Formális végzettség: országosan félig megfelelt

Szaporább-e a munka, ha minden suszter megmarad a kaptafánál? A biztosítási ügynökként talpaló pedagógus vagy a mérnökből lett zenész, a fitneszguruvá előlépett egykori rendőr vagy a végzett pszichológusból lett fényképész példáiból sejthető, hogy az iskolai végzettség és a tényleges munkavégzés jellege nem feltétlenül van összhangban. Kivételt jelentenek azok a foglalkozások, amelyeknél a jogszabályok előírják a szakmai felkészültséget (ilyenek a bírák vagy az orvosok).

Sokszor az élet dönti el, hogy ki milyen munkahelyre vetődik el (és ott hogyan tud helytállni). Az oktatás szakirányai és a munkaerő iránti igények legalább fél évszázada okoznak fejtörést a döntéshozóknak. A felsőfokú oktatási intézményeket tíz éve törvény kötelezi a végzettek pályájának követésére, újabban hét nagy adatbázis alapján próbálnak információkat szerezni a sorsukról. Az oktatás és képzés alacsonyabb fokozatainál szórványos tanulmányok léteznek, rendszeres „pályakövetés” még nincs.

Így válik hézagpótló ismeretforrássá az a vizsgálat, amely országos méretekben igyekezett feltárni az iskolai végzettség és az egy adott időpontban ellátott munkakörök közötti megfelelést. Az időpont „eszmei” volt, 2011. október 1-je. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársai által elvégzett műhelymunka ugyanis a legutóbbi népszámlálás iskolai végzettségre és foglalkozásra vonatkozó adatait ütköztette.

A hatalmas (és természetesen egyedi azonosítóktól már rég megfosztott) adatállományok sem az egyes egyének iskolatörténetére, sem a foglalkozásonkénti egyeztetésekre nem nyújtottak módot. Így az alapkérdések így hangzottak: a végzettség és munkavégzés hogyan viszonyul egymáshoz; megfelelnek-e egymásnak az 58 ezer fő híján négymillió foglalkoztatottnál a megszerzett szakképzettségek és a cenzus időpontjában betöltött foglalkozások; a férfiak és a nők, a fiatalok és a 29 évesnél idősebbek között milyen eltérések vannak?

Az egyeztetéshez a foglalkozások egységes osztályozási rendszere (FEOR)nyújtotta a támpontot. Ezt a tíz főcsoportból és azok alosztásaiból álló nemzetközi besorolási rendet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) gondozza, és 1958. évi létrehozása óta időnként felülvizsgálja. A legutóbbi megújítására 2008-ban került sor, méghozzá azzal a vezérmotívummal, hogy az osztályokba rendezés szempontjai között a végzett munka kapjon nagyobb hangsúlyt, mint az elvégzéséhez megkívánt formális végzettség.
A vizsgálat végkövetkeztetései szerint Magyarországon a foglalkoztatottak 41 százalékának képzettsége megfelelt az általuk ellátott munkakörnek. Meglepő módon nem észlelhető jelentősebb eltérés a 29 évesnél fiatalabbak és az annál idősebbek megfelelési arányai között sem, holott hihetnénk: a pályakezdők első munkahelye megkövetelné a formális szakirányú képzettség felmutatását.

A nők és a férfiak között már nagyobb a különbség (3,2 százalékpontnyi) a nők javára, aminek egyik oka, hogy számuk és arányuk nagyobb azokban a munkakörökben, ahol erősebb a foglalkozás és a képzettség közötti megfelelés. A kutatók persze körmönfontak: tisztában vannak vele, az összképet kissé torzíthatják az olyan foglalkozások, amelyeknél nagyon nehéz megállapítani, hogy voltaképpen milyen képesítés szükséges a munkahelyi feladatok ellátásához. Ilyenek például a minőségbiztosítási technikusok vagy a rengeteg képzési területet felölelő munka- és termelésszervezői beosztások. Idesorolhatók a szakképzettséget nem igénylő, egyszerűnek nevezett foglalkozások is (takarítás, karbantartás, csomagok és rakományok kezelése).

A vizsgálat egyik elágazása tehát azt is szemügyre vette, hogy milyen megfelelési arányok keletkeznek, ha az idetartozó 506 ezer főt különválasztják. A megfelelés ekkor 45,4 százalékra szökött fel, a nőké 4,4 százalékponttal haladta meg a férfiakét. A fiatalok és az idősebbek között alig jelentkezett különbség: a leválasztott foglalkozásokat űzők között sok a korosabb munkavállaló.

Tovább árnyalja a képet, és növeli a megfelelési arányt, ha eltekintenek a legfeljebb általános iskolai végzettségűek 442 ezres táborától. Továbblépve, az adatállományok közötti kapcsolatot teremtő kódjelzésekkel feltárulnak a megfelelésnek az egyes nemzetgazdasági ágakra és a településtípusokra jellemző vonásai is. Az összesen 485 foglalkozás mindegyikét elemezni természetesen éppúgy lehetetlen, mint figyelembe venni a munkahelyek által kínált tanfolyamokat, továbbképzési kurzusokat.

Mégis, az összkép azt sugallja, hogy a munkavállalók fele eredeti végzettségétől függetlenül teszi a dolgát. Meghirdetés nélkül igazodva a fejlett világ kilencvenes évek óta dívó jelszavához a rugalmas szakosodásról, avagy a funkcionális rugalmasságról. Csak az a kérdés, megfelelő alapokat kap-e a formális oktatási rendszertől, máskülönben igazolódik egyes mérnökök gyanúja: a sokrétű tevékenységek elsajátítása a tudás elsekélyesedését hozza magával.

A szólásbeli „suszter” eredeti alakját egy ókori szobrász kérte meg alkotása lábbelijének megítélésére, majd amikor az illető nekiállt egyéb műalkotások különféle testrészeit is bírálni, felszólította: „Ne tedd a szandál fölött!” Az ókor elmúltával a suszter alakjára a kaptafát osztották. Manapság amikor suszter is alig van, a munkát vállalók közül minden második számíthat rá: jobb, ha tekintetét a munka éppen adott tárgya fölé emeli.