BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az IFRS-ben rejlő lehetőségek

2015.10.22., csütörtök 05:00

A kormány már jóváhagyta a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok, azaz IFRS-ek egyedi beszámolási célokra való hazai bevezetésének ütemezését, amely számos előnnyel kecsegtet. A nemzetközi csoporthoz tartozó cégek számára mindez jelentős költségmegtakarítással járhat, ami főként a szervezet adminisztratív terheinek csökkenésében mutatkozik meg. Ezek a vállalatok sok esetben megspórolhatják a kétféle pénzügyi kimutatás elkészítésével járó többletmunkát, a jövőben ugyanis elegendő lesz az IFRS szerint bemutatniuk az eredményeiket. A pénzintézetek esetében a közös európai felügyelet miatt fontos az IFRS alkalmazása. A bankok többsége már most is az IFRS szerint készíti a jelentéseit, ami sok többletmunkával jár a korábbi és a jelenlegi magyar számvitelen alapuló felügyeleti jelentésszolgálathoz képest. E kettős jelentésszolgálat az IFRS bevezetéssel egyszerűsödni fog, az átállás azonban nem egyszerű feladat, és nehézségekkel is járhat: módosításokra lehet szükség az informatikai és az adatszolgáltatási rendszerekben, és fel kell készülni a pénzügyi beszámolókban bemutatandó megnövekedett információmennyiség biztosítására is.

Ha ezt végrehajtják, a hazai vállalatok versenyképességének fenntartásához és növeléséhez is jelentősen hozzájárul az IFRS szerinti beszámolókészítés, hiszen a pénzügyi mutatók összehasonlíthatóságával – és ezáltal transzparens adatok birtokában – a befektetők hatékonyabban ki tudják majd küszöbölni a befektetésekben rejlő üzleti kockázatokat.

A kormány határozata szerint az IFRS-ekre való áttérés 2016. január 1-jétől számos gazdálkodónak választhatóvá, míg 2017. január 1-jétől bizonyos gazdálkodóknak kötelezővé válik. Még úgy tűnhet, hogy a társaságoknak van idejük az átállásig, ám annak érdekében, hogy tervezhetőbbé és jobban ütemezhetővé váljanak a bevezetéssel járó feladatok és költségek, érdemes minél előbb megkezdeni a felkészülést.

Az IFRS-re való átállás előtt szükséges az előzetes eltéréselemzések, megvalósíthatósági tanulmányok, továbbá az indulási folyamat megtervezésének elkészítése. Az áttérés hatással lehet a konszolidációs kör meghatározására, valamint az árbevétel és a hosszú távú szerződések elszámolására is. Továbbá – az eltérő konszolidációs szabályok miatt – változhat a konszolidálásba bevont társaságok köre is. Az IFRS miatt az egyes ügyletek, tranzakciók hatása jelentősen módosulhat: megváltozhat a társaság eredménye és a tőkehelyzete is, tehát érdemes előre megtervezni, hogy az átállásnak milyen hatása lehet ezekre.

Azokra a cégekre, amelyek az IFRS szerint vezetik majd a könyveiket, speciális adószabályok, adóalap-módosító tételek vonatkoznak majd, vagyis változhat az egyes évek adóterhelése is. Az áttérésnek lehet egy egyszeri, jelentősebb adóhatása is, ezért okvetlen szükségszerű az eltérő szabályrendszer rövid és hosszú távú hatásainak felmérése, valamint azonosítani és értékelni kell a halasztott adópozíciókat. Mivel az IFRS-ek bevezetésével új kompetenciákra is szükség lehet, fel kell mérni a képzési igényeket, meg kell szervezni a belső képzéseket, és célszerű megtervezni ezek költségeit is. Az ösztönzési rendszereket is érdemes lehet felülvizsgálni, mert az átállást követően bizonyos teljesítményértékelési mutatók is változhatnak.

Az IFRS bevezetése előtt álló vállalatok nemcsak pénzügyi kimutatásaikat, hanem könyvvezetésüket is e szerint készítik. Ebből következően az alaprendszereiket és a főkönyvi rendszereiket is át kell állítani, hogy az IT-rendszerek tranzakciószintű IFRS-adatokat tudjanak generálni. A társaság IT-architektúrájának újragondolása pedig egyben lehetőséget kínálhat jelentős költségoptimalizálásra is.

Azt azonban mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy – egyes különleges esetektől eltekintve – ha valaki átáll az IFRS-re, várhatóan legalább öt évig nem térhet vissza a magyar számviteli törvény szerinti könyvvezetésre.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.