Olyan ügy lehet 2016 legfontosabbja, amire még csak nem is tippelnénk

Az elemzői munka átka ez a periódus. Mindenki szeretne felkészülten nekivágni az új esztendőnek, előre védekezni a várható bajok ellen, és rákészülni a lehetőségek kiaknázására. Ilyenkor jól jönnek a szakértői előrejelzések, amelyek segíthetnek nekünk elnavigálni az ismeretlen jövőben. Sajnos rossz hírem van: ezek az előrejelzések általában nem érnek semmit. Nem azért, mert nem jönnek be. Mindig van olyan jóslat, amelyik igaznak bizonyul, néha azért, mert az elemző az átlagosnál is jobban felkészült, legtöbbször pedig azért, mert az illető teljesen véletlenül beletrafál a közepébe. Ha azonban visszatekintünk egy-egy naptári évre, akkor azt látjuk, hogy az igazán meghatározó ügyek nem voltak a „mit várhatunk…” kezdetű elemzések fókuszában.

A tavalyi év legfontosabb európai eseménye például a menekültkrízis volt. Ki jelezte ezt előre tavaly ilyenkor? Most – és itt átevezünk a 2016-os előrejelzések területére – azt állíthatjuk, hogy a menekültválság Európában 2016-ban is meghatározó folyamat lesz, jóllehet, inkább a tovagyűrűző hatásai lesznek emlékezetesek. A válság ugyanis egy mozaik abban a politikai átrendeződésben, amely az európai politikát az elkövetkező két-három évben meghatározza: a hagyományos nagy pártok elgyengülése, az alternatív politikai erők megerősödése, az európai integráció lazulása, a nacionalizmus előretörése.

A világgazdaság folyamatait tekintve a fő kérdés az, hogy a feltörekvő országok évek óta tartó lassulása, egyes esetekben visszaesése megáll-e. Ha nem lett volna menekültügy, az Iszlám Állam, Ukrajna és a többi geopolitikai hotspot, akkor a tavalyi év legfontosabb története a feltörekvő országok latens válsága lett volna.

A korábban sztárolt, igen heterogén országcsoport növekedési modellje szemmel láthatóan kifulladt, és bár a pénzügyeik összességében jobban állnak, mint a kilencvenes évek válságai idején, az agresszív növekedési periódusok után – amikor elapad a hosszan tartó konjunktúra ereje – mindig kiderül egy-két olyan disznóság, amelynek a hullámaival nehezen birkóznak meg a tőkepiacok. A nyersanyagok zuhanórepülése intő jel, hogy a feltörekvő régiók alkalmasint forróbb év elé néznek, mint tavaly ilyenkor. Az sem jó ómen, hogy az energia, az ipari fémek, de még a nemesfémek is sokéves mélypontokon fejezik be a 2015-ös évet. A leggyengébb láncszem, Venezuela talán csődöt jelent, de nem nyugodhat meg a tavalyi évet 16 százalékos költségvetési deficittel záró Szaúd-Arábia, valamint a több sebből vérző, de geopolitikai okokból a gyertyát két végén égető Oroszország sem. A növekedési problémák azonban elsősorban a feltörekvő országok eladósodott vállalati szektorát érintik kedvezőtlenül, inkább itt alakulhat ki széles körű stressz, mint a szuverén adósoknál.

A feltörekvő gazdaságok epicentrumában természetesen Kína áll, amely papíron hozni tudta ugyan a növekedési céljait, de csökkenő nyersanyagigénye, elmélyülő deflációja és néha pánikszerű gazdaságpolitikai akciói arra utalnak, hogy a felszín megnyugtató számai mögött nyugtalanító valóság bújik meg. Kínának ráadásul komoly gondot okoz a deviza felértékelődése is, amely tovább súlyosbítja a belföldi deflációt, és jelentős hátrányba juttatja a hozzá képest az elmúlt öt évben átlagosan 30 százalékkal leértékelődő feltörekvő piaci versenytársaival szemben is. Kérdés, hogy ezt az egyensúlytalanságot sikerül-e úgy enyhíteni, hogy a fizetőeszköz árának módosítása ne okozzon olyan pánikot, mint a tavaly nyári, mindössze 3 százalékos leértékelés okozott, és hogy egyáltalán lehet-e kontrollált módon devalválni egy erősen túlértékelt árfolyamot. Kínának figyelnie kell arra is, hogy a korrupcióellenes küzdelemnek álcázott nagyszabású tisztogatás ne borítsa meg a politikai rendszer egyensúlyát sem, bár ennek kockázata egyelőre nem tűnik magasnak.

A Federal Reserve végre elindult a kamatemelés irányába, de a pillanatnyi jelek arra utalnak, hogy egy kicsit később lépett a jegybanki fékre, mint kellett volna. A vállalati hitelciklus ugyanis viszonylag érett fázisába került, a vállalatok készpénztermelő képességéhez viszonyított adóssága magas, a kockázatos adósok kötvényeivel szemben elvárt hozamfelár ismét emelkedik, márpedig ebben a szakaszban a monetáris politika lazítani és nem szigorítani szokott. Így annak ellenére, hogy az amerikai gazdasági növekedés nem rossz, a fogyasztás emelkedik, a munkanélküliség alacsony, és az ingatlanpiacban is egyre nagyobb az erő, a Fed óvatosan fog csak továbblépni, már ha továbblép egyáltalán. Az Aegon alapkezelőnél arra számítunk ugyanis, hogy a részvénypiac további emelkedése a kilaposodó vállalati nyereségek, a sok piacon stagnáló árbevétel, valamint az optimista árazás miatt csak egy korrekció után lenne valószínű, márpedig eső részvénypiaci környezetben a főbb jegybankok az elmúlt harminc évben nemigen húztak a monetáris nadrágszíjon.

Az alacsony szinten ragadó jegybanki kamatok miatt nehéz elképzelni jelentősebb hozamemelkedést a fejlett államkötvénypiacokon is, ami a magyar állampapírokat érdekes erőtérbe helyezi. Vajon melyik hatás lesz erősebb? Az alacsony amerikai és német államkötvényhozamok vagy az emelkedő kockázati felárak határozzák majd meg a magyar kötvénypiac egyensúlyi hozamszintjét? A Magyar Nemzeti Bank szemmel láthatóan letette a voksát az előbbi mellett, és erőltetett módon igyekszik a magyar kötvényhozamokat is minél lejjebb szorítani. A stratégia eddig vegyes eredményeket hozott, a hosszabb lejáratú kötvények az utóbbi időben vonakodtak csökkenni, de azt felírhatjuk 2016-os előrejelzéseink listájára, hogy az MNB a falig elmegy azt illetőn, hogy az államadósság finanszírozási költségét bármi áron minél lejjebb vigye. Ennek mellékhatásai még nem teljesen világosak, lehet, hogy idehaza ez lesz 2016 ismeretlen nagy sztorija. Vagy nem.

Annyit elmondhatunk, hogy az idei év nem lesz könnyű. Bizonyos folyamatok várható alakulására adhatunk működő előrejelzést, de azt gyanítom, hogy 2016-ra nem miattuk fogunk emlékezni. Valami olyasmi lesz a legmeghatározóbb, ami minden „mit várhatunk”-listáról hiányzik.