Nem kétséges, hosszú századokon át az ipar részaránya és fejlettsége minden másnál pontosabban tükrözte egy országnak a nemzetek fejlettségi rangsorában elfoglalt helyét. De a 20. század közepétől – különösen napjainkban – ez egyre halványul. Sőt, a közepes fejlettségű országokban az ipar magas és növekvő aránya a GDP előállításában ma már inkább a fejlettségi szintből való kitörés sikertelenségét, a modernizáció megrekedését jelzi. Az ipar részarányának növelése akarva-akaratlanul gazdaságunk végleges leszakadását tűzi zászlajára.
Bár a termelés és fogyasztás ágazati, alágazati megkülönböztetése a statisztikában tovább él, a számbavételtől függetlenül a különböző területekhez köthető értéktermelés fő hajtóereje az infokommunikációs szektor. Napjainkban a gazdaság fejlettségét, növekedési képességét nem a hagyományosan kezelt ágazatok és alágazatok súlyaránya prezentálja, hanem sokkal inkább az ágazatokba beépülő, új minőséget hordozó infokommunikációs tevékenység. Már a jelenlegi nemzetközi trendek fényében is kissé anakronisztikusnak tűnik, különösen pedig a jövőt illetően mondható illuzórikusnak az Irinyi nevére keresztelt iparfejlesztési program. Meggyőződésem, hogy nem igazán gondolják komolyan a program gyakorlati megvalósítását, inkább csak annak igazolására szolgál, hogy papíron dokumentálják: a kormánynak igenis vannak iparfejlesztési elképzelései.
Függetlenül a megnevezett ágazatok fejlesztésének célszerűségétől, a program komolytalanságát leginkább a megvalósításához szándékolt mintegy évi 100 milliárd forintos támogatás magyarázza. Ez az összeg alig haladja meg az időszakban építeni szándékolt stadionok költségét, a teljes fejlesztési forrásokon belül aránya – beleértve az EU-forrásokat is – százalékban ki sem fejezhető. Ráadásul az Irinyi-tervben megjelölt fejlesztési területek lényegében az ipar egészét átfogják – autógyártás, beleértve az autóbusz-előállítást, a gépgyártást, az egészséggazdaságot, az élelmiszeripart, a zöldgazdaságot és az infokommunikációs szektort, külön kiemelve a védelmi ipar fejlesztését –, ami a támogatási összeghez képest enyhén szólva is totális iparfejlesztési törekvésnek tűnik. Különösebb magyarázatra vagy bizonyításra nem szorul, hogy komoly állami szerepvállalásra nincs szándék, ugyanakkor 2020-ig mintegy 500 milliárd forintos támogatás így is kidobott pénz, minden érdemi előrehaladás nélkül.
Bár elismerem, a támogatás címzettjei örömmel fogadják, és hozzájárulhat a nemzeti burzsoázia további megerősítéséhez. Úgy tűnik, a történelem ismétlődik, fél évszázada ugyanis sok vonatkozásban hasonló ágazatokra – buszgyártás, könnyűszerkezetes építés, alumíniumipar, gyógyszeripar stb. – fókuszáló iparfejlesztési programot hirdettek meg. Részben a már akkor is elavult megközelítés és a hibás fejlesztési célok, részben a fejlesztési források hiánya, szűkössége, de döntően a piacok és az elemi gazdaságossági szempontok teljes mellőzése miatt már rövid távon is súlyos kudarcot, a későbbiekben fejlesztési zsákutcát hozott.
A hazai és a nemzetközi tapasztalatok egyértelműen igazolják, hogy az ágazati típusú ipari fejlesztések – különösen szerény belső piaccal és tőkével rendelkező, közepesen fejlett országokban – a biztos kudarcot jelentik. A sikeres felzárkózást megvalósító országok példája inkább azt támasztja alá, hogy bármennyire kívánatos lenne bizonyos dinamikus ipari ágazatok meghonosítása, valódi előrehaladást a meghatározó jelentőségű emberi tényező fejlesztése hozhat. Tehát az ipar és ágazatai kiemelése helyett inkább a szélesebben értelmezett oktatás és a szorosan kapcsolódó egészségügy kiemelt fejlesztése volna kívánatos. A kiművelt emberfő és a nemzetközi munkamegosztásba való szerves beépülés semmi mással nem helyettesíthető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.