Önmegvalósítás női módra

A kocka el van vetve. Magyarországon a felsőoktatási intézményekben több a lány, mint a fiú. Sőt, a diploma utáni képzésekben talán még aktívabbak a nők, mint a férfiak. Márpedig aki tanul, az hasznosítani is akarja a tudását. Ha lehet, minél kreatívabb, önálló gondolkodást megkövetelő munkakörben, ami sokszor csak vezetőként adatik meg.

Ez a társadalmi változás azonban nem jelenti azt, hogy a nők nagy része lemondana a családról, gyerekről. Ám az is tény, hogy fiatalon többen szeretnének több gyereket, mint ahány valójában megszületik. Tehát nem az akaraton, a vágyon múlik. Ezért téves az a feltételezés, miszerint a „genderőrület” akadályozná meg, hogy a lányok „az önmegvalósítás legmagasabb minőségének éljék” meg a gyermekvállalást, ahogy Kövér László fogalmazott a kormánypárt kongresszusán.

Lehet, hogy annak élnék meg, ha nem akadna néhány zavaró körülmény. Például a lakáshiány, az anyagi gondok, a bizonytalan és nagyon rugalmatlan munkaviszony, az otthoni munka erőt felőrlő folyamata s a nők szerepét tévesen értelmező, egyre hangosabb, múltba révedő politikusi kinyilatkoztatások. De az is lehet, hogy a munka, a hivatás, az alkotás, az értékteremtés legalább annyira fontos önmegvalósítás, mint a gyermekvállalás. Ha így van, akkor az aktuális hatalomnak az a dolga, hogy polgárai igényeihez igazodva teremtse meg az önmegvalósítás minden formájához szükséges társadalmi közeget. Ez lenne a mindenki számára nyerő megoldás.

Vagyis ha egy országban ilyen nagy tömegben vannak jelen képzett nők, akkor inkább arról kellene beszélni, miként lehetne terheiken könnyíteni? Milyen szolgáltatásokra, anyagi támogatásra vagy egyéb változásra van szükség ahhoz, hogy a nők boldogan dolgozzanak, és vállaljanak több gyermeket is? A kettő nem zárja ki egymást, csak nehéz megvalósítani. De nem lehetetlen. Mintha a kormány is ráérzett volna erre, máris bejelentett egy nagyon jelentős ösztönző támogatást: a három gyereket vállalóknak 10 millió forintos vissza nem térítendő lakástámogatást ad, s ehhez még 10 millió forintnyi kedvező kamatozású hitelt. Ennyiből a lakáskérdés megoldható. Mivel az eddigi adókedvezmények, célzott támogatások sem szűnnek meg, talán megkockáztatható, hogy a gyerekvállalásért az állam óriási terheket vállal át.

Hogy mire van még szükség? Például bölcsődékre, óvodákra, merthogy a magyar társadalom jövedelemviszonyai kétkeresős családi modellt feltételeznek. Szükség lenne a foglalkoztatás sok formáját támogató megoldásra is, ami kellően rugalmasan igazodik a nők aktuális élethelyzetéhez. És talán amire a legnagyobb szükség lenne, az a gondolkodás megváltozása.

A nők ugyanis egyre gyakoribb vezetők is, ami megfelel a kor igényeinek és képzettségüknek is. Ám az úgy nem működik, hogy többet vállalnak a munkában, de az otthoni terhekben nincs enyhítés. Mintha a fiatalabbak jobban értenék ezt a helyzetet, s fogékonyabbak a változásokra. Náluk egyre gyakoribb az a felfogás, hogy a gyereknevelés két, egyenrangú fél egyenrangú feladata, amelyben csak a biológiai adottságok miatt jut a nő egy bizonyos ideig kizárólagos szerephez. A fiatal apák boldogan élik meg „az önmegvalósítás legmagasabb minőségének” a gyereknevelést, természetesen, a munkájuk mellett. Nagyjából ennyit szeretnének a nők is. Ezt csak tudomásul venni lehet, az akadályozás fölösleges energiát szív el az egyébként egyértelmű társadalmi-gazdasági fejlődésből.

Az oktatás ugyanis befektetés is. Egyéni, közösségi egyaránt. Csak a nagyon gazdag országok engedhetnék meg maguknak azt a luxust, hogy társadalmi költségen gyarapítják a kiművelt emberfők számát, majd a munkában lemondanak a képzettség hasznosításáról. Azaz nem várják el, hogy aki ért valamihez, az tudásának megfelelően dolgozzon is, alkosson, értéket teremtsen. Magyarország nem tartozik a gazdag országok sorába. De szeretne a fejlettek közé bekerülni. Ami nem lehetetlen, ha… ha a nőkre ugyanúgy támaszkodik, mint a férfiakra. Szükség van mindenkire. A magyar gazdasági növekedést ugyanis egyre inkább a képzett emberek hiánya akadályozza. Nőké, férfiaké egyaránt.