Roubini: Antiutópisztikus európai politika

A konzervatív Jog és Igazságosság párt győzelme Lengyelországban megerősíti az utóbbi időben tapasztalható európai trendet, vagyis az illiberális államkapitalizmus – populista jobboldali autoriter politikusok vezette – térnyerését. Ezt Oroszországban Putyinomicsnak, Magyarországon Orbanomicsnak, Törökországban Erdoganomicsnak lehet nevezni. Olaszországban egy évtizeden át élt a Berlusconomics, amelyből a kilábalás most is tart. Semmi kétség, hamarosan a Kaczynskinomicsot látjuk Lengyelországban.

Mindegyikük ugyanannak a disszonáns tételnek a variánsa: amikor a gazdasági bajok egy krónikus és elhúzódó stagnáláshoz vezetnek el, akkor egy nacionalista vezető jut hatalomra. A megválasztott autoriter vezető aztán elkezdi szűkíteni a politikai szabadságjogokat a média, különösen a televízió szoros ellenőrzésének révén. Majd olyan politikát folytat, amely EU-ellenes (akkor, ha az adott ország EU-tagállam), vagy szemben áll a nemzetek feletti kormányzás más intézményeivel. Ezek a politikusok ellenzik a szabadkereskedelmet, a globalizációt, a bevándorlást és a közvetlen külföldi befektetéseket is, miközben a hazai munkavállalókat és cégeket favorizálják, különösen az állami tulajdonú vállalatokat, illetve olyan magáncégeket és pénzügyi csoportokat, amelyeknek összeköttetéseik vannak a hatalmon lévőkkel.

Természetesen Európa legtöbb részén nem ilyen politikai erők vannak hatalmon, azonban egyre népszerűbbek szinte mindenhol: ide lehet sorolni Marine Le Pen Nemzeti Frontját Franciaországban, Matteo Salvini Északi Ligáját Olaszországban, valamint Nigel Farage Függetlenségi Pártját (UKIP) az Egyesült Királyságban. Ezen pártok mindegyike modellként tekint Oroszország illiberális államkapitalizmusára, és elnökét, Vlagyimir Putyint olyan vezetőnek tartja, aki rászolgált a csodálatra. Németországban, Hollandiában, Finnországban, Dániában, Ausztriában és Svédországban is egyre népszerűbbek a populista, EU- és bevándorlóellenes jobboldali pártok.

A legtöbb ilyen párt konzervatívnak számít. Gazdaságpolitikájuk azonban számos tekintetben megegyezik a baloldali populista pártokéval (utóbbiak közé tartozik például – a hitelezők előtti kapitulációja előtti időszakra vonatkozóan – a görög Sziriza, illetve a spanyol Podemos és az olasz Öt Csillag Mozgalom). Ahogy az 1930-as években a radikális baloldali pártok sok támogatója éles váltással a jobboldali autoriter pártok híve lett, úgy a jelenlegi populista pártok gazdasági ideológiái is számos tekintetben közel állnak egymáshoz.

Az 1930-as években a gazdasági stagnálás és depresszió – más autoriter vezetők mellett – Németországban Hitler, Olaszországban Mussolini, Spanyolországban Franco hatalomra jutásához vezetett el. Az illiberális vezetők jelenlegi típusa talán politikailag nem olyan virulens, mint az 1930-as években ténykedő elődeiké, azonban a gazdasági korporativizmus és az autokrata stílus terén hasonlóság áll fenn.

A nacionalista, nativista populizmus újbóli felbukkanása nem meglepő: a gazdaság stagnálása, a magas munkanélküliség, a növekvő egyenlőtlenség és szegénység, a lehetőségek hiánya és az a félelem, hogy a bevándorlók, kisebbségek „ellopják” a munkahelyeket és a jövedelmeket, jelentős lökést adott ezeknek a politikai erőknek. A globalizációval szemben számos országban kialakult ellenérzések is jó táptalajt adnak az illiberális demagógoknak.

Ha a gazdasági bajok krónikussá válnak, és a foglalkoztatás szintje, valamint a bérek hamarosan nem emelkednek, akkor a populista pártok több európai országban közel kerülhetnek a hatalomhoz.

Az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága autoriter rezsimeket emelt hatalomra Európában és még Ázsiában is, ami lényegében elvezetett a második világháború kitöréséhez. Az illiberális államkapitalista rezsimek és vezetőik jelenlegi újjáéledése sehol sem idéz elő háborúközeli helyzetet, mivel Európa nagy részében még mindig azon jobb- és balközép kormányok vannak hatalmon, amelyek elkötelezettek a liberális demokrácia, a megfelelő gazdaságpolitika és a megbízható jóléti rendszerek iránt. A populizmus jelenleg egyre erősödő mérgező elegye mégis kinyithatja Pandora szelencéjét, aminek megjósolhatatlan következményei lennének.

Az erősödő illiberalizmus még inkább fontossá teszi az eurózóna vagy az EU felbomlásának elkerülését. Ennek biztosításához azonban olyan makro- és strukturális gazdaságpolitikára van szükség, amely élénkíti az aggreagált keresletet, a munkahelyteremtést és a növekedést, csökkenti a jövedelmi és a vagyoni egyenlőtlenséget, gazdasági lehetőségeket biztosít a fiatalok számára, valamint az elutasítás helyett integrálja a menekülteket és a gazdasági bevándorlókat. Csak egy bátor politika tudja megfékezni Európa lecsúszását az elhúzódó stagnálásba és a nacionalista populizmusba. Az a fajta gyávaság, amelyet az elmúlt öt évben tapasztalni lehetett, csak növeli a kockázatokat.

A határozott cselekvés hiánya végeredményben a békés, integrált, globalizált, nemzetek feletti állam (amilyen az EU) bukásához és az antiutópisztikus nacionalista rezsimek felemelkedéséhez vezet el. Az ilyen államok kontúrjai jelentek meg olyan irodalmi művekben, mint George Orwelltől az 1984, Aldous Huxley-tól a Szép új világ vagy a nemrégiben megjelent Behódolás, Michel Houellebecqtől. Reménykedjünk abban, hogy ezek a szcenáriók a könyvek papírjain maradnak.

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org