Szaporább-e a munka, ha minden suszter megmarad a kaptafánál? A biztosítási ügynökként talpaló pedagógus vagy a mérnökből lett zenész, a fitneszguruvá előlépett egykori rendőr vagy a végzett pszichológusból lett fényképész példáiból sejthető, hogy az iskolai végzettség és a tényleges munkavégzés jellege nem feltétlenül van összhangban. Kivételt jelentenek azok a foglalkozások, amelyeknél a jogszabályok előírják a szakmai felkészültséget (ilyenek a bírák vagy az orvosok).
Sokszor az élet dönti el, hogy ki milyen munkahelyre vetődik el (és ott hogyan tud helytállni). Az oktatás szakirányai és a munkaerő iránti igények legalább fél évszázada okoznak fejtörést a döntéshozóknak. A felsőfokú oktatási intézményeket tíz éve törvény kötelezi a végzettek pályájának követésére, újabban hét nagy adatbázis alapján próbálnak információkat szerezni a sorsukról. Az oktatás és képzés alacsonyabb fokozatainál szórványos tanulmányok léteznek, rendszeres „pályakövetés” még nincs.
Így válik hézagpótló ismeretforrássá az a vizsgálat, amely országos méretekben igyekezett feltárni az iskolai végzettség és az egy adott időpontban ellátott munkakörök közötti megfelelést. Az időpont „eszmei” volt, 2011. október 1-je. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársai által elvégzett műhelymunka ugyanis a legutóbbi népszámlálás iskolai végzettségre és foglalkozásra vonatkozó adatait ütköztette.
A hatalmas (és természetesen egyedi azonosítóktól már rég megfosztott) adatállományok sem az egyes egyének iskolatörténetére, sem a foglalkozásonkénti egyeztetésekre nem nyújtottak módot. Így az alapkérdések így hangzottak: a végzettség és munkavégzés hogyan viszonyul egymáshoz; megfelelnek-e egymásnak az 58 ezer fő híján négymillió foglalkoztatottnál a megszerzett szakképzettségek és a cenzus időpontjában betöltött foglalkozások; a férfiak és a nők, a fiatalok és a 29 évesnél idősebbek között milyen eltérések vannak?
Az egyeztetéshez a foglalkozások egységes osztályozási rendszere (FEOR)nyújtotta a támpontot. Ezt a tíz főcsoportból és azok alosztásaiból álló nemzetközi besorolási rendet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) gondozza, és 1958. évi létrehozása óta időnként felülvizsgálja. A legutóbbi megújítására 2008-ban került sor, méghozzá azzal a vezérmotívummal, hogy az osztályokba rendezés szempontjai között a végzett munka kapjon nagyobb hangsúlyt, mint az elvégzéséhez megkívánt formális végzettség.
A vizsgálat végkövetkeztetései szerint Magyarországon a foglalkoztatottak 41 százalékának képzettsége megfelelt az általuk ellátott munkakörnek. Meglepő módon nem észlelhető jelentősebb eltérés a 29 évesnél fiatalabbak és az annál idősebbek megfelelési arányai között sem, holott hihetnénk: a pályakezdők első munkahelye megkövetelné a formális szakirányú képzettség felmutatását.
A nők és a férfiak között már nagyobb a különbség (3,2 százalékpontnyi) a nők javára, aminek egyik oka, hogy számuk és arányuk nagyobb azokban a munkakörökben, ahol erősebb a foglalkozás és a képzettség közötti megfelelés. A kutatók persze körmönfontak: tisztában vannak vele, az összképet kissé torzíthatják az olyan foglalkozások, amelyeknél nagyon nehéz megállapítani, hogy voltaképpen milyen képesítés szükséges a munkahelyi feladatok ellátásához. Ilyenek például a minőségbiztosítási technikusok vagy a rengeteg képzési területet felölelő munka- és termelésszervezői beosztások. Idesorolhatók a szakképzettséget nem igénylő, egyszerűnek nevezett foglalkozások is (takarítás, karbantartás, csomagok és rakományok kezelése).
A vizsgálat egyik elágazása tehát azt is szemügyre vette, hogy milyen megfelelési arányok keletkeznek, ha az idetartozó 506 ezer főt különválasztják. A megfelelés ekkor 45,4 százalékra szökött fel, a nőké 4,4 százalékponttal haladta meg a férfiakét. A fiatalok és az idősebbek között alig jelentkezett különbség: a leválasztott foglalkozásokat űzők között sok a korosabb munkavállaló.
Tovább árnyalja a képet, és növeli a megfelelési arányt, ha eltekintenek a legfeljebb általános iskolai végzettségűek 442 ezres táborától. Továbblépve, az adatállományok közötti kapcsolatot teremtő kódjelzésekkel feltárulnak a megfelelésnek az egyes nemzetgazdasági ágakra és a településtípusokra jellemző vonásai is. Az összesen 485 foglalkozás mindegyikét elemezni természetesen éppúgy lehetetlen, mint figyelembe venni a munkahelyek által kínált tanfolyamokat, továbbképzési kurzusokat.
Mégis, az összkép azt sugallja, hogy a munkavállalók fele eredeti végzettségétől függetlenül teszi a dolgát. Meghirdetés nélkül igazodva a fejlett világ kilencvenes évek óta dívó jelszavához a rugalmas szakosodásról, avagy a funkcionális rugalmasságról. Csak az a kérdés, megfelelő alapokat kap-e a formális oktatási rendszertől, máskülönben igazolódik egyes mérnökök gyanúja: a sokrétű tevékenységek elsajátítása a tudás elsekélyesedését hozza magával.
A szólásbeli „suszter” eredeti alakját egy ókori szobrász kérte meg alkotása lábbelijének megítélésére, majd amikor az illető nekiállt egyéb műalkotások különféle testrészeit is bírálni, felszólította: „Ne tedd a szandál fölött!” Az ókor elmúltával a suszter alakjára a kaptafát osztották. Manapság amikor suszter is alig van, a munkát vállalók közül minden második számíthat rá: jobb, ha tekintetét a munka éppen adott tárgya fölé emeli.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.