A csendes-óceáni szabad kereskedelmi kitalálósdi

Annak apropóján, hogy az Egyesült Államok és a csendes-óceáni térség másik 11 országának főtárgyalói Atlantában végső formába öntötték a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) egyezményének részleteit, indokolt, hogy megfelelő ele­mezés alá vegyük ezt a kérdést. A történelem legnagyobb regionális kereskedelmi és beruházási megállapodása ugyanis nem az, aminek tűnik.

Sokat lehet majd hallani arról, hogy a TPP mekkora fontossággal bír a „szabad kereskedelem” szempontjából. A valóság azonban az, hogy ez a megállapodás az abban részt vevő tagállamok kereskedelmi és beruházási kapcsolatait kezeli, és ezt az egyes országok legerősebb üzleti lobbicsoportjainak képviseletében teszi. Nyilvánvalóan kiderül azokból a témákból, amelyekkel kapcsolatban még folyik az alkudozás, hogy a TPP nem a „szabad” kereskedelemről szól.

Új-Zéland azzal fenyegetőzik, hogy mégsem írja alá az egyezményt amiatt, ahogyan Kanada és az USA kezeli a tejtermékek kereskedelmét. Ausztrália azzal nem elégedett, ahogyan az USA és Mexikó a cukorkereskedelem terén lép fel. Az USA-nak pedig azzal kapcsolatban vannak kifogásai, ahogyan Japán a rizskereskedelem kérdéséhez viszonyul. Ez csak a jéghegy csúcsát jelenti abban a tekintetben, hogy a TPP miként valósítana meg egy olyan agendát, amely valójában a szabad kereskedelmet akadályozza.
Először is gondoljunk arra, hogy a megállapodás kiterjesztené a szellemi tulajdonjogokat a nagy gyógyszercégek esetében, ahogy azt a tárgyalásokról kiszivárgott verziókból megtudtuk.

Elemzések világosan rámutatnak arra, hogy a szellemi tulajdonjogok ilyen fokú körülbástyázása nem segíti elő a kutatásokat. Valójában éppen az ellenkezőjére van bizonyíték: amikor az amerikai legfelső bíróság érvénytelenítette a Myriad szabadalmát a BRCA génekkel kapcsolatban, az jelentős innovációkat eredményezett, amely az alacsonyabb költségek melletti jobb tesztekből adódott. Valójában a TPP előírásai korlátoznák a nyílt versenyt, és emelnék a fogyasztói árakat az USA-ban és világszerte, ami a szabad kereskedelem semmibevétele lenne.

A TpP révén a gyógyszercégek valójában kiterjeszthetnék monopóliumukat a szabadalmazott gyógyszerekre, ami az olcsóbb generikus készítményeket kizárná a piacról, és megakadályozná a „bioszimiláris” versenytársakat abban, hogy új gyógyszereket vezessenek be. Így kezeli majd a TPP a gyógyszeripari kereskedelmet, ha az USA-nak sikerül ezt keresztülvinnie.
Vegyük szemügyre azt is, hogy az USA reményei szerint miként használnák a TPP-t a dohányipar terén.

Évtizedeken át az amerikai dohányipari cégek a TPP-hez hasonló egyezmények által alkotott, a külföldi befektetők szempontjait figyelembe vevő bírósági mechanizmusokat használtak fel a dohányzás közegészségügyi kárainak csökkentését célzó állami szabályozások ellen. Ezen befektetők és államok közötti vitarendezési mechanizmusok (ISDS) révén a külföldi befektetők új jogokat szereznek arra, hogy beperelhessenek kormányokat olyan szabályozások miatt, amelyek szerintük beruházásaik várt nyereségességét csökkentik.

A nemzetközi cégek számára az ISDS akkor számít szükséges eszköznek a tulajdonjogok védelme terén, amikor a jogállamiság vagy a megfelelő bírósági rendszer feltételei nem állnak fenn. Ez az érvelés azonban nonszensznek tekinthető. Az USA ezen mechanizmus alkalmazására törekszik egy hasonlóan jelentős egyezmény, az EU-val kötendő Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség vonatkozásában is, noha az európai jogi és bírósági rendszer minőségével kapcsolatban nem merülnek fel kétségek.

Természetesen a befektetőknek megfelelő védelmet kell kapniuk a tulajdont kisajátító vagy diszkriminatív szabályozásokkal szemben. Az ISDS azonban ennél tovább megy: azt az előírást, amely szerint kompenzálni kell a befektetőket a várható profit terén való veszteségek esetén, olyan esetekben is lehet alkalmazni, ahol a szabályozások nem diszkriminatívak, és az adott cég úgy szerzi a nyereségét, hogy közben kárt okoz a köznek. A Philip Morris ilyen ügyben perli Ausztráliát és Uruguayt, amiért előírták, hogy a cigarettásdobozokon fel kell tüntetni az egészségkárosító hatásra vonatkozó figyelmezetéseket. A TPP-tárgyalások titkossága miatt nem tudni, vajon a dohányipart kizárták-e az ISDS néhány hatálya alól. Bárhogyan is van, a nagyobb összefüggés változatlan: ilyen előírások megnehezítik a kormányzatok számára, hogy alapvető funkcióikat ellássák, így a polgárok egészségének és biztonságának, valamint a környezet védelmének, illetve a gazdasági stabilitás biztosítását.

Képzeljük el, mi történt volna, ha ezek az előírások érvényben lettek volna akkor, amikor az azbeszt halálos megbetegedést okozó hatásait felismerték. A gyártó cégek bezárása és a megbetegedett emberek cégek általi kártalanítása helyett az ISDS értelmében az államoknak azért kellett volna fizetniük a gyártó cégeknek, hogy azok ne öljék meg polgáraikat. Ez a megoldás az adófizetőket kétszeresen sújtotta volna: az azbeszt miatti egészségügyi költségek megfizetése után a gyártó cégeket is kompenzálniuk kellett volna a nyereségük elvesztése miatt, amikor az állam fellépett a veszélyes anyaggal szemben.

Nem kellene, hogy meglepjen bárkit is az, hogy Amerika nemzetközi megállapodásai egy irányított, és nem egy szabad kereskedelmet hoznak létre. Ez történik akkor, amikor a döntéshozatali folyamatokból ki vannak zárva azok a felek, akik nem az üzleti szférához tartoznak – nem is beszélve az emberek által megválasztott kongresszusi képviselőkről.

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org