Az év harmadik negyedévében visszaesett a nemzetgazdasági beruházások volumene. A KSH gyorsjelentése hozzáteszi, hogy az előző esztendő kiugróan nagy mértékéhez képest következett be a 3,4 százalékos mérséklődés. Ez valóban így van, nyugtalanságra nincsen ok. Persze az egy évvel korábbi jelentésben utalhattak volna arra, hogy a 2014-es kiugró adatot pedig az azt megelőző évek gyenge teljesítményéhez mérten kell sikernek elkönyvelni. Ám ez általános ügy: amit 2015-ben egy sor makrogazdasági adat mutat, az jórészt korrekció, visszatérés a szokásos mederbe. A tavalyi év választási évként meg néhány más egyedi tényező miatt rendkívüli esztendő lett. Az egyedi tényezők megismétlődésére pedig nem vehetünk mérget.
Más kérdés, hogy ildomos-e Európát megszégyenítő gazdasági növekedésünket hangoztató kormánypropagandát finanszírozni az adófizetők pénzéből két negyedév adatai alapján, amikor az érdemi növekedési teljesítmény többéves, akár évtizedes távon ítélhető csak meg. Ilyen időhorizonton a magyar politikának nincs alapja másokat oktatni gazdasági teljesítmény dolgában. Egy főre jutó gazdasági teljesítményünk a rendszerváltozás első évtizedében a térségben ezüstérmes volt, mára minden visegrádi ország előttünk jár. Lakossági fogyasztásunk még mindig nem érte el a 2008-as válság előtti (nem túl magas) szintet. A beruházásokat illetően: a mai magyar volumen jóval a 2005-ös érték alatt áll.
Bármennyire várható is volt a negyedéves beruházási adat előjele, mára felforrósodtak a szakmai viták. Az idei, immár tizedik Pénzügyi Csúcstalálkozó előadói is visszatérően kommentálták a jelen és a közelmúlt beruházási folyamatait. Okkal, hiszen beruházási aktivitás nélkül nemcsak fejlődés, de szinttartás sem képzelhető el. A helyzet viszont az, hogy a válságot követő évek során felhalmozási rátánk szerény maradt, lényegében megrekedt a német szinten; ám nálunk az ipari, infrastrukturális, kommunális és lakossági állóeszköz-állomány messze van a német fejlettségi szinttől. E téren nyilvánvalóan komoly halasztások történtek Magyarországon.
Az ingatlanpiac idei nekilódulása mutatja, hogy az elhalasztott kereslet milyen erővel tud megjelenni többéves késlekedés után. A közösségi beruházások tavalyi megugrása pedig az uniós pénzek gyorsított lehívásának tudható be. Ezzel szemben a versenyszektor tartósan gyenge beruházási adatai mögött más logika található: az üzleté. Invesztálni akkor is kellhet, ha nem lát bővülő piacot maga előtt a cég, hacsak nem akar kisodródni a piacról. Ám a terjeszkedési szándék az, aminek a megléte szükséges ahhoz, hogy a cég vállalja a nagyobb beruházások költségeit és kockázatait.
Tanulságos e vonatkozásban a térségben működő német tulajdonú vállalatok körében végzett felmérés. Arra a hipotetikus kérdésre, hogy még egyszer az adott országot választanák-e befektetésük helyszínéül, nálunk – megkönnyebbülésemre – 71 százalék válaszolt igenlően, vagyis 29 százalékot tesznek ki azok, akik nem látnak kellő perspektívát nálunk. Ám ezzel a térség két tucat piaca közül csak Koszovónál és Albániánál állunk jobban, a többi országban elkötelezettebbek a német cégek.
Gondjaik ismerősek: a bürokrácia, a jogrend ingatagsága, a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága, a közbeszerzések módja, a korrupció. Pedig a válaszadók között van több olyan (a termelő ágazatban), amely nagyvonalú állami támogatást kap. Másokat azonban a szelektív adók, a kegyúri engedélyek, az egy hétvégén kiöltött jogszabályok óvatosságra intenek. A kormányzati döntéshozók bizonyára nem számoltak egy összefüggéssel: a túl jól menő ágazatra, a nem elég barátságosnak ítélt cégre kirótt állami adóteher nemcsak az érintettek fejlesztési kedvét és képességét veti vissza. A hírek másokhoz is eljutnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.