Az új kínai ötéves terv

Amikor októberben Pekingben jártam, a kínai kormány egy előzetes összefoglalót adott ki a 13. ötéves tervre vonatkozóan. Ez fontos dokumentumnak számít annak megértésében, hogy Kína merre tart majd a 2016–2020 közötti időszakban. A kínai gazdaság már nem az az állami tulajdonú, állami irányítású rendszer, mint amilyen volt több mint harminc évvel ezelőtt, amikor először jártam az országban. Azokban az időkben nem voltak magánvállalkozások. Jelenleg viszont már csak a munkavállalók 20 százaléka dolgozik állami cégeknél.

Az ötéves terv már nem az ipari termelés növekedésének tervezete, hanem inkább azt mutatja meg, hogy a kínai vezetés mit szeretne elérni a kormányzat iránymutatásai révén. A cél az általános életszínvonal emelése – vagyis a mérsékelten erős növekedés elérése, a fogyasztás GDP-n belüli arányának növelése, valamint a levegő és a víz minőségének javítása – a nyugati típusú monetáris és fiskális politikák, az állami finanszírozású infrastrukturális fejlesztések révén, illetve a környezetvédelem és más területek szabályozásának változtatásával.

Az egyik legfőbb cél a reál GDP és a személyi reáljövedelmek megduplázása 2020-ra, a 2010-es értékekhez képest. A kormányzat mostani hivatalos becslése szerint e cél eléréséhez a következő öt évben 6,5 százalékos átlagos éves GDP-növekedésre lesz szükség. Annak ismeretében, hogy Kína még mindig viszonylag szegény országnak számít – az egy főre jutó GDP terén az amerikai szintnek csak mintegy 25 százalékát éri el –, egy ilyen gyors ütemű növekedés fenntartása nem tűnik lehetetlennek.

Sok elemző azonban szkeptikus a hivatalos GDP-adatokat illetően, és kétli azt, hogy az ország képes lesz-e a 6,5 százalékos növekedést tartósan biztosítani. Ez a szkepticizmus a gazdaság bizonyos szegmenseinek gyenge termelési adatairól beszámoló híreket – így az ipari termelés, a feldolgozott termékek exportjának csökkenéséről, bizonyos iparágak bezárásáról szóló szalagcímeket – tükrözi vissza. Bár nem mondhatom, hogy a kínai gazdasági statisztikák szakértője lennék, úgy vélem, ezek a szalagcímek természetes, de félrevezető következményei a hatóságok azon törekvésének, amely a gazdaság súlypontját az ipari termelés és az export felől a szolgáltatások és a háztartási fogyasztás felé helyezné át.

De még ha az éves növekedés mértéke jelenleg valóban 7 százalék körüli is, akkor is kihívás lesz a következő öt évben a 6,5 százalékos növekedési ütem elérése, legalább négy ok miatt is. Először is a nehéziparról a szolgáltatásokra való áttérés munkavállalónként kevesebb kibocsátást és kisebb mértékű központi kormányzati ellenőrzést eredményez. Ugyanakkor a környezetvédelmi politika, amelyre égető szükség van a levegő és a víz minőségének javításához, leköti az erőforrásokat, és gátolja a növekedést. Hszi Csin-ping államfő korrupció elleni harca pedig akadályozza az új projekteket. A legfontosabb szempont, hogy a 35 éven át tartó egykepolitika miatt a munkaképes korú népesség létszáma már nem növekszik. Bár a kormányzat nemrégiben két gyerekre emelte a családok által vállalható gyermekek számát, közel két évtizednek kell majd eltelnie ahhoz, hogy ez a változtatás növelni tudja a munkaképes korú lakosság létszámát. A tényleges munkaerő növekedési rátájának emeléséhez az szükséges, hogy az alacsony termelékenységű agráriumban foglalkoztatott emberek városi munkaerővé váljanak.

A kormányzat ezért számos olyan intézkedést fontolgat, amelyekkel gyorsítani tudja az urbanizációt, beleértve néhány olyan új nagyváros létrehozását, amely a még mindig 600 milliós vidéki népesség jó részét fel tudná szívni. Hasonlóképpen, a kormányzat kivezeti a lakóhely-regisztrációs rendszert, amely megtiltja, hogy a vidékről a városokba érkező migránsok teljes mértékben részesedjenek a helyi egészségügyi és oktatási rendszer juttatásaiból.

Az urbanizáció elősegítését célzó harmadik változtatás lehetővé teszi majd a gazdáknak, hogy valós piaci áron adhassák el földjogaikat, ami növeli azt az ösztönzőt, hogy a városokba menjenek. A nyugati típusú bérleti piac bevezetése lehetővé teszi majd azt is, hogy a kevésbé tehetős vagy szülői támogatás nélküli családok is a városokba költözhessenek.

Az intézkedések nem mindegyikének kell sikeresnek lennie ahhoz, hogy fenntartsák a városi munkaerő-állomány növekedését a következő öt évben. Ha ezen intézkedések közül elegendő megfelelően beválik, akkor a következő öt évben a 6,5 százalékos növekedés elérése talán nem tűnik elérhetetlennek.

Azt is figyelembe kell venni, hogy Kínának számos rövid távú problémája van. A nehézipar bizonyos szegmenseiben, illetve a másod- és harmadrangú városok lakóingatlan-piacán kapacitási többlet áll fenn. A helyi kormányzatok jelentős adóssággal küzdenek, amelyet még a központi kormányzat kérésére 2007-ben és 2008-ban halmoztak fel, hogy elkerüljék a súlyos gazdasági visszaesését. Emellett jelentős mértékű a rossz hitelek állománya néhány állami bankban és az árnyékbankrendszerben.

Szerencsére a hatóságok felismerték ezeket a problémákat, és van stratégiájuk – ami fontosabb, forrásuk is – arra vonatkozóan, hogy miként kezeljék ezeket. A kínai gazdaság nem fog olyan gyorsan növekedni a következő öt évben, mint az elmúlt évtizedekben. De ha a 13. ötéves tervben megjelölt célok megvalósulnak, akkor a kínai emberek növekvő fogyasztással és javuló életszínvonallal jellemezhető időszak elé nézhetnek.

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org