A forrásbőség zavara

A növekedési hitelprogram jelenlegi formájában ugyan kifut az év végén, ám máris jön a következő, ezúttal növekedéstámogató program munkacímen. Ami még bőkezűbbnek is tűnik, mint az elődje, noha néhány hónapja az MNB jelzéseiből a kívülállók még arra következtethettek, hogy a kedvezmények korának vége – már csak amiatt is, hogy az 1,35 százalékra levitt jegybanki irányadó alapkamat önmagában jelentős olcsóbbító tényező –, s immár minden szinten kizárólag piaci alapon kaphatnak majd hitelt a kkv-k a bankoktól.

Ezzel szemben e források a jövőben még kisebb kockázatokkal juthatnak majd el hozzájuk, aminek persze nem feltétlenül örvendenek a prudenciára – joggal – kényes hitelintézetek. Az új program keretéből 300 milliárd forintnyi ráadásul deviza formájában áramolhat. Csak remélni lehet, hogy e lehetőséggel valóban azok élnek, akiknek a bevételei döntő részben tartósan devizában is keletkeznek, s nem kell az átkosnak bizonyult külföldi pénznemű hiteleket tűzzel-vassal kiirtó kormánynak egyszer majd újra az országot sérülékennyé tevő terhekkel foglalkoznia.

Kevésbé számszerűsíthető az MNB másik nagy dobása, a kkv-k tőzsdén keresztüli forráshoz juttatása. Részleteket arról, hogy a börzei bevezetést milyen ösztönzőkkel teszi majd vonzóvá a bankok bankja, vélhetően csak azt követően lehet megtudni, ha végre-valahára bejelenti, a mostani osztrák tulajdonosok kivásárlásával 75 százalék fölé került a Budapesti Értéktőzsdében. Merthogy ha a jól értesültek – de minden apró részletet azért mégsem tudók – szimata nem csal, akkor a deal már megköttetett, és világgá kürtölése csak időzítés kérdése.

A tőzsdei bevezetésre ösztönzők milyensége azért lényeges, mert ember legyen a talpán, aki képes rábeszélni egy kkv-t arra, hogy adatait, folyamatait részletesen (és negyed-, félévi rendszerességgel) megossza a nyilvánossággal. Márpedig e transzparencia a tőzsdei lét szükségszerű velejárója.

Hogy mennyire kemény fába vágja a fejszéjét a jegybank, azt az utóbbi években tőzsdére került kisebb vállalkozások vesszőfutása mutatja. De a Waberer’s friss tőzsdére lépési kudarca is óvatosságra int, még ha a szárazföldi szállítmányozó cég árbevétele alapján tízszer nagyobb is még a középvállalkozás kategóriájánál.

S hogy a sor teljes legyen: maradt még az EU Jeremie programjában tevékenykedő kockázatitőke-befektetők­nél is néhány tízmilliárd forint, amelyelynek a kihelyezésére előreláthatólag jövő május végéig kaphatnak haladékot. E tekintetben is van bőven tanulság, a kockázatitőke-alapkezelők hosszú órákon át tudnának mesélni a kkv-kkal való üzletelés rejtelmeiről. Mindenekelőtt arról, hányan voltak, akik reális tervekkel állítottak be hozzájuk, s hányan – finoman szólva is – rózsaszínű elképzelésekkel. Merthogy a zavarba ejtő forrásbőség kapcsán óhatatlanul az jut az ember eszébe, e palettáról vajon mit és milyen értékben fognak választani az MNB és a kormány által agyonudvarolt kkv-k.

Hiszen eddig sem a forráskínálattal volt probléma, mert amelyik vállalkozás akart – és ehhez megvolt a hitelképessége –, az kaphatott bankhitelt. Hogy erre mégsem került sor, még az MNB által a növekedési hitelprogramtól elvárt mértékben sem, az külső tényezőknek tudható be. Ám csak részben annak, hogy ha egy vállalkozás nem kap megrendelést, nem látja előre, hol és kinek tudja majd értékesíteni termékeit, akkor értelmetlen felvennie hitelt, hiszen félő, hogy nem lesz miből visszafizetnie.

Legalább ekkora, ha nem még nagyobb visszatartó erő volt, hogy hosszú évek óta nem lehet tudni, a kormány mikor rukkol elő újabb és újabb adókkal, illetékekkel, díjakkal és egyéb kreatív sarcokkal. Mert hiába teszi könnyen elérhetővé az MNB a forrásokat a kkv-k számára, ha a kormány nem formálja vállalkozásbaráttá a környezetet. Ennek biztosítása bármiféle kamatvágásnál, támogatásnál is fontosabb állami ösztönző lenne a kkv-knak.