BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dominique Moisi: Háborúban állunk

2015.11.18., szerda 05:00

A Charlie Hebdo szatirikus magazin és a kóser szupermarket elleni januári terrortámadás óta a párizsiak tisztában voltak azzal, hogy a barbárság ott settenkedik az utcákon, és ismét le fog csapni. Egy dolog azonban tudni valamit, számítani valamire, és más dolog szembesülni a kegyetlen valósággal. Múlt péntek éjjel a valóság nagyon is lesújtott ránk. Háborúban állunk. Hiba, sőt veszélyes lenne ezt el nem ismerni. A győzelemhez pedig tisztánlátás, egység és határozottság kell.

Világos elemzésekre van most leginkább szükségünk. Alig tudunk valamit az ellenségről, csak a gyűlöletének és kegyetlenségének intenzitását ismerjük. Stratégiájának megértéséhez olyanak kell elismernünk, mint amilyen: egy intelligens – és a maga módján racionális – ellenségnek. Túl sok ideig semmibe vettük és alábecsültük. Most sürgősen változtatnunk kell ezen.

Az utóbbi hetekben az Iszlám Állam terrorstratégiája Ankara, Bejrút, Párizs utcáin, illetve a Sínai-félsziget légterében ölt meg embereket. Az áldozatok nemzetisége nem hagy kétséget afelől, hogy mi az üzenetük ezeknek a terrorcselekményeknek: „Kurdok, oroszok, libanoni síiták, franciák, ti megtámadtatok minket, így elpusztítunk titeket.”

A támadások időzítése ugyanannyira árulkodó, mint az áldozatok nemzetisége. Minél inkább szenved el vereségeket a harctereken az Iszlám Állam, és veszít el területeket Szíriában és Irakban, annál inkább a háború kiszélesítésére törekszik, hogy azzal elriasszon a további beavatkozásoktól. Az összehangolt párizsi támadások például egybeestek azzal, hogy az Iszlám Állam elveszítette Szindzsár iraki várost.

Természetesen a Párizsra lecsapó terroristasejtek nem az Iszlám Állam mostani vereségei miatt jöttek létre. Ezek már léteztek, és csak arra vártak, hogy aktiválódhassanak (ahogy talán más terroristasejtek még várnak erre). Ez rámutat az Iszlám Állam taktikájának rugalmasságára, nem is szólva arról, hogy készenlétben állnak azon emberei, akik hajlandóak öngyilkosságot is elkövetni.

Az Iszlám Állam Párizsban most nem egy szatirikus lap munkatársait, rendőröket vagy zsidókat támadott meg, hanem olyan embereket, akiket az „átlagosságuk” védtelenné tett. Most a támadók – elnézést a durva kifejezésért – a „mennyiségre” mentek a „minőség” helyett. Céljuk az volt, hogy minél több embert öljenek meg. Ez a stratégia azért lehetséges, mert az Iszlám Állam az általa ellenőrzött védett területeken kiképzőtáborokat tud létrehozni. A kalifátusnak kikiáltott területek ugyanazt jelentik a terroristáknak, mint a tálibok által ellenőrzött Afganisztán az al-Káidának az 1990-es években.

Vissza kell szerezni a területek feletti ellenőrzést, illetve a nemzetközi közösség első számú prioritásának annak kell lennie, hogy meg kell semmisíteni az Iszlám Állam „provinciáit” Líbiában, a Sínai-félszigeten és másutt. A tisztánlátást szolgáló elemzéseken túl egységre is szükség van, először is Franciaországban, ahol a polgárok elutasíthatják azt a politikai elitet, amelynek tagjai megosztottak maradnak egy ilyen egyértelmű történelmi fordulópont idején. Egységet kell létrehozni Európán belül is. Sokszor halljuk, hogy Európa egy identitásválság kellős közepén áll, és emiatt szüksége van új célkitűzésekre. Hát, most Európa talált egyet. Európainak lenni azt jelenti, hogy összefogunk a barbárság ellen, megvédjük értékeinket, életmódunkat, valamint azt, ahogy együtt tudunk élni a különbözőségeink ellenére is.

A teljes nyugati világban is szükség van egységre. A párizsi terrortámadás után kiadott nyilatkozatában Barack Obama amerikai elnök kifejezte azt, hogy ami egyesíti Európát és az Egyesült Államokat, az jóval lényegesebb, mint ami megoszt minket. Ugyanabban a csónakban evezünk, ugyanazzal az ellenséggel nézünk szembe. Ennek az egységnek Európán és a nyugati világon túlra is ki kell terjednie, mivel az Iszlám Állam ugyanúgy – ha nem jobban – fenyeget olyan országokat is, mint Irán vagy Oroszország, nem is beszélve Törökországról.

Természetesen realistáknak kell maradnunk. Ezen országokkal való szövetség nem fed el minden olyan problémát, amely köztünk áll. A tisztánlátáson, illetve az egységen túl határozottságra is szükség van, mind az Iszlám Állam jelentette fenyegetéssel szembeni harc, mind az értékeink – különösen a jogállamiság – megvédésének terén.

Az Iszlám Állam azt várja, hogy a gyávaság és a túlreagálás ötvözésével reagáljunk. Végső célja, hogy kiprovokálja a civilizációk összecsapását a Nyugat és a muszlim világ között. Nem szabad beleesnünk ebbe a csapdába.
Először azonban tisztánlátásra van szükség. Amikor Párizst így megtámadják, mint pénteken, akkor háborúról kell beszélnünk. Senki nem akarja megismételni a George W. Bush elnöksége idején elkövetett amerikai hibákat, de ezeket a tévedéseket annak igazolására felhasználni, hogy el kell kerülni a konfrontálódást, ugyanúgy – csak egy másfajta – hiba lenne. Európa válaszának keménynek, de a jogállamiság keretein belülinek kell lennie. Elvégre is, egy olyan harcba kerültünk az Iszlám Állammal szemben, amelyben a mi életszeretetünknek kell győzedelmeskednie az ő halálszeretetük felett.

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.