BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Női miniszterelnök? Magyarországon?

2015.10.30., péntek 05:00

Hanna Suchocka, Ewa Kopacz, Beata Szydło? Ismerős nevek? A legutolsó biztosan az, hiszen sokat szerepel a hírekben. Ő a múlt hétvégi lengyel választásokon győztes párt, a Jog és Igazságosság miniszterelnök-jelöltje. A második a leköszönő kormányfő, az első pedig 1992–93 között vezette a kormányt. Három női miniszterelnöke is volt a konzervatívnak mondott Lengyelországnak a rendszerváltás után. Magyarországnak egy sem.

"Kéne egy bátor nő” – a 444.hu portálon megjelentek szerint ezt mondta a magyar miniszterelnök egy zártkörű beszélgetésen. Majd hosszú fejtegetés következett arról, miért is nincs ilyen. Például azért, mert: „A magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül. Ez brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a nők ezt nem bírják… Vannak tehetséges hölgyek, akik talán meg is tudnák oldani, de nem csodálkozom, hogy nem jelentkeznek a feladatra.” Így tehát „nem erős a kínálat”.

Magyarországon tehát nincs, nem volt s – a kormányfő gondolkodása alapján úgy látszik – egy ideig nem lesz női miniszterelnök. E pillanatban női miniszter sincs, és államtitkárból is kevés. Sőt, a parlamentben is csak 10 százalék körüli a nők aránya. Vagyis e téren megdöbbentő a lemaradás. Mindez akkor, amikor szakmai elemzések tömege támasztja alá, hogy használ a társadalomnak, a politikának, ha minél nagyobb számban vannak aktív női vezetők. Sőt, a 21. századot egyenesen a nők évszázadának szokás nevezni. Nálunk ez a nők nélkül kezdődött el.

A gazdaságban már megtört a jég. Ott már elindult egy „nőiesítési” folyamat a nagy nemzetközi cégek igazgatóságaiban. Részben jól felfogott üzleti érdekből, vagy éppen az Európai Bizottság által szorgalmazott kötelező női kvótának köszönhetően. Tapasztalatok mutatják ugyanis, hogy ahol csak mutatóba akad egy-két nő a vezetésben, ott nem várható áttörés a mentalitásban. Az ENSZ például egyharmadban határozta meg azt az arányt, amelyet ha egy kisebbség nem ér el, akkor nem is tud eredményesen a saját értékeinek és céljainak megfelelően politizálni, és nagyon erős a nyomás az asszimilációra. Vagyis: férfitúlsúly mellett a nők is macsósodnak. Alkalmazkodnak. Ez a túlélés záloga.

Tehát egy nő nem változtatná meg a magyar politikai klímát sem. De talán valamit elkezdene… Például miniszterelnökként a saját neméből is jelölne minisztereket. Mert jól jönne egy kis női gondolkodás. A nőket sokszor beskatulyázzák, amikor szinte csak az oktatásban, a szociálpolitikában s az egészségügyben szánnak nekik szerepet. Mondván, az való a női tulajdonságokhoz. Normális körülmények között illik kikérni e korlátozást, ám most ettől tekintsünk el. E területeken tényleg elkelne a változtatás.

A nők általában együttműködőbbek, kiélezett helyzetekben is a kompromisszumot keresik. S bár erősségük az érzelmi megközelítés, a racionális, gyors döntés sem áll távol tőlük. Az egészségügyben például észre kellene venni, hogy a kórházakban orvosok, nővérek híján lassan már a betegek fogják egymást gyógyítani. Az oktatás a központosítás terheit nyögi. A szociálpolitika pedig csődöt mondott: egy olyan országban, ahol a lakosok harmada szegénynek minősül, és nélkülöző gyerekekről szólnak a hírek, ott nagy baj van a gondoskodással.

Hogy az előző kormányban a magyar oktatási rendszer államosítási törekvésének éppen egy nő volt az élharcosa? És most is nő felel e területért? Meg a család- és ifjúsági ügyeknek is női államtitkára van? Igen. A kivétel(ek) erősíti(k) a szabályt. Esélyük sem lenne más irányt, más felfogást választani. Az állami szerepet erősíteni kívánó kormánypolitikához belül csak asszisztálni lehet. Kívül viszont nincs erő. S női politikus is kevés.

A gazdaságban más a módi: ott a nők szerveződnek, összeállnak. Magyarországon is. Egyre több a női üzleti csoportosulás, ahol egymást támogatva igyekeznek egyre feljebb. Vagyis az üzleti világ kezd beállni a megfelelő irányba. A profitérdek ezt kívánja. Nőkkel több a haszon. A politika azonban más irányba indult. Pedig egymásra vannak utalva. A politikának kell az üzleti világ teljesítménye – nyersebben fogalmazva: adója, pénze, a vállalatoknak meg kell a politika által kialakított stabil szabályozási környezet. Eltérő modellben, gondolkodással nehéz lesz e két érdeket harmonizálni. A nők ebben tudnának segíteni. A politikában is.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.