Eljött a globális valuta ideje?

Ma a világ gazdaságilag és pénzügyileg is integráltabb, mint a 19. század második fele óta bármikor is. A politikai döntéshozatal – különösen a központi bankok tevékenysége – azonban nemzeti és szűk látókörű maradt. Nincs itt az ideje annak, hogy átgondoljuk a globális monetáris rendszer (vagy annak nem létezésének) kérdését? Nem lenne-e ésszerűbb megoldás egyetlen globális központi bank és egy közös globális valuta a nemzeti monetáris politikák és valuták összekuszálódott és idejétmúlt összességénél? Bármennyire is túlzónak hangozhat egy globális valuta megalkotása, emlékezzünk arra, hogy az I. világháború előtt az aranystandardrendszer feladása ugyanilyen valószínűtlennek tűnt.

A jelenlegi rendszer kockázatos és nem hatékony. A különböző valuták nem csak a turistáknak okoznak kellemetlenséget, akik felhasználhatatlan külföldi érmékkel megtömött zsebekkel térnek haza útjaikról. A globális cégek időt és erőforrásokat pazarolnak el nagyrészt hiábavalóan, hogy lefedezzék a valutakockázataikat.

Hatalmas előnyei lennének a különböző nemzeti valuták eltűnésének. Ezzel az egyetlen lépéssel meg lehetne szüntetni a valutaháborúk kockázatát és azt a kárt, amelyet ezek okozni képesek a világgazdaságnak. Átláthatóbbak lennének az árazások, a fogyasztók meg tudnák találni a legjobb ajánlatokat. Továbbá az átváltási és fedezeti költségek megszüntetésével az egységes valuta élénkítené a megakadt világkereskedelmet, és fokozná a globális tőkekihelyezések hatékonyságát.

Röviden szólva, a jelenlegi helyzet a nemzetállamok meghaladott korszakának mellékterméke. A globalizáció leszűkítette a világgazdaság dimenzióit, és elérkezett egy globális központi bank ideje. Álmodozzunk csak, de az egységes globális valuta létrejötte valójában nem valószínű és nem is kívánatos.

A központi bankok, bár ideális esetben függetlenek a politikai befolyástól, a politikai intézmények által elszámoltathatók. A központi bankok története – amely ugyan viszonylag rövid – azt mutatja, hogy a demokratikus legitimáció csak a nemzetállamok szintjén lehetséges. Szupranacionális szinten a legitimáció igen kérdéses, ahogy azt az eurózóna tapasztalatai is egyértelműen mutatják.

Az országok közötti szerződések harmonizálhatják a kereskedelemre és más területekre vonatkozó szabályozásokat, azonban nem tudnak szuverenitást ráruházni egy olyan jelentős intézményre, mint egy központi bank, vagy egy annyira egyértelmű szimbólumra, mint a papírpénz. A központi bankok legitimációja akkor számít legjobban, amikor nagy a tét. A hétköznapi monetáris döntések – finoman szólva – nem valószínű, hogy felizgatják a közvéleményt. Ugyanez nem mondható el a monetáris hatóságok remélhetőleg jóval ritkábban szükségessé váló szerepéről, amikor végső hitelezői funkciókat látnak el a kereskedelmi bankok és akár a kormányzatok számára.

Azok a nehéz döntések, amelyeket a központi bankoknak meg kell hozniuk ilyen helyzetekben (a banki pánik elkerülése és a morális hazárdjáték bátorítása között kell mérlegelniük), egyszerre technokrata és politikai jellegűek. Mindenekelőtt: döntéseik legitimációja a törvényeken alapul, amelyek a demokratikus akarat kifejezői. Az egyik bankot megmentik, a másikat nem? Vásároljanak állampapírokat, de szövetségi tagállamok vagy társult államok kötvényeit ne? Bár az ilyen kérdések eldöntése szupranacionális szinten elméletileg nem lehetetlen, ez egyáltalán nem tűnik reálisnak.

Az a tény azonban, hogy egy globális központi bank és egy egységes valuta létrehozása látványosan meghiúsulna (függetlenül attól, hogy milyen gazdasági érvek szólnak mellettük), nem menti fel a politikusokat az alól, hogy a fragmentált globális monetáris rendszer okozta kihívásokat kezeljék. Ez pedig a globális multilaterális intézmények erősítését jelenti. Fokozni kell a Nemzetközi Valutaalap azon szerepét, amely a makrogazdasági politikák független értékelésére és az országok közötti valutaleértékelési versengések megakadályozására vonatozik.

A nagy gazdaságok pénzügyminisztereinek és jegybankárainak közös egyezményben kellene hangsúlyozniuk a piaci árfolyamok melletti elkötelezettségüket. Továbbá a globalizált világ minden szereplőtől megköveteli, hogy részt vegyen az infrastruktúrák fejlesztésében, hogy biztosítani lehessen az erőforrások hatékony áramlását szerte a világgazdaságban. Az infrastrukturális beruházások multilaterális támogatása nem az egyetlen módja annak, hogy a jelenlegi monetáris rendszer feltételei mellett élénkíteni lehessen a globális kereskedelmet. Az elmúlt hét évtized egyértelműen megmutatta, hogy a vámok és a nem vám jellegű akadályok leépítései is segítenek – mindenekfelett a mezőgazdaságban és a szolgáltatások terén.

A globális pénzügyi stabilitást a jelenlegi keretrendszerben is lehet erősíteni. Amire szükség van, az egy harmonizált, transzparens és könnyen átlátható szabályozás és felügyelet. A nemzetközi monetáris rendszer számára a tökéletes megoldásnak – amely egy amúgy elérhetetlen egységes központi bankot és valutát jelent – nem szabad a megfelelő megoldás ellenségének lennie. A jelenlegi feltételek mellett is egyértelműen lehetséges a szakpolitikai eszközök fejlesztése, valamint a globális növekedés és prosperitás erősítése.

Larry Hatheway a GAM Holding vezető közgazdásza
Alexander Friedman a GAM Holding vezérigazgatója

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org