BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Christine Lagarde

Lagarde: A CO2-kibocsátás árazása felé kell lépni

2015.11.03., kedd 05:00

A világ vezető politikusai heteken belül Párizsban gyűlnek össze, hogy az új globális klímaváltozási megállapodásról tárgyaljanak. Eddig 150 ország küldte el tervét arról, hogy gazdaságuk miként áll át egy alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó pályára. Ezek a tervek egy olyan versenyképes jövő kialakulásához szükséges befektetések első generációját jelentik, amelyben az emisszió mértéke nem éri el a jelenleg a globális felmelegedésért felelős veszélyes szintet.

A tisztább jövő felé mutató átálláshoz mind állami lépések, mind a magánszektor számára nyújtott megfelelő ösztönzők is szükségesek. Ennek középpontjában egy olyan politikának kell állnia, amely a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozóan egy megfelelő árképzést alkalmaz.

A szénalapú üzemanyagokra, villamos energiára és ipari tevékenységekre kivetendő magasabb ár ösztönözni fogja a tisztább üzemanyagok használatát, illetve az energiatakarékosságot, és elősegíti az átállásta „zöld” beruházások felé. Olyan intézkedések, mint a karbonadók és-díjak, az emissziókereskedelmi programok és más árazási mechanizmusok, valamint a nem hatékony támogatások megszüntetése biztos és kiszámítható környezetet teremthet a vállalkozásoknak és a háztartásoknak. Ez szükséges ugyanis a klímaszempontokat megfelelően figyelembe vevő, hosszú távú beruházásokhoz.

A Nemzetközi Valutaalap a tagországok fiskális rendszereinek reformjára fókuszál annak érdekében, hogy a karbonintenzív üzemanyagokra kivetett adókból befolyó bevételeket növelje, és kevesebb bevétel keletkezzen olyan más adónemekből – mint például a munkára és a tőkére kivetett adókból –, amelyek visszavethetik a gazdasági teljesítményt. A szén-dioxid-kibocsátás árazását így intelligens, hatékony adózási rendszereken keresztül, és nem magasabb adók révén lehetne megvalósítani.

Igen fontos, hogy az energiaár-reformok hatását a rászoruló rétegek esetében kezeljék, vagyis ezekkel párhuzamosan a fiskális rendszerek és a szociális háló megfelelő módosítására is szükség van – más intézkedések mellett – annak biztosítása érdekében, hogy a reformok ne ártsanak a szegény rétegeknek.

Az OECD-vel együtt alapelveket dolgoztunk ki iránymutatásként, illetve a jövőbeni szén-dioxid-árazási sémák inspirálására. A klímacélok elérésének érdekében elő kell segítenünk, hogy dialógus alakuljon ki a szükséges szakpolitikai intézkedésekről még a párizsi klímaváltozási konferencia előtt és majd utána is. Emiatt a napokban bejelentettük a Carbon Pricing Panel, vagyis egy olyan fórum felállítását, amelyben állam- és kormányfők mellett tartományi, városi vezetők, illetve top vállalatok képviselői vesznek részt, hogy a szén-dioxid-kibocsátás árazására bátorítsák a különböző országokat és vállalatokat szerte a világban.

Ezek a vezetők lépéseket tettek a szén-dioxid-szennyezés árazása és a „zöld” beruházások katalizálása felé saját országaikban, régióikban. Ezen vezetők között megtalálni Angela Merkel német kancellárt, Michelle Bachelet chilei, François Hollande francia államfőt, Hailemariam Desalegn etióp miniszterelnököt, Benigno Aquino III Fülöp-szigeteki, Enrique Pena Nieto mexikói államfőt, illetve Jerry Brown kaliforniai kormányzót, valamint Eduardo Paest, Rio de Janeiro polgármesterét.

Emisszióárazási mechanizmusokat már mintegy 40 állam alkalmaz, köztük a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, Kína is, illetve 23 város, tartomány és régió is használ ilyen megoldásokat. Számos más kormányzat is reformot hajt végre az energiaárazás terén, és több mint 400 cég használ önkéntes, belső emisszióárazási rendszereket. Üdvözlendőek az intézkedések, ezeket azonban csak egy kezdő lépésnek tartjuk. A Carbon Pricing Panel vezetőivel arra szólítjuk fel a kormányokat, hogy használják ki a pillanatot – a Föld és a jövő generációinak érdekében –, és oly módon vezessék be a szén-dioxid-szennyezés árazását, amely megfelelően tükrözi azt a környezeti kárt, amelyet az emisszió okoz. Készen állunk arra, hogy támogassuk a cselekvő kormányzatokat. De minél hosszabb ideig várunk, annál költségesebb és nehezebb lesz számunkra – illetve gyermekeink és unokáink számára – a bolygónk megvédése.

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.