BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rövid ellátási lánc a cél

Reális cél az, hogy az évtized végére a világban is versenyképessé váljanak a magyar élelmiszeripari cégek – véli Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. A politikus a Coop Rally fővédnökségét immár öt éve ellátó tárcavezető, Fazekas Sándort képviselve vett részt a szakmai programon.
2015.09.25., péntek 05:00

– A magyar vásárlókban már sikerült tudatosítani azt, hogy magyar terméket vásároljanak, most már csak erősíteni kell bennük ezt – hangzott el a Coop Rallyn. Egyetért ezzel?

– Ha így lenne, nagyon boldog lennék. Sokkal inkább meghatározó az ár, mint az, hogy a termék honnan származik. A mi feladatunk annak tudatosítása, hogy a magyar termék garantált minőséget jelent. A következő lépés pedig az, hogy a vásárlók tisztában legyenek azzal, ha például egy Fornetti-terméket megvesznek, akkor a búzatermelőtől is vásárolnak, a molnárnak a munkáját is segítik, vagyis a vidéki munkahelyek megteremtéséhez, megtartásához is hozzájárulnak.

– Az érem másik oldala akkor az, hogy ha ennyire árérzékeny a magyar vásárló, akkor olcsóbbá kell valahogy tenni a magyar termékeket. Ebben hogyan tud segíteni a kormány?

– Arra törekszünk, hogy rövid ellátási láncok alakuljanak ki. Így a termékek eredete is jóval megbízhatóbbá válik. Mostanában jutnak el a cégek arra a fejlettségi szintre, hogy már árban is versenyképes módon tudnak élelmiszereket előállítani. Rendszeresen el kell mondanunk ugyanakkor, hogy a minőségre és a megbízhatóságra áldozni kell. Ha a vásárló nagyon olcsó terméket lát, akkor elgondolkozik azon, vajon mit etetnek meg vele, vajon mi jutott a termelőnek.

– A cégek működésének szempontjából elegendő az, ha találnak vevőt a termékeikre? Ha a tejágazatra gondolok, amely az utóbbi időszakban rengeteg problémával kénytelen megküzdeni, ez kétségesnek tűnik.

– A tejágazat gondjaira is végső soron az a megoldás, ha megveszik a termékeiket. Ez is egy folyamat, de a fogyasztónak kulcsszerepe van. A cégek sikere attól függ, hogy felismerik-e a fogyasztói igényeket, a szokásokat, képesek-e ezekhez alkalmazkodni. A Fornetti sikere is abban áll, hogy olyan terméket tudott készíteni, amely az emberek felgyorsult életéhez, megváltozott munkakörülményeihez alkalmazkodik. Korábban azt gondoltuk, hogy elegendő megtermelni valamit, hiszen a magyar búza minősége olyan kiváló, hogy szinte eladja önmagát. Ez igaz, de ahhoz, hogy ebből sikeres termék legyen, szükség van innovációra és sok más tényezőre is.

– Az innovációhoz viszont pénz kell, a hazai cégeknél pedig ez rendre hiányzik.

– A 2020-ig tartó európai uniós pályázati rendszerben sok milliárd áll rendelkezésre arra, hogy a cégek innovációs fejlesztéseket bonyolítsanak le. Az egész pályázati rendszert úgy építettük fel, hogy a gazdaságélénkítést tartottuk szem előtt. Az élelmiszeripar számára pedig a minőségi megújulást hozhatja el, hiszen olyan technológiai fejlesztéseket hajthatnak végre az évtized végéig, amelyekkel nemcsak Magyarországon, de a világ bármely részén versenyképessé tudnak válni. Ezáltal juthatunk el odáig, hogy a magyar termék nem lesz törvényszerűen drágább, annak köszönhetően, hogy itthon állították elő, rövid ellátással kerül az üzletekbe, egyszerre lesz olcsó és kiváló minőségű.

– Örök vita folyik arról, mi a jobb: ha egy nagy cég relatíve olcsón állít elő minden biztonsági előírásnak megfelelő terméket, vagy pedig ha kisebb cégek próbálkoznak ezzel.

– Vegyük példaként a magyar kézművestermékeket, mondjuk a sajtokat. A termelők kiváló minőségű élelmiszerekkel aratnak sikert. Ezzel szemben egy nagyüzemben csak egyforma sajtokat lehet előállítani, amelyek egyfajta konyhai célnak felelnek meg. Meg kell találni az egyensúlyt az élelmiszeriparon belül. Az viszont fontos, hogy ne gigaberuházásokat támogassunk, hanem az országban egyenletesen elosztva, a termelőkhöz közel található feldolgozóüzemek fejlesztését, amelyek aztán lehetővé teszik a könnyebb piacra jutást a kisebb cégek számára is.

– Említette, hogy az uniós források elosztásánál a gazdaságfejlesztés a fő szempont. A kormány által nemrég elfogadott élelmiszeripari stratégia hogyan kapcsolódik a Széchenyi 2020 programjaihoz?

– Szervesen kapcsolódik. A cégek 500 millió forintig pályázhatnak, ezzel is a kisüzemek modernizálását segítjük. A stratégia szerint az ágazatban működő vállalkozások mind a vidékfejlesztési, mind a gazdaságfejlesztési operatív programból pályázhatnak, és annyi pénzt szánunk erre, amennyivel az igényeket ki tudjuk elégíteni. Ez azért fontos, mivel tartunk attól, hogy 2020 után megváltozik a vidékfejlesztési finanszírozás, így most kell a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart olyan állapotba hozni, hogy utána akár önjáróként megállja a helyét a versenyben.

– Az évtized végéig ez reális cél?

– Igen, ezen az úton haladunk, és minden állomás tovább erősíti a cél megvalósulását.

A Coop Rallyról

A Coop Üzletlánc minden lehetőséget megragad, hogy felhívja a figyelmet: a magyar gyártók képesek kiváló minőségű termékek előállítására, és létezik egy stabilan, magas színvonalon működő élelmiszeripari gyártóbázis. Ennek népszerűsítésére 2006 óta minden évben, immár jubileumi tizedik alkalommal is megszervezte a Coop Rallyt, amelyhez – az esemény célkitűzésével egyetértve – a kezdetek óta csatlakoznak a COOP csoport üzleti partnerei és szinte a teljes FMCG-szektor, függetlenül attól, hogy magyar terméket, hazai terméket vagy hazai feldolgozású terméket gyártanak, illetve forgalmaznak. Az idén több mint 90 autóval startolt el a szakmai program mezőnye, amely szeptember 10–12. között Kelet-Magyarország kiemelt gyártó és forgalmazó központjait érintette. A X. Coop Rallyn részt vevő közel 80 cég csapata a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy 2000 milliárd forintot kitevő termékértékesítést és a COOP csoporttal együtt több mint 50 ezer munkavállalót képvisel.


A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.