BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Volkswagen

Még érdemes várni az autógyártókkal

Csendesedni látszanak a Volkswagen-botrány hullámai, de nincs még egyértelmű jele a felemelkedésnek.
2015.10.05., hétfő 05:00

A Volkswagen körüli botrány első hullámai kezdenek csendesedni. A három német autógyár árfolyamgrafikonjai azonban még türelemre intenek.
A Volkswagen részvényeinek jegyzése jelentősen esett az elmúlt hónapokban. Azt megelőzően a kurzus lényegében 2009 eleje óta mozgott emelkedő trendcsatornában.

Az elmúlt év őszén indult emelkedés még arra is elegendő erővel rendelkezett, hogy a jegyzést a trendcsatorna felső széle felé emelje. Pár hetes „lebegés” után azonban fordulat következett, és az esés előbb a rövid távú emelkedő trendet törte meg, ezt követően a 143,8 euró (a következőkben ha másképp nem jelezzük euróértékekről lesz szó) közelében lévő támasz is „letört”, illetve egy héten belül a 112,8 közelében elhelyezkedő is. Jelenleg az ábráról az látszik, érdemes még megfigyelő álláspontot felvenni a legnagyobb európai autógyártó részvényeinek piacán, miután hosszabb távra szóló konszolidáció jelei még nem látszanak.

A grafikonon a következő három szint, ahol a hosszabb távon gondolkodók számára is érdemes lehet belépni, sorrendben 81,7, 55,6 és 42,3 közelében alakulhat ki. A napi bázisú ábra sem ad még lehetőséget a beszállásra, ugyanis még ezen a perióduson sem látszik, hogy a „hulló kés földet ért” volna, addig pedig veszélyes utánakapni. Biztató a jövőre nézve, hogy maradt egy rés 161,6 és 142,9 között, mert a tapasztalat szerint ez a betöltődik, azt azonban, hogy mennyi idő telik el addig, nem lehet megmondani. Ez egyaránt lehet rövidebb és hosszabb időtáv is.
A BMW árfolyamának esetében hasonló a kép.

A heti bázisú grafikonon ugyanúgy látható a 2009 óta tartó emelkedő trendcsatorna, majd az annak felső szélén történt áttörés is, amely erőteljesebb volt, mint amit a VW esetében láthattunk.

A trendforduló után a bajor autógyár részvényeinek kurzusa szintén megtörte a már hatodik éve tartó emelkedés trendjét, jelenleg azonban még az első támaszszint (73,8) felett tudott maradni. (Az említett árfolyamszint egyébként a VW grafikonján a 143-as támasznak feleltethető meg.) Ha a szint letörne, akkor a következő két lehetséges támaszszint 64,1, illetve 56,7 közelében húzódhat. Rövid távon belépésre az adna alkalmat, ha a jelenleg uralkodó, idén március óta tartó csökkenő trend vonala feletti zárásokat tudna produkálni a kurzus, ami legalább 86 feletti értéket jelent. Egyértelmű trendfordulásról pedig csak 88,5 feletti zárások nyomán beszélhetnénk.

A harmadik német gyártó, a Daimler részvényeinek jegyzése szintén 2009 óta mozog emelkedő trendben, és a további forgatókönyv is hasonló, mint az említett kettőnél. A heti bázisú ábra alapján további csökkenésre kell számítanunk, miután a kurzus letörni látszik a 2013 eleje óta tartó rövidebb távú emelkedő trendet is. Ennek eredményeként a jegyzés – hosszabb távon – várhatóan tovább esik a következő hetekben az 55,4-es szint közelébe. „Megálló” addig 60,4 közelében alakulhat ki.

Ha a következő napokban az látjuk, hogy a jegyzés képes 63,8 feletti zárásokat produkálni, akkor lehetséges az emelkedés 69,6 közelébe. Az érvényes rövid távú trend átlépéséhez azonban 73,2 feletti zárásokra lenne szükség, egyértelmű trendforduláshoz pedig 76,8 felettiekhez. Kedvező jel, hogy a napi periódusú grafikonon 79,5–78,1 között rés maradt.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.