A migrációs válság gyorsan változó kihívások elé állítja Európa döntéshozóit, akiknek láthatóan a mindennapi krízismenedzsmenten túl nem nagyon marad erejük a hosszú távú stratégiai tervezésre. Holott éppen most, ebben a rendkívüli helyzetben lenne égető szükség olyan kérdések megnyugtató megválaszolására például, hogy a 2008-as válság tapasztalatai alapján miként reformálható meg a jelenkori kapitalizmusmodell. Egészségesen működő, erős és „jó immunrendszerű” európai gazdaságok híján a migrációs hullámok beláthatatlan következményekkel járhatnak, mivel elszegényedő, szociális problémákkal küzdő és a társadalmi kohéziót nélkülöző országok integrációs kapacitása minimális. Ezért nem idejétmúlt – hanem éppen ellenkezőleg, a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságú – az a nyugati vita, amely a kapitalizmus megújításának lehetséges irányairól szól.
A vitában kiemelkedik a Capital Institute regeneratív kapitalizmusról szóló tanulmánya, mivel magában foglal minden olyan erényt, amelyet a nyugatos gondolkodás képvisel. Az agytröszt igazgatója, John Fullerton által jegyzett írás nem kevesebbet tűz ki célul, mint a gazdasági rendszer teljes megújítását és a kapitalizmus újragondolását. A szerző – aki húsz éven keresztül vezető bankárként dolgozott a JPMorgannél – választ ad arra, hogy miképpen lehet egyesíteni egyetlen kapitalizmusmodellben a három legfontosabb prioritást: az emberek fizikai és pszichikai „jóllétét”, a környezeti fenntarthatóságot, illetve a gazdasági növekedést. Abban ugyanis konszenzus van a meghatározó nemzetközi szervezetek (a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az OECD) között, hogy ezeket a múltban alkalmazott gazdaságpolitikákkal egyszerre nem lehet megvalósítani.
Fullerton kiindulópontja az, hogy a regeneratív kapitalizmus egyfajta globális gazdasági és kulturális keretrendszerként funkcionálhatna, amelyben le kell számolni a „ti” és a „mi” különbségtétellel, és tudatosítani kell, hogy az egyetlen határ a környezeti erőforrások szűkössége, amely viszont mindannyiunkra érvényes, kivétel nélkül. Így a gazdasági irányítás célja nem lehet más a kisvállalkozói szinttől egészen a nemzeti és nemzetközi gazdaságpolitikákig, mint a bolygó és a társadalmak egészségének megőrzése és javítása. Ennek elsődleges eszköze a minőségi emberi kapcsolatok kialakítása a társadalomban és a gazdaságban, amelyekben a versengésnél – a hagyományos megközelítésekkel szemben – az együttműködés sokkal fontosabb komponens. Éppen ennek felismerése teszi sikeressé azokat a nagyvállalatokat is, amelyek integrált ellátási láncokat működtetnek, miközben minden szereplő különbözik egymástól (hiszen speciális feladatot látnak el), ugyanakkor a vállalat stratégiai céljainak elérése érdekében hajlandóak kooperálni. A regeneratív kapitalizmus stratégiai célja pedig az ökológiailag fenntartható globális rendszer működtetése. Ebben pedig olyan „okos” cégekre van szükség, amelyek innovatívan, hálózatos módon működnek, és döntéseik során figyelembe veszik a tényt, hogy ők is e rendszer részei. Nemcsak a tulajdonosi körük rövid távú profitéhségére, hanem üzleti partnereiknek és vevőiknek az érdekeire is tekintettel vannak. Gondolkodásformálással és hatósági szabályozási vagy támogatási eszközökkel vonzóvá kell tenni továbbá a „tiszta” infrastruktúrába való beruházásokat, hiszen a megújuló energiaforrások hasznosítása olyan dinamikusan fejlődő terület, amely az eddigi tapasztalatok és a jövőbeni kilátások alapján jelentős profittal is kecsegtet.
A szemlélet azért is merőben eltérő a neoliberális vagy a keynesiánus gondolkodókétól, mert a gazdaságra „élő szervezetként” tekint, amelyben folyamatos cirkuláció figyelhető meg. Jelenleg ezt a fajta egyre gyorsuló „keringést” az internet és a közösségi médiaplatformok biztosítják azáltal, hogy forradalmasították az emberek közötti kommunikációt. A modern kori kapitalizmusban azonban megfigyelhető, hogy az információ és a pénz keringése „kórossá” vált. A neoliberalizmus a kezdeti elképzelésekkel szemben ugyanis egyáltalán nem a tökéletes verseny felé mozdította el a piacokat, hanem a dereguláció révén önmaga hívta életre azokat a pénzügyi központokat, amelyek a profitot és a megtakarításokat elszívják a periferikus helyzetben lévő szereplőktől. Így alakult ki az a berendezkedés, amelyben a gigantikus vállalatok „túl nagyok lettek a bukáshoz”, miközben a gazdaság alsóbb szintjein lévők a finanszírozási források szűkössége miatt egyáltalán nem képesek a növekedés útjára lépni. A regeneratív kapitalizmus nem tagadja a nagyvállalatok kiemelkedően fontos szerepét a piacgazdaság működtetésében, de elengedhetetlennek tartja, hogy a kkv-szektor, valamint a közösségi üzleti kezdeményezések dominálják a piacokat. A kapitalizmus egészséges „keringése” csak az innovatív „okos vállalkozások” és olyan kezdeményezések elterjesztésével garantálható, mint az értékalapú közösségi pénzügyi megoldásokat kínáló szervezetek, illetve a lokális és a regionális gazdaságot erősítő, tudatos vásárlói mozgalmak.
A regeneratív kapitalizmus koncepciója most még utópisztikusnak hathat, az ökológiai szemléletre és a 2008-as válság tanulságaira épülő alapelvei azonban aligha kérdőjelezhetők meg. Az is minden kétségen felül áll, hogy a modern kori kapitalizmus előremutató reformjához a természeti erőforrások szűkösségét figyelembe vevő gazdasági tervezés, a kooperáció és a lokális közösségi összetartás, vagyis a kohézió erősítése, valamint a szociálisan érzékeny és felelős gazdasági magatartás meghonosítása elengedhetetlenül hozzátartozik. Nem túlzás azt állítani, hogy mindannyiunk javára válna, ha a regeneratív kapitalizmusról szóló vita a migrációs válság „csatazajában” is nyitott fülekre találna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.