Az 50-es években keletkezett Kína-szindróma fogalma nem annyira tudományos, inkább az atomenergia megzabolázásának kérdéseit boncolgató sci-fi irodalom fantáziájának szüleménye. Lényege a láncreakció kontroll alóli kiszabadulása, konkrétan az a lehetőség, hogy ha az Egyesült Államokban egy atomreaktor magja a földbe olvad, az olvadék fékezhetetlenül terjed, egészen addig, amíg Kínában felszínre nem bukkan. Ennek a kitalációnak kulcskifejezése a fékezhetetlen láncreakció. Ha a természettudományok szempontjából ez a feltételezés abszurd is, gazdasági kontextusban értelmet nyerhet.
A világgazdasági folyamatok összefüggésrendszerébe ágyazva ugyanis akár a pénzügyi válságok kirobbanása, akár az egyes államokban hozott intézkedéssorozatok (például árfolyampolitika) nagyobb régiókra, végső soron az egész világgazdaságra gyakorolt hatása napjainkban is tapasztalható jelenség, amelynek egyik főszereplője Kína.
A 21. század első évtizedében Kína a világgazdaság élvonalába küzdötte fel magát, amiről lehetetlenség volt nem tudomást venni. Az ország devizatartalékai kiegyensúlyozottak, az amerikai gazdasághoz való kötődése sem tépázta meg pénzügyi manővereinek szabadságfokát, a „Made in China” termékek elárasztották a világpiacot, s a kínai kolóniák olcsó termékeikkel komoly versenytársként vetették meg a lábukat az Egyesült Államokban és Európában is. Az ország gazdasági növekedését jelző GDP-mutató jelentős lassulási üteme ellenére elmondható, hogy Kína az elmúlt időszakban sikeresen nyitott Nyugat felé, és a növekedési trendek alapján világelsősége gyorsan közeledik.
Magyarország és Kína kapcsolatrendszere abból a szempontból sajátságos, hogy hazánk geopolitikai fekvése, valamint az egyre növekvő kínai populáció gazdaságunkban betöltött szerepe Európa egyik legkívánatosabb kereskedelmi és befektetési környezetét jelenti a távol-keleti partnernek. A 90-es években a magyar Eximbank volt a zászlóshajója a pénzügyi híd megteremtésének a két ország között, amikor a Bank of Chinával kötött refinanszírozási hitelszerződés volt hivatott biztosítani a termékexport és a beruházások financiális hátterét.
A magyar–kínai pénzügyi kapcsolatok fejlesztésének újabb fontos mérföldköve lenne Magyarország tervezett jüankötvény-kibocsátása, amelynek megvalósításával – előzetes vélemények szerint – megoldható lenne hazánk idei évi teljes devizaigényének biztosítása. Ugyanakkor még várat magára az ország államadós-besorolásának javítása, amelyet a piacvezető nemzetközi hitelminősítők egyelőre a befektetésre nem ajánlott kategóriában tartanak, de a várakozásokat illetően pozitív kilátás mellett. Korábban ez volt az egyik magyarázata a pénzügyi kormányzat habozásának, amely abban nyilvánult meg egészen tegnapig, hogy a Bank of China segítségével csak felmérte a befektetői piacot, most azonban az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mandátumot adott a hitelintézetnek a kibocsátás megszervezésére.
Érdemes megjegyezni, hogy Kína a hitelminősítések területén is a maga útját járja, mert amíg az Európai Unió csak távlatokban gondolkodik egy európai hitelminősítő szervezet létrehozásán, Kína és Oroszország összefogott egy olyan intézmény alapítására, amely a nagy nyugati hitelminősítő cégek riválisává kíván válni. Mindenesetre célszerű alaposan megfontolni, hogy – a kelet-közép-európai régióban elsőként – egy teljes egészében jüanban denominált kötvénykibocsátással teszteljük le Magyarország nemzetközi megítélését. Számolnunk kell ugyanis azzal, hogy Kína váratlan pénzügyi manőverekre szánja el magát, mint amilyen például a jüan leértékelése volt, ami ambivalens fogadtatásra talált nemzetközi pénzügyi körökben, különösen a valuta gyengítésének az USA gazdasági érdekeit sértő következményei miatt.
Kína árfolyampolitikája egyébként is hosszú idő óta – de különösen a 2008-as világgazdasági válságot követően – polémiák tárgya. Kérdés, hogy a kivitelre épülő gazdaság az említett intézkedéssel a piaci folyamatoknak kedvező liberalizált árfolyam-szabályozásra kívánt-e áttérni, vagy a gyengébb árfolyam gazdaságélénkítő hatásának kihasználása céljából egyfajta kvázi burkolt állami támogatással akarja a belső keresletet is fellendítő exportszektor teljesítményét növelni. Egyes vélemények szerint a háttérben politikai érdekek állnak, és ezt a feltételezést megerősíti, hogy a „gyengélkedő” Kína inkább kockáztatja a globális egyensúlytalanság okozta feszültségek további fokozását, mint hogy kereskedelmi partnereire és az ázsiai régió országaira gyakorolt gazdasági befolyását kihasználva lemondjon a nemzetközi politikában való aktív részvétel lehetőségéről, amelyre egyre nyilvánvalóbban törekszik.
Végül még egy fontos adalék a kínai befolyáshoz: köztudott, hogy a tőzsde a gazdaság állapotváltozásának érzékeny barométere. A kínai részvényekbe való befektetések kockázata ugyanakkor magas, s ezt nem képes tompítani a jelentős tőzsdei zuhanások esetén a kereskedés automatikus leállítására bevezetett szabályozás sem. Kínának egyszerre több fronton és összehangoltan (strukturális szerkezetváltás és a jegybank monetáris intézkedései) kellene lépnie ahhoz, hogy a részvényárfolyamok volatilitása elviselhetővé váljék, mert a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdeindexek továbbra is tükrözik azokat a félelmeket, amelyek a főbb gazdasági mutatókra, illetve a hozamok jövőbeni alakulására vonatkoznak, és bizonytalanná teszik a pénzpiaci várakozásokat.
A világgazdaság három nagy centrumából (USA, EU és Ázsia) elinduló folyamatok, hasonlóan a Kína-szindróma definitív jegyeihez, időnként válságjelenségeket produkálnak. Ezek korai felismerése és kézben tartása is fontos, ellenkező esetben veszélyes pénzügyi folyamatokat generáló helyzet kialakulásához vezethet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.