Növekedési stratégia Európa számára

Miután a harmadik görög hitelprogramról szinte már megszületett a végső egyezség, itt az ideje annak, hogy az európai vezetők a jövővel kezdjenek el foglalkozni. Ez nem a görög adósságszolgálat következő hónapokra vonatkozó menetrendjére való összpontosítást jelenti, hanem azt, hogy széles körű gazdasági reformprogramot indítsanak el, amely a beruházások és a munkahelyteremtés ösztönzésének érdekében ötvözi a növekedést erősítő kínálat- és keresletoldali reformokat.

Az alacsony olajárak, a versenyképes euróárfolyam és az Európai Központi Bank monetáris stabilizációs eszköztárának megfelelő használata kedvező hátteret nyújt egy ilyen ambiciózus reformhoz. Továbbá talán a politikai környezet sem annyira baljós, mint azt gyakran feltételezik.
a McKinsey egy friss felmérése szerint az európaiak nemcsak élénkebb gazdaságra, magasabb jövedelemre és jobb minőségű közszolgáltatásokra vágynak, hanem egyben készek elfogadni azt is, hogy ennek elérése érdekében áldozatot kell hozniuk, beleértve a hosszabb munkaórákat és a csökkentett szociális ellátásokat. A 16 ezer megkérdezett elsöprő, 91 százalékos többsége támogatná a jelenlegi helyzet megváltoztatását, még ha az áldozatokkal jár is.

A jelenlegi helyzet pedig sürgősen változtatásra szorul. Az egy főre jutó európai GDP értéke jóval a 2008-as szint alatt áll. A legtöbb európai országban az államadósság értéke meghaladja az előírt 60 százalékos küszöbértéket. A szükséges kiigazítások miatt nyolc országban a bérek terén nominális defláció következett be legalább két éven át a 2008 óta tartó időszakban.

Hosszú távon Európa súlyos demográfiai kihívásokkal néz szembe. 2050-re az EU munkaerő-állománya 12 százalékkal, vagyis 42 millió fővel csökkenhet. Ez erősen visszaveti majd az EU növekedési potenciálját, hacsak a termelékenység jelentős szintű növekedése, a magasabb foglalkoztatottsági szint vagy a nagyobb mértékű bevándorlás nem ellensúlyozza azt.

A McKinsey Global Institute 11 intézkedést határozott meg, amelyeknek a megvalósításával növekedne a termelékenység, mobilizálódna a munkaerő, és ismét vonzóvá válnának a beruházások. Ezek a javaslatok nemcsak elméleteken alapulnak, hanem olyan intézkedéseken, amelyek már legalább egy európai országban bizonyítottak.

Példaként lehet felhozni, hogy bár a várható élettartam az 1970-es évek óta kilenc évvel nőtt Európában, a tényleges nyugdíjba vonulás hat évvel korábban történik, aminek következtében az 55–74 éves korosztálynak csupán 35 százaléka van jelen a munkaerőpiacon. Ebben a tekintetben Svédország mutathat példát, ahol a nyugdíjkorhatárt a várható élettartamhoz kötik. Nem véletlenül lett a görög, a portugál és a spanyol mentőcsomagok egyik eleme a nyugdíjkorhatár emelése.

A belgiumi Flandria régió és a skandináv országok a példa arra, hogy a kormányok miként tudják a közbeszerzéseket úgy alakítani, hogy azokkal a magánszektor kutatás-fejlesztési tevékenysége a technológiai innovációk irányába tolódjon. Dánia és Németország is jó példa arra, hogyan kell megfelelően biztosítani az átmenetet az oktatásból a foglalkoztatás felé.

A keresleti oldal vonatkozásában pedig itt az ideje annak, hogy feloldjuk a holtpontot abban az évtizedek óta tartó vitában, amely arról szól, hogy kell-e, és ha igen, miként élénkíteni a keresletet. Az egyik javaslatunk azt tartalmazza, hogy az állami beruházások értékét nemcsak a tőkeképzés, hanem a leírás során is figyelembe kell venni a mérlegben. Ezzel évente akár 140 milliárd eurónyi forrást is fel lehetne szabadítani.

Az általunk javasolt átfogó program megvalósításával Európa a következő évtizedben 2-3 százalékos, fenntartható növekedési rátára tudna visszatérni, valamint éves szinten 250–500 milliárd euró értékű beruházás valósulhatna meg, illetve több mint 20 millió új munkahely jöhetne létre. Ezek nem légből kapott számok. A programunk szerint a kínálati oldal növekedését szolgáló húzóerők háromnegyede a nemzeti kormányok illetékességi körébe tartozik. Az összes javaslat egyben összeegyeztethető az EU jelenlegi struktúrájával.
A program sikerének kulcsa, hogy mindkét javasolt intézkedést egyszerre kell megvalósítani. A kereslet ösztönzése a meglévő alapstruktúrák kiigazítása nélkül csak korlátozott eredményt hozhat. Továbbá, ahogy azt Görögország esetében láttuk, a strukturális reformok megvalósítása a kereslet megfelelő élénkítése nélkül deflációs lejtmenetet okozhat, ami aláássa a reformok folytatásának támogatottságát a közvéleményben.

Az elmúlt néhány év összes pesszimizmusa ellenére elmondható, hogy Európa még távolról sem egy olyan modellt jelent, amely felett eljárt az idő. A kontinens még mindig a globális GDP 25 százalékát állítja elő, fontos társadalmi és gazdasági indikátorok terén a világ vezető országainak ad otthont.

Ennek ellenére Európa évek óta szenved, miközben mások már kilábaltak a válságból. Ha a kontinens vissza akarja szerezni erejét, és meg akarja őrizni a nagyra értékelt társadalmi és politikai kohézióját, akkor a beruházás, a növekedés és a foglalkoztatás hosszú távú kérdéseivel kell foglalkoznia.

A jelenlegi gazdasági feltételek megadják a politikai lehetőségét annak, hogy egy prosperálóbb jövője legyen Európának. A kontinens politikusainak ki kell használniuk ezt az alkalmat.

Hans-Helmut Kotz a Harvard University vendégprofesszora
Eric Labaye a McKinsey Global Institute elnöke
Sven Smit a McKinsey & Company igazgatója

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org