Senki földje

„Akkor még nem láttam – de az, hogy kirúgtak az [...]-től, a lehető legjobb dolog, ami velem valaha történhetett. A sikeresség súlyát felváltotta az újrakezdés öröme – kevéssé biztosnak lenni újra mindenben. Felszabadított, életem legkreatívabb periódusa kezdődött.” Ki ne szeretne néhány év(tized) múltán így emlékezni életének egy fontos fordulópontjára? De hogy kiről van szó, azt most még nem árulom el.

Meggyőződésem, hogy – saját hibás, kikényszerítetlen vagy egyszerűen csak sorsszerű – kirúgás nélkül megélni egy aktív, közérdeklődésre is számot tartó vezetői karriert olyan, mint az átkosban fenyítésmentesen teljesíteni a sorkatonai szolgálatot, vagy az „átoktalanban” egyetlen pótvizsga nélkül letudni öt egyetemi évet. Kényelmes – de valami hiányzik belőle. Azok, akik a vezetői karrierút magasabb régióiba jutottak, majdnem mindannyian megtapasztalták a cikk elején említett érzést. Akik pedig mégsem, azok egészen biztosan számíthatnak rá...

Gyakran dolgoztam olyan vezetőkkel, akik éppen akkor fordultak hozzám, amikor a senki földjére értek. Tőlük is tudom, hogy az „újrakezdés öröme” és az a bizonyos felszabadult életérzés azért nem azonnal töltötte el a foglalkoztatottság bilincséből szabadult testet és a lelket. Elsőként inkább a felelősség elengedése történt meg. Aztán a félórás periódusokat szabó naptárbejegyzés-vezérelt világ végével együtt érkezik a délelőtt is zsúfolt közösségi terekre (kávézókra, konditermekre) való őszinte rácsodálkozás. Ilyenkor gyorsan kiderül, hogy a meetingroomon és a videocallokon túl is van élet. A szabadság szinte azonnal kifejeződik a családi kapcsolatok megerősítésében, az édes otthon belső térszerkezetének újragondolásában és az izmok rendszeres feszesítésében. Van mit bepótolni.

Rövid, de fárasztó periódus következik ezután vagy ezzel párhuzamosan: az önsajnálat és a tehetségleértékelés ideje. Kellő magabiztossággal, önismerettel és józan belátással könnyen túl lehetne ezen esni, de ekkor még sokkal egyszerűbb a sebek nyalogatására pazarolni az értékes energiát. Ideje van a gyásznak, amit meg is kell hagyni rá, de ez a periódus csak korlátos lehet.

A harmadik szakaszban aztán jöhet a B terv, illetve, ekkor már inkább az A terv. A „hogyan tovább?” projekt megvalósítása felszabadítottan és kreatívan – ahogyan az idézetben olvastuk. A kreativitás azonban sohasem öncél. Semmiképpen sem azonos a kavargó ötletek sokaságával. Inkább őszinte, sőt kíméletlen stratégiai folyamat. Inkább alkalmazott tudomány, mint szabad művészet, amely által valóban felülírhatja a korábbi sikereket az újrakezdés öröme.

Érdemes kérdésekkel kezdeni: Hogyan jutottam ide? Megingatja-e a saját magamba vetett hitet a pozíció elvesztése? Kevesebb lettem-e, amióta nincsen névjegyem? Jó időben jött-e a nagy pofon? Mit veszítettem vele? És mit nyertem? Hasonló helyzetben akarok bizonyítani, vagy a megszerzett tapasztalatból származó önismeret többre/kevesebbre tesz alkalmassá? Mi az a „más” iparág, méret, kiterjedtség, nemzetköziség, szint, munkaidő, szakma, jövedelem, befolyás, amit szeretnék? Újra át akarom-e élni a feszített időszak görcseit? Mit támogat a családom, mit enged meg a korom és az egészségem, mire jogosítanak a kompetenciáim, és mire a végzettségem? Mik az ambícióm?

Persze, ez sok kérdés így egyben, ezért érdemes a klasszikus ritmust követni: egy kérdés-egy válasz. Aztán ugyanarra a kérdésre még egy, mert az első majdnem minden esetben kitérő, terelő, hazug, s talán még kifogásnak is kevés. Márpedig ezek a válaszok határozzák meg a következő karriercélt, adják meg az újrakezdés irányát, és kövezik ki a feléje vezető utat.

Az a bizonyos terület pedig, amelyet a régi munkahely utolsó perce és az új feladat első órája között bejárunk, egyáltalán nem a senki földje. Hanem a miénk. Érdemes belakni és jól lenni benne. Ide azokat hívjuk, aki nekünk fontos, akinek a tanácsa, segítsége, biztatása a legtöbbet jelent. Sajátunk ez a tér, itt születnek a legfontosabb döntések, innen ered az újrakezdés öröme. Aztán ide térünk vissza, ha ismét letesszük – ahogy idéztük – a sikeresség súlyát. A cikk elején azok tippeltek jól, akik a pontozott helyen az Apple nevét írták volna. Aki a beszédet mondta, az nem más, mint Steve Jobs.