Az örökség nyomában

Barack Obama a tervezettnél egy nappal hamarabb, pénteken megkezdte szabadságát Martha’s Vineyard szigetén – ez volt az egyik vezető hír a hétvége előtt az amerikai médiában. Ha valami katasztrófa miatt nem kell megszakítania a vakációt – amint ez néhányszor már megtörtént –, akkor az elnök kipihenten nézhet szembe ősszel a kongresszusban ellenlábasaival, beleértve jó néhány saját párttársát is.

A vakáció helyszíne, a Martha’s Vineyard nem csupán a keleti parti arisztokrácia exkluzív játszótere, hanem a Kennedy-klán második – olykor első – otthona csaknem száz éve. Nem véletlenül járt oda nyaralni Bill Clinton is, és feltehetőleg Obamát se csak az óceán vonzotta: a demokrata örökség felvállalása is benne van választásában.

Márpedig az örökség kérdése rendkívül fontos egy amerikai elnöknek, különösen amióta a média azzá tette. Jószerivel még be se iktatják az új államfőt, a sajtó már találgat, vajon mi fűződik majd a nevéhez: a hidegháborút persze nem nyerheti meg mindenki, mint Reagan, de a költségvetést például rendbe szedheti, mint Clinton. Obama először épp arra fordította talán a legtöbb energiát, ahol Clinton végül alulmaradt: az egészségbiztosítási rendszer reformjára.

Az Obamacare néven emlegett törvényt ugyan már 2010 elején alá tudta írni, de arra még idén júniusig várnia kellett, hogy a legfelső bíróság is elhárítson minden kifogást. A reformnak azonban így is bőven maradtak ellenzői, sőt akár még vissza is lehet csinálni. Meg egyébként is: egy igazi elnök nem csak egy dologról marad emlékezetes, és Obama nem sok egyértelműen pozitív eredményt tudott eddig felmutatni. Azt még ellenségei is elismerik, hogy nem volt könnyű dolga, hiszen elnöksége kezdetén javában dúlt a globális válság, de azt már felróják neki, hogy a kilábalás lassúbb volt, mint a korábbi recessziók után. A külpolitikáról jobb nem beszélni a közel-keleti vagy az afganisztáni drámák után – kérdés, mit változtat az Iránnal most júliusban aláírt nukleáris megállapodás, amely bevonulhat az Obama-örökségek közé, feltéve, hogy nem fúrja meg ősszel a kongresszus.

Médiaszempontból nem ideális – túl bonyolult –, de komoly örökségi lehetőség rejlik a szabadkereskedelmi megállapodásokban is. Ám az elnök hiába szerezte meg a tárgyalások felgyorsításához szükséges felhatalmazást, ha a partnerekkel nem sikerül dűlőre jutni. A másik oldalon nem azt tartják elsősorban szem előtt, hogy ki kerül majd fel a dicsőségtáblára, így az aláírási aktusok Obama utódjára maradhatnak – ha lesznek egyáltalán.

Az elnöknek azonban még a nyaralás előtt sikerült előállnia egy olyan témával, amelyet érthetően lehet tálalni, globálisan is fontos, ráadásul roppant aktuális. Az eddigi 15 legmelegebb esztendőből 14 az USA-ban az utóbbi másfél évtizedre esett – emlékeztetett a múlt héten ismertetett tervezet, amely a klímaváltozásra adandó amerikai válaszokat foglalta össze. A Tiszta energia terv elvben a decemberi párizsi klímacsúcsra készült, ahol a világ újra nekifut a felmelegedés megakadályozásának.

Az ez ügyben 1997-ben elfogadott kiotói egyezményt a világ minden fontosabb országa ratifikálta – kivéve a két fő szén-dioxid-kibocsátót, Kínát és az USA-t. Most sem arról van szó, hogy Washington alávetné magát a globális szabályozásnak: az Obama által prezentált terv arról szól, hogy az USA-ban miként vegyék kisebbre az „ökológiai lábnyomot”, hogyan korlátozzák a széntüzelésű erőművek kibocsátását, felfuttatva a megújulókból származó energiatermelést, egyszerre csökkentve a környezeti károk okozta betegségeket, valamint a rezsit.

A számok impozánsak, a lebonyolításban a szövetségi államok nagy szabadságot kapnának, a párizsi csúcsra az USA eminensként mehet – és mégis azonnal megindult a fanyalgás, részben persze az ellenérdekelt politikai és gazdasági erők nyomására. Obamát nem a környezet érdekli – állították sokan –, hanem az, hogy hagyjon valami érdemlegeset is maga után; ha mást nem, hát egy kisebbre méretezett ökológiai lábnyomot.