BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
kőolaj

A kőolajszektor kilátásai

2016.01.13., szerda 05:00

A hagyományos és a nem hagyományos kőolajkészletek élettartama az utóbbi években két-, két és félszeresére növekedett a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint, miközben az eddigi gyors igénynövekedéssel szemben jóval visszafogottabb fogyasztásnövekedés várható. A fejlett országokban az utóbbi években trendváltás történt, és a kőolajigények csökkennek, de ami talán a legfontosabb: a számítások szerint 1990–2014 között a világ valamennyi térségében és meghatározó fogyasztóinál az egységnyi GDP-re jutó kőolajigény szisztematikusan csökkent. Oroszországban és Kínában az igény a korábbinak a felét sem éri el.

Bár a mostani rendkívül alacsony árak esetleges tartóssága nem segíti a csökkenésbe fordult kőolajfogyasztás további erőteljesebb mérséklődését, de a fejlett országok kőolajpiacának közel telítettsége, a hatékonyság további javulása, az ipar és a szolgáltatás közötti struktúraváltás okán, továbbá a környezetvédelem előtérbe kerülése miatt is a kőolaj helyettesítésének folyamata felgyorsulni látszik. A gáz- és villamosenergia-hajtású járművek és más technológiák a fejlettebb országokban a kőolajfogyasztás biztos csökkenéséhez vezetnek, és ez a folyamat a feltörekvő országokban is előbb-utóbb utat tör magának.
Az IEA azt is feltételezi, hogy a különböző kőolajfogyasztást kiváltó növekedési politikák eltérő fogyasztási volumeneihez eltérő árak tartoznak majd. Kérdéses azonban, hogy a készletek több mint kétszeresére növelése, valamint a forrásoldal erősödő diverzifikációja közepette globálisan szerényebben növekvő kőolajigények szükségszerűen a kőolajárak növekedésével járnak-e. A változásokat és a tanácstalanságokat jól jellemzi, hogy az OPEC-országok bécsi tanácskozásán – a kiéleződő belső ellentétek miatti – érdemi követendő stratégia nem fogalmazódott meg. Minden jel arra utal, hogy az OPEC a korábbi árdiktáló szerepköréből más szerepbe kényszerül.

A keresleti piac kialakulása tehát valószínűleg nem az árak növekedésével, hanem a félbehagyott és szerény beruházással működő kőolajszektor ismételt felfutásával jár. Úgy tűnik, a kőolajár alakítása a jövőben az OPEC-országokból egyre inkább az USA-ba helyeződik át. Az árak változását pedig a nem hagyományos kőolaj-kitermelés egységköltsége mozgatja az eddigi szervezeti-termelési és kereskedelmi monopóliumok helyett. Remélhetőleg a távolabbi jövőben a kőolaj is egy lesz a számos globális termék között, és egyre inkább a piaci, termelési, kínálati helyzet határozza meg.

A 40 dollár/hordó árszint alá csökkent kőolajár árnyoldala a kőolajtermelő cégek drasztikus, 30-50 százalékos értékvesztése. Egyértelműen a nyersanyagtermelők – köztük a kőolajtermelők – tőzsdei teljesítménye rontotta a meghatározó tőzsdék tavalyi teljesítményét. Az OPEC-országokat kivéve a mostani igen alacsony árak már csak szűken vagy már nem is fedezik a szükséges ráfordításokat. A beruházások és a fejlesztések visszaestek, és nagyon nehéz megjósolni, hogy a valós költségeket és az átlagprofitot biztosító egyensúlyi helyzet milyen árszintet kényszerít ki a jövőben. Ami 2016-ra valószínűsíthető (és ebben a vélemények, megítélések eléggé egybehangzók), hogy a mostani árszintről emelkedés várható, ám a tavalyi éves átlagnál valamivel kisebb átlagár remélhető.

Miután jelenleg és a következő évtizedben is a kőolaj a világ gazdaságában (különösen pedig az energiaszektorban) kitüntetett stratégiai szerepet játszik, nem zárható ki, hogy a gazdasági, keresleti-kínálati viszonyokon túl átmenetileg vagy tartósabban más, nem gazdasági tényezők ismételt szerepet kapnak a kőolaj árának alakításában.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.