Padlófék

Egy hete még a Frankfurti Autószalonon villogtak az újdonságaik mellett a világ nagy autógyártóinak vezérei, most viszont már mindenki azon cidrizik, vajon az ő autójánál mikor derítik ki, hogyan stikliztek, jobb esetben kozmetikázták, vagy egyszerűen a mérésekre kreatívan készültek a károsanyag-kibocsátási adatokkal.

Az autógyártók két tűz közé kerültek. Az egyik oldalon ott vannak a vevőik, akik gyors, robbanékony autókat akarnak, a másik oldalon pedig a környezedvédelmi hatóságok, amelyek egyre kisebb értékeket írnak elő a motorok károsanyag-kibocsátására. Az ellentét kibékíthetetlen. Ahhoz, hogy a gyártók mindkét elvárásnak – és ezzel a részvényeseikének – is eleget tegyenek, trükközni kell. Sokszor azt is nehéz eldönteni, mi minősül csalásnak, és mi kreatív megoldásnak. A kísértés nagy, hiszen a mérési nüanszokon dollármilliárdok múlnak. A bonyolult, mindinkább számítógépes alapokon nyugvó modern vezérlésekkel pedig a lehetőségek tárháza nyílt meg a fejlesztők előtt.

Olyan ez, mint a sportban a dopping. Amíg le nem bukik, mindenki veri a mellét, hogy ő nem nyúl tiltott szerhez, miközben nem tud tiszta maradni, mert tudja, hogy a másik doppingol, a tét nagy, a nézők pedig újabb és újabb csúcsokat várnak. Az autóiparban is olyan öldöklő már a tempó, amit teljesen tisztán megnyerni szinte lehetetlen. Legyen a versenyszám akár a károsanyag-kibocsátás leszorítása, akár a költségek lefaragása.

A Volkswagen-ügy éppen ezért nemcsak a német óriásról szól, hanem az egész autóiparról, amelynek a szereplői élet-halál harcban állnak egymással és a profitelvárásokkal. Ha nem így lenne, akkor aligha mondott volna le rövid időn belül a világ két nagy autógyártó konszernjének vezére. Álszentség lenne azt állítani, és naivitás azt hinni, hogy mindenki más teljesen tiszta eszközökkel játszik.

Ideje lenne tudomásul venni, hogy nem lehet padlógázzal hallgatni a rigófüttyöt. Ha ezt a játékot nem lehet szabályosan játszani, akkor vagy a játékon, vagy a szabályokon kell változtatni.