Időmérés nem csak órával lehetséges. Különböző tevékenységek különböző időráfordítással járnak. A statisztika pedig megkérdezi a tevékenységek végzőit (miközben jár az óra), hány percet vett igénybe a munka, a pihenés, a szórakozás, az utazás, no meg például a várakozás. Így méretnek meg a személyes időráfordítások, amelyeknél nem az óra mutatója, hanem a sokaságot jellemző időgazdálkodási mutatók játsszák a főszerepet. Az eljárást időmérleg elnevezéssel csaknem egy évszázada alkalmazzák, nemzetközi kiterjesztését az 1960-as években Szalai Sándor magyar szociológus kezdeményezte és szervezte; azóta az Európai Unió beillesztette rendszeres adatfelvételei sorába.
A nap 24 órájának (1440 percének) felhasználásról mindenkinek van tudomása: saját idősíkjának tapasztalatai alapján ki-ki sejtheti, hogy alvásra ennek durván egyharmada jut, a személyes higiéniára két-három óra, hogy a szabadon rendelkezésre álló idő naponta nagyjából négy-öt óra körül lehet. Az viszont már fogósabb kérdés, hogy a serdülők, a 15–19 éves korosztály tagjai közül az átlagot tekintve a fiúk vagy a lányok töltenek-e több időt alvással vagy piperével. A válasz a legutóbbi, 2009/2010-es magyar időmérleg-felvételből: a lányok négy perccel többet aludtak, míg a fiúk öltözködésre, testi higiéniára mindössze három perccel fordítottak kevesebbet, mint a leányok.
Akik így tizennyolc perccel túllépték az egyórás időtartamot. Három évtizede még hat percük hiányzott hozzá, a fiúknak tíz. Három évtizede a kereső-termelő tevékenységgel a teljes népesség együttesen még fejenként 280 percnyit foglalkozott, ami hat éve 182 percre csökkent. Az adatok mögött felsejlik az átlagok csalóka jellege, mivel tartalmazzák a munkanélküliek, nyugállományban lévők perceit is. Az időmérlegek elemzései ezért elkülönítik a tevékenységeket tényleges végzők adatait, de a náluk 1986/87-ben észlelt 390, illetve a legutóbb kimutatott 347 perc között még így is 11 százalékos a különbség. A „társadalmilag kötöttnek” nevezett, munkával töltött idő különösen a férfiaknál vált kurtábbá: a ténylegesen dolgozók körében a három és fél évtizede mért 443 perc egy bő órával rövidebb lett, miközben a nők a korábbi 332-ből csupán 21 percet faragtak le. Országosan.
A megfigyelt országos „időalap” átlagos ráfordításainak megoszlása a népesség egészére (15-től 74 éves korig) tükrözi az életmód három évtized alatt lezajlott változásait: a jövedelemkiegészítő és mezőgazdasági munkákat is beleértve a kereső-termelő tevékenység 2009/10-ben a napból 6 százalékponttal kevesebbet vett el, mint ma három évtizede (12,6 százalékot). A háztartás és a házi munkák alig változva 9,5 százalékot raboltak el, viszont 3 százalékponttal megnyúlt a fiziológiailag kötött tevékenységekkel töltött, régebben 46,6 százalékot kitöltő idő (az alváson kívül ide tartozik például az étkezés), ami megegyezik a szabadon végzett tevékenységek aránynövekedésével (ezek a nap 18,5 százalékát foglalták el).
Az idő efféle felmérése korántsem a statisztikusok szabadidős tevékenysége. Az adatok támpontokat adnak például a nemzeti számlák összeállításához is: a háztartások által nyújtott, nem piaci szolgáltatások becsléséhez. Ez persze egyszerre két dilemmát is okoz: értéket kellene adni az időnek (azaz „piacosítani”). És üdvös lenne különválasztani a „termelő” tevékenységet az örömforrásként szolgáló időtöltésektől, ám a kettő közötti határvonalak elmosódtak, többféle módszer viaskodik annak megállapítására, miként is van értelme beszámítani a háztartásokban végzett tevékenységeket. Ennek egyik közelítése a legutóbbi francia időmérleg-felvétel, ahol a Stiglitz-bizottság szavaira hallgatva, a főbb tevékenységeket örömszerzési fokozatok szerint is besorolták (legkevésbé népszerű a tanulás, a mosogatás, a takarítás és rendrakás volt, a legkedveltebb a találkozás barátokkal, rokonokkal, a séta és a színházi előadás).
A globális időmustrába Kína első ízben 2008-ban kapcsolódott be. Az időmérleg-felvétel kimondott célja volt az életmód feltérképezésén túlmenően a fizetett és a nem fizetett tevékenységek arányának a tisztázása. Az adatok egyik feldolgozása a Winnipegi Egyetem kutatójának és a Kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal munkatársának a tollából a nem fizetett gondozási munkát állította vizsgálódása középpontjába. Leszögezték, hogy a nem fizetett munka a gazdasági növekedés eléréséhez és fenntartásához elengedhetetlen, szemügyre vették hatását a bruttó hazai termékre, a lehetséges output és input szerinti értékelések közül az utóbbit alkalmazva. Eljárásukban a haszonáldozati költség alakulására, a megfelelő gazdasági ágazatokban észlelt átlagkeresetekre és a helyettesítési költségekre vonatkozó számításaikra támaszkodtak, megállapítva, hogy a 2008-as kínai bruttó hazai terméket a nem fizetett otthoni gondozás általuk becsült egyenértéke 1,25 szorzóval megnövelné.
A hagyományos kínai családfelfogás szerint az az ideális eset, ha a házas fiú és leszármazottai a fiú szüleivel élnek együtt – és elvárás, hogy a szülőket öregkorukban utódaik ellássák. A hagyomány (és az ellátás kiépültségi foka) magyarázhatja, hogy Magyarországon a felnőttek ápolása, gondozása az odaadó törődést ténylegesen végzőknek Budapesten átlagosan napi 83 percüket emésztette fel, a községekben 96 percüket. Amivel a statisztika, kilépve az órát leállító pillanatfelvételéből, az idő felhasználásának térbeli dimenziójára utal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.