztvevőket.

A mérlegképes továbbképzés két éve bevezetett új rendszere éppen a rugalmasságot lett volna hivatott biztosítani a képzési helyek által felkínált különböző témájú előadásokkal, melyek közül a szakemberek kiválaszthatnák azokat, amelyekre a munkájukhoz leginkább szükségük van. Az elképzelés megvalósításának feltétele lenne, hogy az összes képzési tematikát egy helyen közzé tegyék. Sajnos a mai napig nincs ilyen hely, így az előadások közül nem lehet válogatni, és lehetetlen azokat összehasonlítani. A Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján is csak az előadások címeit lehet megtalálni, nem lehet elérni a részletes információkat.

Az elérhető kreditpontos előadások tehát nem felelnek meg a valódi piaci igényeknek, és nem könnyű a tartalom alapján válogatni közülük, így logikusan merül fel sokakban a kérdés, hogy nem lenne-e jobb gyorsan és olcsón túlesni az egészen. Ez az oka, hogy sokan választják a legegyszerűbb megoldást, az e-learning előadásokat. Ugyan az online előadásokba többen beépítenek interakciót igénylő ellenőrzési pontokat, de nem kell sokáig törnünk a fejünket, hogy megoldást találjunk ezek kikerülésére. Így erős a kétely azzal kapcsolatban, hogy ez a módszer valóban ad-e valamilyen tényleges ismeretet felhasználóinak.

Az igazán szemfülesek azonban még ennyit se tesznek. Sokan ugyanis csak kétévente szerzik meg a kreditpontjukat, és mégis folyamatosan könyvelnek. Például, ha valaki 2014-ben nem végezte el a kötelező képzést, akkor 2014 év végén elveszti az engedélyét. Az ügyfelek azonban erre jellemzően nem kérdeznek rá. 2015 elején gyorsan megszerzik a szükséges 16 pontot egy intenzív képzésen, majd ismét regisztrálnak, és mire a mérleget alá kell írniuk, már jogosultak lesznek rá. Vagyis minden második évben megtakarítják a költséget és az időt, ami sem szakmai, sem üzleti hátrányt nem jelent számukra. A komplexitás hiányára az előadások engedélyeztetésében rejlő merevség lehet a magyarázat. Ugyanis a tematikát meglehetősen mechanikusan vizsgálják, csak az egyértelmű kulcsszavakat keresik. Ha a beadott tematika „adógyanús”, akkor egyszerűen nem adják meg rá a számviteli kreditpontot.

További probléma, hogy az előadások engedélyeztetési folyamata és az ellenőrzés is nagyon rugalmatlan. A 45 napos elbírálási határidő például indokolatlanul hosszú, és mivel csak az engedély kézhezvétele után kezdik szervezni a résztvevőket, így az ötlet felmerülésétől az első előadás megtartásáig akár két hónap is eltelhet. E közben a jogszabályok 1-2 hónapon belül akár többször is megváltoznak. Problémát okoz, ha egy már engedélyezett témát kell az évközi változásokhoz igazítani: ha nem aktualizálják, akkor ez lehet az elmarasztalás oka, de az engedélyezés újrakezdésével pedig mindig lemaradásban lesznek a jogszabályalkotáshoz képest.

Csak akkor várhatjuk, hogy az érdeklődés növekedjen a kreditpontos képzések iránt, ha versenyképes tudást lehetne átadni ezeken, és ha csökkentenénk a rendszer kijátszhatóságát. És ha még a vállalkozások számára is elérhetővé tennénk olyan objektív adatokat, ami alapján megítélhetnék, hogy a választott szakember mennyire felkészült, akkor a naprakész, komplex tudásnak lassan-lassan piaci értéke is lehetne.