Ceausescu-terv Görögországnak

A nyolcvanas években a román kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu úgy kívánta visszafizetni országa adósságát, hogy közben kivéreztette a társadalom erőforrásait. Ismert módon az eredmény teljes gazdasági és társadalmi összeomlás volt.

Hasonló történik most Görögországban. Ha valaha volt egyértelmű szakpolitikai kudarc, a 2010 utáni görög megszorítások eredménye az volt: a gazdasági kibocsátás negyedével zuhant, az adósságállomány az épphogy kezelhető 110 százalékos GDP-arányos szint környékéről a kezelhetetlen 176-ra emelkedett, a munkanélküliség csaknem 30 százalékra, az ifjúsági munkanélküliség 60-ra nőtt, miközben elterjedt a szegénység.

Ugyanezen időszakban a társadalom gazdagabb felének adóterhe csupán 9 százalékkal nőtt, míg az alsó feléé 338 százalékkal. Mégis, a már így is térdre kényszerített görög társadalom újabb megszorítási hullám elé néz. Mindezt annak ellenére, hogy az Európai Uniónak megvan a saját hivatalos Európa 2020 versenyképességi stratégiája, amely pont az ellenkezőjét írja elő: a termelékenyég emelését a humán tőkébe való beruházáson keresztül. Nincs benne szó arról, hogy egy tagállam más megítélés alá esik csupán azért, mert rendkívül eladósodott. Sőt, ha valahol, akkor ilyen gazdaságok esetében van égető szükség az értékteremtő képesség elősegítésére. A gyakorlatban azonban az EU saját hivatalos stratégiája elfelejtődött, a gyakorlatban ugyanúgy be lett tiltva, mint a Sziriza keynesiánus ihletettségű eredeti, úgynevezett Szaloniki programja, amely nagy támogatottságot élvezett a globális közgazdasági szakma keynesiánus elitjétől. Görögország mégis Ceausescu szellemiségének megfelelő új tervet kap.

A következő években megemelik az éttermekre és a szigetek turizmusára kivetett áfát, azt azonban nehéz elképzelni, hogy ez hogyan javítaná Görögország meghatározó szektorának versenyképességét. A Sziriza kormány által „egyoldalúan”, a trojka – új nevükön intézmények – beleegyezése nélkül bevezetett intézkedéseket vissza kell fordítani. Ilyen például az elmúlt években ötven százalékkal csökkentett nyugdíjak miatt szenvedők közül a legszegényebbeknek juttatott szociális támogatások eltörlése anélkül, hogy a trojka bármit tenne a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében, amelyet a megemelkedett munkanélküliség és a feketemunka veszélyeztet. A nyomorgó nyugdíjasok támogatásának megszüntetése semmilyen formában nem emeli a versenyképességet, ellenben keresletkiesést okoz a helyi gazdaságban.

A terv fenntartja a Sziriza által megváltoztatni kívánt rendkívül igazságtalan ingatlanadót, amely a 2009-es, válság előtti kiemelkedően magas ingatlanárakat veszi figyelembe az adóalap kiszámításakor ma is, és amelyet az elmúlt években néha visszamenőlegesen vetettek ki. A terv szintén eltörölné a Sziriza transzferárazásról szóló törvényét, amely csökkentette volna a transznacionális cégek határokon átnyúló adóoptimalizációjából származó költségvetési bevétel kiesését. Szinte már magától értetődő, hogy a trojkával kötött előző két megállapodásban egyetlenegyszer nem szerepelt az „offshore” kifejezés, a mostani tervezetben sincs semmi arról, hogy hogyan kívánják a masszív adóalap adóparadicsomokba történő kiszivárgást megszüntetni. Szó van viszont a közszférában az elmúlt hónapokban visszavett alkalmazottak ismételt elbocsátásáról, ami ismét csak szegénységhez és a helyi kereslet kieséséhez vezet majd.

A terv Ceausescu filozófiáját egészen új magasságokba emeli azáltal, hogy bevezeti a robotmegszorítás intézményét: ha a hiánycél nem teljesül, automatikusan újabb kiadáscsökkentések lépnek életbe. Márpedig a hiánycél nem fog teljesülni, hiszen maga a kormány is recessziót előidézőnek nevezte a tervezetet a parlamenti vitában.

Elvileg vannak beruházási elemei is a tervnek, ám csak akkor, ha a tervezett privatizációs bevételek realizálódnak. El kell adniuk ugyanis a családi ezüstöt (kikötők, vasút stb.), méghozzá a válság által nyomott árszinten. Még ezek után is a bevételek kezdeti részét a bankok újrafeltőkésítésére költik majd el, ami azért vált szükségessé, mert az Európai Központi Bank politikai nyomásgyakorlás céljából megfojtotta a görög kereskedelmi bankrendszert – legalábbis az eurózóna vezető akadémiai kutatói, Charles Wyplosz és Paul de Grauwe véleménye szerint.

Akárcsak 2010 után, amikor az európai polgárokkal fizettették meg a német, francia és görög bankoknál felhalmozódott rossz adósság árát (a „görög mentőcsomagnak” nevezett hitelek 90 százaléka ugyanis erre költődött, nem görög reformokra), most is a bankok élveznek elsőbbséget. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudjuk, hogy a tervezett privatizáció töredéke fog csak megvalósulni, azaz a beruházásokra szánt pénz gyakorlatilag fikció.

Ugyanakkor Görögországot ismét megterhelik egy hatalmas új hitelcsomaggal, melynek nagy részére nincs szüksége, ezáltal az adósságszint a GDP 200 százaléka fölé nő. Cserébe kapnak egy recessziót előidéző és fenntarthatatlan tervet, amelyben nem hisz sem a görög kormány, sem az IMF (szerintük részleges adósságleírás nélkül fenntarthatatlan a terv), sem Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter.

A megszorítások filozófiája szerint azok célja a befektetők bizalmának visszaszerzése. A valóságban pont az ellentéte történik. A valódi gazdasági valódi szereplői pontosan tudják, hogy versenyképességet növelő közösségi beruházások nélkül, a belső kereslet drasztikus csökkentése mellett nem érdemes most Görögországban új vállalkozásokat indítani.

A görög szappanopera tehát folytatódik: jövőre ugyanez ugyanitt. Csak sokkal rosszabb helyzetben.

(A cikk teljes terjedelemben elolvasható a vg.hu/goroghitel weboldalon)