Dopping helyett

Bármerről nézzük is, a versenyképességről szóló felmérésekben immár bérelt helyünk van a középmezőnyben. Legyen szó akár az egyes tényezőket patikamérlegre tevő tudományos számításokról, akár a gazdaság szereplőinek komfortérzetét firtató közvélemény-kutatásról, a végeredmény ugyanaz. Olyan ez, mint a Tour de France vagy annak magyarosított változata, a Tour de Hongrie: a szökevények elhúztak, mi pedig évek óta rendületlenül utazunk a bollyal.

Felvesszük a sebességet, de az a plusz mindig hiányzik, amellyel robbantani lehetne, azaz magunk mögé utasítani igazi versenytársainkat, a régió országait. Ez egyelőre nem megy. Hogy ez a bicikli hibája, vagy a nyeregben ülőké, azon hosszasan lehetne lamentálni. A közepes helyezésekből, az apró előrelépésekből, illetve a gyakoribb visszacsúszásokból az viszont kitűnik, hogy a szerkezet finomhangolása nem tökéletes. Tegyük hozzá: sosem volt az, mert akkor a visszapillantó tükörből láthatnánk üldözőinket. Valami mindig közbejött és folyamatosan közbejön.

Szingapúr, Svájc, Amerika és a skandináv országok mindig kikerülik a kátyúkat, a titánvázas versenybiciklijüket a mi mountain bike-unkkal utolérni eleve reménytelen. A boly elejére törni viszont korántsem az. Magyarország külső megítélésében visszatérő elem a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika. A hitelminősítők negyedik éve tartják bóvliban az országot, noha az állampapírpiacunk likvid, a hozamok után lassan mikroszkóppal kell kutatni.

A keresletre sem lehet panasz. Ha lanyhulna, akkor attraktív ötletekkel, a nála fölöslegesen parkoltatott pénzek átterelgetésével besegít a jegybank. Monetáris eszköztárából előránt egy aduászt, amire a piaci szereplők bedobják a lapjaikat. A pénztárgépek bekötésének piacfehérítő hatásán, az árukövető ekáerrendszer sikerén felbuzdulva hamarosan már a vállalati pénzmozgásokról, minden egyes számláról és annak kifizetéséről információt kér és gyűjt az adóhivatal. Nem lehet kifogás ellene, amennyiben szektorsemlegesen teszi, és az adatok, a pénzmozgások online ellenőrzéséből a társadalom számára fontos gazdasági előnyt fabrikál. Olyannyira, hogy hamarosan már az adóbevallással sem kell majd vacakolni, azt is elintézi helyettünk a NAV.

A versenyképességi szempontból kiemelten kezelt adminisztrációs terhek csökkentése mindig napirendre kerül. A nálunk megtelepedett és kiemelt figyelmet nem élvező vállalatok visszatérő panasza ez. A kevesebb bürokrácia egyenlő nagyobb hatékonyság képlete a magyar viszonyok közepette nem tud érvényesülni. Kiirthatatlan ugyanis a bizalmatlanság és az az attitűd, hogy a könnyítésekre adott automatikus válasz a trükközés, a visszaélések elszaporodása, amelynek a számláját százmilliárdokban mérik. Ez a csiki-csuki, a mögötte megbúvó bizalomhiány alapjaiban mételyezi a magyar gazdaságot. A kiszámíthatóság megfoghatatlan fogalom, erre hivatkozva a hitelminősítők is halogathatják Magyarország befektetői kategóriába sorolását.

Kétségtelen, az ő befolyásuk a külföldi vállalatok beruházási döntéseire nagyobb, mint a Világgazdasági Fórum, a svájci IMD Business School vagy a Világbank versenyképességi rangsorát összeállítóké. (Más kérdés, hogy például Ruanda, Kazahsztán és Azerbajdzsán miként kerülhetett elénk a listán, bár a keleti nyitás igényét ez alátámasztja.)

A kiszámíthatóság alapvető igénye a gazdaság szereplőinek. Abba nem fér bele a protekcionizmus, és az olyan versenytorzító hatású ad hoc döntéseknek sincs helyük, mint a cigaretta szálankénti négyforintos adójának bevezetése, a hipermarketek feltöltése munkanélküliekkel vagy a külföldi energiaszolgáltatók kitessékelése. Ez is tükröződik a versenyképességi listákon mutatott helyezésünkben.
A versenyképességet a költség-haszon elemzések oltárán feláldozni hosszú távon nem bölcs döntés, mint ahogy a dopping használata sem az. Tartós eredményhez a kátyúk betömése, az aszfalt kisimítása vezet.