BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Ford

A mi Fordunk a Volkswagen

2015.09.30., szerda 05:00

Ami jó a Fordnak, az jó Amerikának is – szól a közkeletű mondás, amit ha most visszafordítunk a magyar helyzetre, akkor azt mondhatjuk, hogy ami nem jó a Volkswagennek, az nem jó Magyarországnak sem. Márpedig most nagyon nem jó a német autóipari konszernnek.

Két hete, a frankfurti autószalon idején még azt írtuk e helyen, hogy a rendszerváltás után tartósan az autóipar vált a magyar gazdaság és ipar motorjává, aminek eddig csak a jó oldalát tapasztalhattuk meg, és jól tesszük, ha nem vágyunk a rossz oldal megismerésére. Erre viszont a Volkswagen-botrány miatt előbb kényszerülhetünk, mint azt két hete még bárki gondolhatta. A hatás még kiszámíthatatlan, de az ügy arra mindenképpen rávilágít, hogy mennyire egyoldalú a függésünk az autóipar minden rezdülésétől, amely az exportunk 13, az ipari termelésünk 22 százalékát adja.

A gazdaságpolitikai ráébredés szavakban megtörtént, hiszen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap azt nyilatkozta: a kormány csökkenteni akarja a gazdaság egyoldalú függőségét az autóipar teljesítményének hullámzásától, ezért arra törekszik, hogy más ágazatok is bővüljenek, mint a gyógyszeripar, az orvosi műszerek, gépipari alkatrészek gyártása.
Ezt azonban sokkal könnyebb mondani, mint véghezvinni.

Az elmúlt huszonöt év azt mutatja, hogy a kormányok politikai hozzáállástól függetlenül a legkönnyebb végét fogták meg a gazdaságélénkítésnek: az autóipari nagyberuházások idecsábítását. Nem az a baj, hogy ezt tették, hanem az, hogy ehhez képest elhanyagolták a többi lehetőséget, ami ahhoz kellett volna – és kellene –, hogy a hazai gazdaság szerkezete kiegyensúlyozott, válságálló legyen, olyan, amelyet egy-egy ágazat gondja nem hoz nehéz helyzetbe.

Tudjuk, hogy nekünk Mohács kell, de talán a Volkswagen-botrány anélkül is elültetheti a magyar gazdaságirányítókban a kiegyensúlyozottabb gazdaságfejlesztés szükségességét, hogy az nagyobb bajt okozna a győri Audi-gyár termelésében.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.