Tavaly valószínűleg nem érte el a 3 százalékot a gazdasági növekedés Magyarországon a 2014-es 3,7 után, és a trend a további lassulás irányába mutat. A tavalyi harmadik negyedév – amelyről már részletes adataink vannak – érdekessége, hogy az állóeszköz-felhalmozás volumene ismét csökkent, miután az uniós finanszírozású (szállítási) beruházásoknál látott visszaesés mellett a feldolgozóipari beruházások élénkülése továbbra is várat magára. De a fogyasztási kiadások növekedése is alacsonyabb volt a vártnál. Úgy fest, mintha a háztartások fogyasztási kedve reagálna az olyan egyszeri impulzusokra, mint a banki visszatérítésekhez kapcsolódó jelentős első negyedévi kifizetések, de a jelek szerint az erőteljes reálkeresettömeg-emelkedés nem képes huzamosabb időre 3 százalék közelébe tornászni a fogyasztási kiadások növekedési ütemét.
Habár a kereseti dinamika vonatkozásában az idei év várhatóan nem tér el jelentősen a tavalyitól (a nominális keresetnövekedés 2016-ban felül is múlhatja a 2015-öst, és a magasabb infláció hatását jórészt ellensúlyozza az szja-csökkentés), fontos különbség a tavalyi évhez képest, hogy az idén nem nő a nyugdíjak reálértéke. Így, miközben 2015-ben a reáljövedelem növekedési üteme meghaladhatta a 3,5 százalékot is, addig az idén feltehetőleg a 3 százalékot sem éri el. Ennek ellenére azzal számolunk, hogy a háztartások fogyasztási kedve nem lanyhul – a tényleges magánfogyasztás 2,5-2,6 százalékkal nő –, tehát a jövedelem és a fogyasztás dinamikája között szélesre nyílt rés az idén nagyjából összezárul. A későbbiekben azonban a fogyasztás növekedési üteme lassul, vagyis 2017-től kezdve a fogyasztáson kívül a beruházások érezhető növekedésére is szükség lesz a 2,5 százalék körüli GDP-dinamika fenntartásához. A beruházások az idén minden bizonnyal visszaesnek, várakozásunk szerint 2 százalékkal. Megjegyzendő, hogy ez viszonylag optimista becslés, egyebek mellett azt is feltételezi, hogy az uniós finanszírozásban nem következik be drámai (a pesszimista forgatókönyveknél látható 1000 milliárd forint körüli) zuhanás, csak közepes (300-500 milliárd körüli) visszaesés.
Ezt azzal együtt feltesszük, hogy 2015-ben még inkább az új ciklushoz tartozó pályázatoknak a vártnál lassabb kiírását és elbírálását tapasztalhattuk. (E viszonylag pozitív forgatókönyv megvalósulása azonban azt is jelentené, hogy jó eséllyel a rákövetkező években sem lesz emelkedés az uniós lehívásokban, tehát az uniós projektek növekedést hajtó tényezőként nemigen jönnek szóba.)
A beruházások visszaesése miatt arra számítunk, hogy az idén a belföldi felhasználás dinamikája szerény, 1,5 százalék alatti lesz (2 százalék feletti növekedési ütemet csak 2017-től várunk), miközben a nettó export növekedési hozzájárulása (párhuzamosan a termelési oldalon az exportvezérelt ipari növekedés ütemének tartós mérséklődésével) tovább gyengül. Ebből adódóan a gazdasági növekedés érezhetően lassul az idén, várakozásunk szerint 2,4 százalékra.
Ami a középtávú kilátásokat illeti, durván 2,5 százalékra becsüljük a 2016-ot követő évek átlagos GDP-dinamikáját. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a fejlett EU-tagállamokkal szemben igen lassú reálkonvergenciára lehet képes a magyar gazdaság, másrészt viszont a többi visegrádi országgal szemben a 2000-es évtized közepétől felhalmozott növekedési hátrányunk jó eséllyel tartósnak bizonyul. A 2,5 százalékos középtávú növekedési ráta feltételezi a nemzetgazdasági szintű termelékenység nem látványos, de stabil emelkedését, illetve – legalábbis egy darabig – a foglalkoztatás évi 1 százalék körüli bővülését. A későbbiekben a foglalkoztatás további emelkedése egyre nehezebbé válhat az egyes régiókban és szakmáknál már most érezhető munkaerőhiány miatt, ami a 2,5 százalék körüli növekedési ütem fenntartását is nehezítheti.
A felhasználási oldalon a jövőbeli növekedés támasztéka elsősorban a belföldi felhasználás lesz: a 2015–2016-os nekilendülést követő fél évtized során a magánfogyasztás dinamikája 2 százalék körüli (esetleg valamivel a feletti) szinten stabilizálódhat, miközben a beruházások növekedési üteme néhány éves átlagban – az állami beruházások okozta szokásos ingadozás mellett – durván 4 százalékos lehet.
Jó esetben már az idén növekedésnek indulnak a feldolgozóipari beruházások is. Az ipari termelékenység így folytatódó emelkedése révén az export továbbra is az eurózóna importkeresletének dinamikáját valamelyest túlszárnyalóan növekedhet majd, aminek köszönhetően a nettó exportnak a gazdasági növekedéshez való hozzájárulása még a belföldi felhasználás 2 százalékot némileg felülmúló bővülése mellett is enyhén pozitív, rosszabb esetben zérus maradhat középtávon.
Az elmúlt néhány évben a GDP-arányos államháztartási deficit stabilan 3 százalék alatt maradt, ami jelentős eredmény. E kedvező fejlemény kísérőjelenségei között azonban ott találjuk az oktatási kiadások csökkentését, illetve az egészségügyi kiadások európai összevetésben alacsony szinten tartását. Ugyanakkor mind az oktatás, mind az egészségügy kulcsfontosságú tényező a hosszú távú növekedési potenciál – akár a termelékenységnövelés, akár a még mindig alacsony foglalkoztatási ráta emelése – kapcsán. Kétségtelen, hogy az alulfinanszírozás nem az egyetlen gondja a magyar oktatási és egészségügyi rendszernek, de önmagában is gátolja a többi probléma megoldását. Ugyanakkor kérdés, hogy ha a jelenlegi vagy egy jövőbeli kormányzat érdemi lépéseket tesz az alulfinanszírozás megszüntetésére, ez milyen költségvetési következményekkel jár majd.
Végül, a magyar növekedési képességet hosszabb távon kedvezőtlenül érintheti az autóipar utóbbi években kialakult centrális szerepe is: három-öt éves távlatban ennek valószínűleg nincs különösebb következménye, sőt talán öt-tíz éven belül sem. Ennél hosszabb távon azonban már éreztetni fogja hatását, hogy a hagyományos, szénhidrogén-alapú autóipar lassan elavuló iparággá válik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.