A blokkoló Amerika

Nemrégiben rendezték meg Addisz-Abebában, Etiópia fővárosában a nemzetközi fejlesztésfinanszírozással foglalkozó harmadik ENSZ-konferenciát. Az eseményt megtartása egy olyan időszakban történt, amikor a fejlődő és feltörekvő országok már megmutatták azt, hogy hatalmas pénzösszegeket tudnak produktívan felhasználni.

Néhány éve Ben Bernanke, a Fed akkori elnöke globális megtakarítási bőségről beszélt, ugyanakkor a társadalmi haszonnal járó beruházási projektek nem jutottak elegendő forráshoz. Ez igaz a jelenlegi helyzetre is. Akkor is az volt, és most is az a probléma, hogy a világ pénzpiacai – amelyeknek a megtakarítások és a befektetési lehetőségek közötti hatékony közvetítő szerepet kellene ellátniuk – valójában felaprózzák a tőkét, és kockázatokat hoznak létre.

Sok minden változott az elmúlt 13 évben azóta, hogy az első nemzetközi fejlesztésfinanszírozási konferenciát 2002-ben a mexikói Monterrey-ben megrendezték. Akkor a G7-csoport dominálta a globális gazdaságpolitikai döntéshozatalt, mára viszont Kína vált a világ legnagyobb gazdaságává vásárlóerő-paritáson mérve, megtakarításainak mértéke pedig mintegy 50 százalékkal nagyobb az amerikai értékhez képest. 2002-ben a nyugati pénzügyi intézmények azt gondolták, hogy mesterei a kockázatkezelésnek és a tőke kihelyezésének, ma viszont azt látjuk, hogy inkább a piaci manipuláció és egyéb megtévesztő praktikák terén jeleskednek.

Már nem hallani azokat a felhívásokat, amelyek arra vonatkoztak, hogy a fejlett országok teljesítsék azt a vállalást, miszerint a GNI-jük legalább 0,7 százalékát fejlesztési segélyekre fordítják. Néhány észak-európai ország – Dánia, Luxemburg, Norvégia, Svédország és nagy meglepetésre az Egyesült Királyság – teljesítette vállalását tavaly. Az USA – amely a GNI 0,19 százalékát fordította erre a célra 2014-ben – azonban jóval elmaradt tőlük.
A fejlődő és a feltörekvő országok így ma azt mondják az USA-nak, illetve a többi fejlett államnak: „Ha nem tartjátok be a vállalásaitokat, akkor legalább tegyétek lehetővé számunkra azt, hogy a globális gazdaság egy olyan modelljét hozzuk létre, amely a szegényebb államokért is működik.” Nem meglepő módon a jelenlegi hegemón országok az USA vezetésével mindent megtesznek annak érdekében, hogy hátráltassák ezt a törekvést.

Az USA blokkolja azt is, hogy egy megfelelő nemzetközi jogrend alakuljon ki az államadósságokkal kapcsolatban. Ukrajna, Görögország és Argentína esete megmutatta, hogy a jelenlegi nemzetközi mechanizmusok kudarcot vallottak. Az országok túlnyomó többsége az államadósságok átstrukturálására vonatkozó keretrendszer kialakítására szólított fel.

Az USA azonban továbbra is fő akadályozója ennek a törekvésnek. A magánberuházások is fontosak, azonban az új beruházási szabályozások – ezek bekerültek azokba a kereskedelmi megállapodási tervezetekbe, amelyekről az Obama-adminisztráció tárgyal az EU-val, illetve a csendes-óceáni térség országaival – azt jelzik, hogy a külföldi közvetlen befektetések kapcsán csökken majd az egyes kormányok lehetősége a környezetvédelmi, egészségügyi előírásokra, valamint a munkahelyi feltételekre és valójában az egész gazdaságra vonatkozó szabályozások terén.

Különösen csalódást keltő volt az amerikai álláspont az addisz-abebai konferencia legvitatottabb részével kapcsolatban. Ahogy a fejlődő és feltörekvő országok megnyitották piacaikat a multinacionális cégek előtt, úgy vált egyre fontosabbá, hogy meg tudják adóztatni ezeket a hatalmas cégeket azon profitjuk után, amelyek az országukban keletkeznek.
Minden ország dollármilliárdnyi adóbevételektől esik el. Tavaly az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma által a luxemburgi adószabályokról feltárt információk megmutatták, milyen szintű adóelkerülésekről van szó. Miközben a gazdag országok, mint például az USA, egyértelműen képesek a Luxembourg Leaks néven emlegetett dokumentumokban leírt mechanizmusok működtetésére, addig a szegény államok nem.

Tagja voltam a nemzetközi társasági adózás reformjával foglalkozó független nemzetközi bizottságnak, amely a jelenlegi adórendszer megváltoztatásának lehetőségeit vizsgálta meg. A nemzetközi fejlesztésfinanszírozással foglalkozó konferencia számára bemutatott jelentésben egyetértettünk abban, hogy a jelenlegi rendszer kudarcot vallott, és kisebb módosítások nem hozzák azt helyre, ezért egy alternatív rendszerre tettünk javaslatot.

Az USA és más fejlett országok jóval kisebb változtatások mellett érvelnek, amelyekre az OECD, a fejlett gazdaságok klubja tesz javaslatot. Más szóval: azok az országok, ahonnan az adóelkerülők kerülnek ki, egy olyan rendszert akarnak kidolgozni, amely csökkentené az adóelkerülést. A bizottságunk rávilágított arra, hogy az OECD-reformok a legjobb esetben is miért csak a toldozgatását jelentik egy alapvetően elhibázott rendszernek.

India vezetésével a fejlődő és feltörekvő országok azzal érveltek, hogy a megfelelő fórum az ilyen globális kérdések megvitatására az ENSZ-en belül már létrehozott szakértői bizottság lehetne, amely az adóügyekkel kapcsolatos nemzetközi együttműködés lehetőségeit vizsgálja. Ennek a testületnek a státusát és finanszírozását azonban erősíteni kellene. Az USA ellenezte ezt: nem akart változtatni a jelenlegi helyzeten, amelyben a globális kormányzás a fejlett országok irányításával zajlik, a saját érdekeiket szolgálva.

Az új geopolitikai realitások a globális kormányzás új formáit követelik meg, amelyben a fejlődő és a feltörekvő országok nagyobb beleszólást kapnak. Az USA keresztülvitte akaratát Addisz-Abebában, azonban azt is megmutatta, hogy ennek a történetnek a rossz oldalán áll.