Találkozás a piaccal

Feketén pesszimista és rózsásan optimista vélemények váltogatták egymást az elmúlt két napban a legtekintélyesebb elemzők, illetve a mértékadónak tekintett orgánumok értékeléseiben, miután a kínai jegybank megváltoztatta árfolyam-politikáját. Sokan első felindulásukban az újabb árfolyamháború rémét vetítették előre – olykor még a másodikban is –, gyorsan levezetve, hogy a jüan leértékelődése melyik országra, melyik pénzre, melyik nyersanyagra milyen hatással lesz.

Kezdetben kevesebben voltak, később egyre többen lettek azok is, akik viszont melegen üdvözölték a lépést, mondván, az irányított kapitalizmus bajait nyögő Kína fontos lépést tett a tényleges piaci mechanizmusok érvényesítésének érdekében, még ha arról természetesen nincs is szó egyelőre, hogy a jövőben ne a kommunista párt központi bizottsága határozza meg a GDP-prognózist.

A piacok mintha inkább a pesszimistákra hallgattak volna, esett minden, aminek csak volt valami köze Kínához – és minek nincsen? Pedig akár pozitívan is fogadhatták volna a jegybanki döntést, hiszen a piaci mechanizmusok erősebb érvényesítését hangsúlyozta, ha nem is teljes, de mindenesetre az eddigi homályt felváltó transzparencia mellett.
Ha mesterségesen alakítjuk az árfolyamot, az a baj, ha a piacra bízzuk, az a baj – lamentálhatnak Pekingben. Holott a bajok gyökerét talán máshol is érdemes keresni.

Sok kereskedő egerét mozgathatta az, hogy nem tudta, mit higgyen, mi az üzenete annak, ha egy szoros ellenőrzés alatt álló jegybank egyszer csak a piaci mechanizmusokról kezd beszélni, miközben látnivalóan a kormányzati érdekeket, jelesül a bármi áron való gazdaságélénkítést szolgálja. De hiába tudta mindenki, hogy végső soron pártirányítás alatt álló szervezettel van dolga, mégiscsak piaci reakciókat kellett adni a lépésre – bízva abban, hogy egyszer a jövőben az esetleges válaszlépések is a piaci logikát követik majd.