Ritkák azok a szólások vagy közmondások, amelyek két népről egyaránt pozitív megvilágításban szólnak, ráadásul mindkét nép nyelvén léteznek. A „lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol s issza borát” ezeknek a kivételeknek a sorába tartozik, és a közös sors érzetének igen régi történeti hagyományából táplálkozik. Ne feledjük, hogy a lengyel–magyar sorsközösség 2007 óta állami ceremoniális megerősítést is kapott: azóta ünnepnapja is van a lengyel–magyar barátságnak. S bár az EU-csatlakozás óta a két ország gazdasági és politikai pályája igencsak eltérően alakult, az utóbbi időben ismét szembeszökőek a hasonlóságok.
A hasonlóságok most a mai lengyel és magyar demokrácia természetéből adódnak: a hatalmon levő politikai elit ma sem Lengyelországban, sem Magyarországon nem osztja a liberális demokrácia bizonyos alapértékeit, amelyekről Nyugat-Európában jellemzően konszenzus van a mérsékelt pártok között. Elsősorban nem világnézeti, ideológiai típusú kérdésekről van szó, bár a hatalmon levő lengyel és magyar kormányok számos jelét adják annak, hogy például a nők társadalmi, politikai és munkaerő-piaci szerepvállalását tradicionális módon képzelik el, szociális-jóléti politikájukat és más szakpolitikai döntéseiket is ennek szellemében alakítják. A kritikus elem azonban nem a konzervatív világnézet, hanem a demokratikus intézmények működésére vonatkozó illiberális felfogás. Tavaly ősz óta, vagyis amióta a nyolc éven át hatalmon levő Polgári Platformot a konzervatív Jog és Igazságosság pártja váltotta a kormányon, Lengyelországban jelentősen csorbult a politikai hatalmat ellenőrző, illetve korlátozó intézmények jogköre, meggyengültek a fékek és ellensúlyok. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság különböző testületei elsősorban a jogállamiság szempontjait kérik számon a lengyel kormányon: mindenekelőtt a lengyel alkotmánybíróság pártos átalakítását és jogkörének csökkentését, valamint a közmédiumok vezetőinek cinikusan a pártatlanság helyreállításával indokolt elbocsátását. Múlt héten az európai biztosok úgy döntöttek, hogy megindítják az előzetes jogállami vizsgálatot Lengyelországgal szemben – tegyük hozzá, ilyen lépésre eddig még nem volt példa a brüsszeli testület történetében.
De nemcsak a politikai hatalmat ellenőrző intézmények jogkörének kormányzati gyengítésében érhető tetten a lengyel–magyar hasonlóság. A hatalomváltás óta Lengyelországban is kereszttűzbe került a bankszektor, és az ezzel kapcsolatos kormányzati fellépés során igen hasonló érvrendszert alkalmaznak ahhoz, mint amilyet a magyar kormány használt néhány éve. Idén Lengyelországban is megjelenik a bankadó, továbbá a svájcifrank-alapú devizahitelek konverziója is felmerült. Ebben a felfogásban, amelynek szerves része a pénzügyi szektor túlzottan magas hozamainak bírálata is, a bankszektor tulajdonosi szerkezetének átrendezése, bizonyos pénzintézetek államosítása vagy állami bankok alapítása valójában logikus lépés lehet. A pénzügyi szektor jogbiztonságának megrendülése fontos szerepet játszott abban, hogy az egyik nagy hitelminősítő, a Standard & Poor’s máris leminősítette a hosszú futamidejű lengyel deviza-államadósság besorolását.
Tegyük hozzá, a lengyel besorolás egyelőre még így is a befektetési kategóriában van, és három fokozattal jobb a magyarnál. A lengyel próbakő valószínűleg az államháztartási politika lesz: ha sikerül az államháztartás hiányát a GDP 3 százaléka alatt, a GDP-arányos bruttó államadósságot pedig 50 százalék környékén stabilizálni, akkor a befektetői környezet sokféle szakpolitikai változást elvisel, akár több éven keresztül is. A magyar tapasztalatok jó példát szolgáltatnak erre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.