BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mire volt jó a központosítás?

2015.11.13., péntek 08:00

Kincstári kártyát kapnak az iskolaigazgatók, amelyről nemrég kiderült, hogy erről bizonyos keretösszeget szabadon elkölthetnek, vagyis már nem kell hosszas engedélyeztetési eljárásba bonyolódniuk, ha mondjuk krétát akarnak venni az iskolába.

Most akkor sírjunk vagy nevessünk? A semminél ez is több, mondhatnánk, mert e pillanatban semmilyen beszerzésről – legyen az pár tízforintos tétel – nem dönthetnek szabadon azon iskolák, amelyeknek a Klik, azaz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett az üzemeltetője. Ehhez képest ez tényleg haladás. És ha valakinél nem a semmi a viszonyítási pont, hanem az az állapot, ahonnan a semmit megteremtették?

Az, amikor még meghatározott keretek között önállóan lehetett s kellett az igazgatóknak gazdálkodniuk. Akkor még azt is bátran hirdették, hogy nekik az állandó változáshoz kell tudással felvértezniük a tanulókat. Akkor elhitték, hogy kreatív, nyitott, tanulni képes és alkalmas felnőtté kell formálniuk diákjaikat. Most meg? A tananyag kötött, s a gazdálkodásba sincs beleszólásuk az iskolaigazgatóknak. A háromezer főnél kisebb településeknél automatikusan a Klik lett az üzemeltető, megalakulása, azaz 2012 szeptembere után. Ennél nagyobb lakosságszámú helyeken az önkormányzatok dönthettek, átadják-e az iskolát központi üzemeltetésre, vagy továbbra is vállalják e feladatot. A többség az önállóságot választotta, ám sokan menekültek az állandó pénzügyi gondok elől a Klik kebelére. Akkor úgy tűnt, anyagilag ez az ésszerűbb megoldás.

Már ez sem biztos. Sőt! Több polgármestert sokkolt a tény, hogy a korábbinál többe kerül nekik az átadott iskola Klik-féle üzemeltetése. Ráadásul az átutalt pénz jelentős részét nem is kapja meg a település iskolája. Miközben akadozott a működés, állandóan hiányzott valami a normális oktatáshoz, a Klik ceruzája vastagon fogott. A szülők elégedetlenkedtek, az iskolák felújítása-karbantartása romlott, a település pedig mindezért akár húsz-harminc százalékkal is többet fizet.
Szerencsére a szabályok szerint az önkormányzati választások utáni évben június 15-ig újra dönthetnek a háromezer főnél nagyobb települések, azaz leválhatnak a Klikről, vagy akár csatlakozhatnak is hozzá.

A bátaszéki s a pásztói önkormányzat például visszavette iskoláját: ezzel akár 30 milliót is megtakaríthatnak, arról nem beszélve, hogy ezután a folyamatos karbantartás, felújítás sem marad el. Pásztó polgármesterének ez utóbbi a fontos, mert a rossz állapotú iskoláikkal az elmúlt években senki nem törődött. A náluk maradó pénzből fokozatosan rendbe hozzák az épületeket.

Hogy is van ez? – értetlenkedhet az ember. Azért központosították az iskolák üzemeltetését, hogy racionálisabb legyen a működtetés. Ehhez képest több pénzt szedtek el az önkormányzatoktól, mint amennyit az adott létesítményre fordítottak? A központi iskolafenntartó a megalakulása óta súlyos anyagi gondokkal küzd. Az állami finanszírozás egyre nagyobb, de a hiány is. Mire volt jó e központosítás?

Az oktatásban folyó „emberkísérletek” az üzleti szektorból nézve különösen aggasztóak. A gazdaságban ugyanis más a trend. Itt nem nőnek, hanem szűkülnek az adminisztratív munkakörök, a „vízfejeket” le-, és nem felépítik, mert így lesz hatékonyabb a működés. A döntések egyre lejjebb kerülnek, oda, ahol a szükséges tudás is megvan, így felgyorsulnak a folyamatok. A dolgozói kreativitásra, gondolkodásra építő működési modell ugyanis hatékonyabb versenyképességjavító elem tud lenni.

Ehhez képest mi van a közoktatásban? Központosítás, végrehajtás, igazodás, sunnyogás. Döntési kompetenciák nélküli igazgatók. Rosszul fizetett, a helyzetbe beletörődő pedagógusok. Aki nem akar az lenni, vagy pályát módosít, vagy állandó harccá válik az élete. E csapatnak kell a sikeres 21. századhoz szükséges felkészült, nyitott, változásra és újra fogékony, tanulni képes és akaró diákokat „kitermelniük”. Szinte reménytelen e vállalkozás. De ne adjuk fel. Innen szép nyerni.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.