Lassuló növekedés, stabil egyensúly

Tavaly valószínűleg nem érte el a 3 százalékot a gazdasági növekedés Magyarországon a 2014-es 3,7 után, és a trend a további lassulás irányába mutat. A tavalyi harmadik negyedév – amelyről már részletes adataink vannak – érdekessége, hogy az állóeszköz-felhalmozás volumene ismét csökkent, miután az uniós finanszírozású (szállítási) beruházásoknál látott visszaesés mellett a feldolgozóipari beruházások élénkülése továbbra is várat magára. De a fogyasztási kiadások növekedése is alacsonyabb volt a vártnál. Úgy fest, mintha a háztartások fogyasztási kedve reagálna az olyan egyszeri impulzusokra, mint a banki visszatérítésekhez kapcsolódó jelentős első negyedévi kifizetések, de a jelek szerint az erőteljes reálkeresettömeg-emelkedés nem képes huzamosabb időre 3 százalék közelébe tornászni a fogyasztási kiadások növekedési ütemét.

Habár a kereseti dinamika vonatkozásában az idei év várhatóan nem tér el jelentősen a tavalyitól (a nominális keresetnövekedés 2016-ban felül is múlhatja a 2015-öst, és a magasabb infláció hatását jórészt ellensúlyozza az szja-csökkentés), fontos különbség a tavalyi évhez képest, hogy az idén nem nő a nyugdíjak reálértéke. Így, miközben 2015-ben a reáljövedelem növekedési üteme meghaladhatta a 3,5 százalékot is, addig az idén feltehetőleg a 3 százalékot sem éri el. Ennek ellenére azzal számolunk, hogy a háztartások fogyasztási kedve nem lanyhul – a tényleges magánfogyasztás 2,5-2,6 százalékkal nő –, tehát a jövedelem és a fogyasztás dinamikája között szélesre nyílt rés az idén nagyjából összezárul. A későbbiekben azonban a fogyasztás növekedési üteme lassul, vagyis 2017-től kezdve a fogyasztáson kívül a beruházások érezhető növekedésére is szükség lesz a 2,5 százalék körüli GDP-dinamika fenntartásához. A beruházások az idén minden bizonnyal visszaesnek, várakozásunk szerint 2 százalékkal. Megjegyzendő, hogy ez viszonylag optimista becslés, egyebek mellett azt is feltételezi, hogy az uniós finanszírozásban nem következik be drámai (a pesszimista forgatókönyveknél látható 1000 milliárd forint körüli) zuhanás, csak közepes (300-500 milliárd körüli) visszaesés.

Ezt azzal együtt feltesszük, hogy 2015-ben még inkább az új ciklushoz tartozó pályázatoknak a vártnál lassabb kiírását és elbírálását tapasztalhattuk. (E viszonylag pozitív forgatókönyv megvalósulása azonban azt is jelentené, hogy jó eséllyel a rákövetkező években sem lesz emelkedés az uniós lehívásokban, tehát az uniós projektek növekedést hajtó tényezőként nemigen jönnek szóba.)

A beruházások visszaesése miatt arra számítunk, hogy az idén a belföldi felhasználás dinamikája szerény, 1,5 százalék alatti lesz (2 százalék feletti növekedési ütemet csak 2017-től várunk), miközben a nettó export növekedési hozzájárulása (párhuzamosan a termelési oldalon az exportvezérelt ipari növekedés ütemének tartós mérséklődésével) tovább gyengül. Ebből adódóan a gazdasági növekedés érezhetően lassul az idén, várakozásunk szerint 2,4 százalékra.

Ami a középtávú kilátásokat illeti, durván 2,5 százalékra becsüljük a 2016-ot követő évek átlagos GDP-dinamikáját. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a fejlett EU-tagállamokkal szemben igen lassú reálkonvergenciára lehet képes a magyar gazdaság, másrészt viszont a többi visegrádi országgal szemben a 2000-es évtized közepétől felhalmozott növekedési hátrányunk jó eséllyel tartósnak bizonyul. A 2,5 százalékos középtávú növekedési ráta feltételezi a nemzetgazdasági szintű termelékenység nem látványos, de stabil emelkedését, illetve – legalábbis egy darabig – a foglalkoztatás évi 1 százalék körüli bővülését. A későbbiekben a foglalkoztatás további emelkedése egyre nehezebbé válhat az egyes régiókban és szakmáknál már most érezhető munkaerőhiány miatt, ami a 2,5 százalék körüli növekedési ütem fenntartását is nehezítheti.

A felhasználási oldalon a jövőbeli növekedés támasztéka elsősorban a belföldi felhasználás lesz: a 2015–2016-os nekilendülést követő fél évtized során a magánfogyasztás dinamikája 2 százalék körüli (esetleg valamivel a feletti) szinten stabilizálódhat, miközben a beruházások növekedési üteme néhány éves átlagban – az állami beruházások okozta szokásos ingadozás mellett – durván 4 százalékos lehet.
Jó esetben már az idén növekedésnek indulnak a feldolgozóipari beruházások is. Az ipari termelékenység így folytatódó emelkedése révén az export továbbra is az eurózóna importkeresletének dinamikáját valamelyest túlszárnyalóan növekedhet majd, aminek köszönhetően a nettó exportnak a gazdasági növekedéshez való hozzájárulása még a belföldi felhasználás 2 százalékot némileg felülmúló bővülése mellett is enyhén pozitív, rosszabb esetben zérus maradhat középtávon.

Az elmúlt néhány évben a GDP-arányos államháztartási deficit stabilan 3 százalék alatt maradt, ami jelentős eredmény. E kedvező fejlemény kísérőjelenségei között azonban ott találjuk az oktatási kiadások csökkentését, illetve az egészségügyi kiadások európai összevetésben alacsony szinten tartását. Ugyanakkor mind az oktatás, mind az egészségügy kulcsfontosságú tényező a hosszú távú növekedési potenciál – akár a termelékenységnövelés, akár a még mindig alacsony foglalkoztatási ráta emelése – kapcsán. Kétségtelen, hogy az alulfinanszírozás nem az egyetlen gondja a magyar oktatási és egészségügyi rendszernek, de önmagában is gátolja a többi probléma megoldását. Ugyanakkor kérdés, hogy ha a jelenlegi vagy egy jövőbeli kormányzat érdemi lépéseket tesz az alulfinanszírozás megszüntetésére, ez milyen költségvetési következményekkel jár majd.

Végül, a magyar növekedési képességet hosszabb távon kedvezőtlenül érintheti az autóipar utóbbi években kialakult centrális szerepe is: három-öt éves távlatban ennek valószínűleg nincs különösebb következménye, sőt talán öt-tíz éven belül sem. Ennél hosszabb távon azonban már éreztetni fogja hatását, hogy a hagyományos, szénhidrogén-alapú autóipar lassan elavuló iparággá válik.