Európai bankok, merre tovább?

Hullámvasutazik a banki kötvények árfolyama az év elejétől, ami több tényezőnek is betudható. Mindenekelőtt annak, hogy újabb nagy jegybank lépett a negatív kamatpolitika útjára, az olasz bankszektor az utóbbi időben meglehetősen gyengén teljesít, miközben sokan félnek attól, mi lesz a hatása annak, hogy nagy a bankszektor kínai és árupiaci kitettsége. A banki kötvények a legutóbbi időkig biztonságos eszközöknek minősültek, a vételi és eladási árfolyamaik közötti különbség (szpred) a többi kötvényéhez képest viszonylag szűk maradt.

Ám úgy tűnik, ez a helyzet 2016-ban megváltozott, a banki kötvények kereskedési szpredje miatt ismét felerősödött az európai bankrendszer egészségével kapcsolatos piaci aggodalom. A piac figyelme február elején a Deutsche Bank felé fordult, miután kötvénykockázati kamatcsereügyleteinek szpredje elérte az utoljára 2011-ben látott magas szintet, és közben az euró­pai banki részvények értéke csaknem a felére zuhant. Az alacsony gazdasági növekedések és alacsony inflációk mellett ugyanis a bankok nyeresége lemorzsolódott. Ez foglalkoztatja elsősorban a befektetőket, ahelyett hogy azzal foglalkoznának, hogy az európai és a világ többi részén működő bankok a pénzügyi válság kezdete óta jócskán javították – főleg Európában – jelentősen leromlott tőkehelyzetüket. Mintegy 70 milliárd euró összegű AT1-et (vagyis olyan magas kamatszelvény-fizetésű kötvényeket, melyek részvénnyé alakulnak, ha a kibocsátó tőkéje egy bizonyos szint alá süllyed) bocsátottak ki 2013 óta, aminek eredményeként a bankok több mint fele már most is teljesíti a 2019-ben hatályba lépő Bázel III. tőkemegfelési előírásokat. A bankok a kibocsátáskor, olcsó finanszírozási szintek mellett, időarányosan túlteljesítették az elvárásokat, így most kivárhatnak, vagy akár versenyezhetnek is a saját kötvényeik visszavásárlásáért.

Pedig Európa még mindig nem tért magához a pénzügyi világválság nyomán kialakult hitelcsődciklus utáni másnaposságból, melyet tovább súlyosbított az eurózóna államadósság-válsága. Mindezek következtében az Olaszországhoz és Spanyolországhoz hasonló országok beragadt hiteleinek szintje jóval átlag fölötti. Számítani lehet azonban az eszközminőséget jellemző adatok javulására, hiszen csökkennek a munkanélküliségi ráták, lassanként javulnak a gazdasági feltételek, és nő a fedezetként felhasznált eszközök értéke is. A hitelcsődciklusok szorosan korrelálnak a munkanélküliség szintjével, és a foglalkoztatottság, illetve a GDP javulásának köszönhetően a spanyol nem teljesítő hiteleknél már láthatók is a változás első jelei – mindez a nem teljesítő banki hitelek szintjének csökkenését eredményezheti.

A bankcsődök az olasz bankrendszert terhelő, 200 milliárd eurónyi nem teljesítő hitelt hoztak a felszínre az elmúlt évben. Erre lehet megoldás, hogy egy különleges konstrukció keretében bizonyos állami garanciák mellett értékpapírrá alakítanák át a nem teljesítő hiteleket. Az önkéntes konstrukcióban való részvételi hajlandóság mértéke azonban kérdéses, és néhány fontos részlet – például a veszteségleírás mértéke – ma még nem ismert.

Sokan aggódnak az olasz bankrendszerért, de jó hír, hogy a nem teljesítő hitelek arányának növekedése lassul: 2015 harmadik negyedévében csak egy százalékkal volt magasabb, mint az előző év hasonló időszakában. Ezenkívül az öt legnagyobb olasz bank saját tőkéjének aránya a forrásaikon stabilan alakul, elsődleges tőkemegfelelési mutatójuk az egyik legmagasabb, még néhány német bankét is meghaladja.

Nem valószínű, hogy a banki kötvények szpredjei veszélyes mértékig tágulnak. Kibocsátóik fundamentumai továbbra is javuló tendenciát mutatnak, s a bankokat még távolról sem fenyegeti az a veszély, hogy ismét idegen tőke bevonására kényszerülnének. Saját tőkéjük aránya ugyanis folyamatosan nő, és a rendszer működése szempontjából legfontosabb bankok többsége már ma teljesíti (egyesek még túl is) a szabályozói követelményeket.