Magyarország 157 országból a 91. helyen végzett az ENSZ boldogságsorrendjében. Ez jobb, mint az előző évi 104. hely, de a szomszédos országok között még mindig a legrosszabb. Vagyis: nem túl nagy a boldogság minálunk. Az Egyesült Arab Emírségekben boldogságminisztert neveztek ki, mert a 20. helyről a 28.-ra csúsztak vissza. Bepánikoltak. A boldogságminiszternek az a dolga, hogy megállítsa a hanyatlást, s Dubajt a világ legboldogabb városává tegye.
Ez lenne a megoldás nálunk is? Nem valószínű. De valaminek változnia kellene, mert érezhetően rossz a hangulat az országban. Figyelmeztető jelek jócskán akadnak. Nemrégiben egy baráti társaságban mindenkinek akadt egy-két új vásárlási története, ami ha másra nem, arra alkalmas, hogy felismerjük: elindult egy „tuskósodási” folyamat. Vagy kulturáltabban kifejezve: egyre több a frusztrált, udvariatlan, rosszkedvű eladó. Íme néhány példa: a vevő reklamál, mert nem azt az árat ütötték be a kasszába, ami ki van téve. Elmennek ellenőrizni, s a két pénztáros hangosan kommentálja történetet: „Biztosan átcserélte az árcédulát. Ezek ilyenek!” Egy másik történet szerint a kitett disznósajtból kér a vevő, de azt is mondja, a bal oldalit szeretné. Az eladó pedig így reagál: „Minek válogat? Mind a kettőt ugyanabból szeleteltük.” Lehet. De csak a vak nem látja, hogy az egyik kupacban minden darabon hatalmas zsírdarab éktelenkedik. Vagy nézzük ezt a gyöngyszemet: egy olyan elektromos készüléket szeretnék, ami… – fordul a vevő a fiatal eladóhoz, aki csak annyit válaszol: „Hja, kérem, én is sok mindent szeretnék…”
Ismerős ez a hangnem, ez a stílus? A fiataloknak talán nem, a szocializmust megjárt olvasóknak azonban biztosan felrémlik, akkoriban, a hiánygazdaság időszakában a kereskedő volt az úr, ő gyakorolt kegyet, ha egy-egy régen áhított terméket árusíthatott. Néha pult alól. A rendszerváltással azonban visszaszorult az udvariatlan tónus. Lassan, de biztosan a kereskedők is felismerték: a vevőkből élnek, s nem fordítva. Ám a durva stílus újra megjelent. Ahogy az egészségügyi intézményekben, sőt néha az iskolában s egyéb szoláltató helyeken is. Valami tehát megváltozóban van.
A magyar gazdaságban általános az emberhiány. Nemcsak szakemberek hiányoznak, de betanított munkások is. A még meglévőknek kijárna a megbecsülés. Az erkölcsi megbecsülés még csak menne, ám az anyagival már gond van. Honnan? Miből fizessenek jobban például a kereskedelemben? A bolti, áruházi kiskereskedelemben a fizikai dolgozók 161 ezer forintos átlagos bruttó bére alaposan elmarad a nemzetgazdaság átlagától. A legkisebb fizetéseket az élelmiszerboltokban adják, a hentesek például 132 ezer forintot keresnek bruttóban. Nem meglepő hát a rosszkedv.
Beindult a béremelés, ám ez sem csak a vállalatokon múlik. A 2014-es évről most megjelent OECD-adatok azt mutatják, a magyar munkát még mindig több adó drágítja, mint a tagországok többségében. Eszerint a munkáltató által kifizetett összegből 49,03 százalék megy az államnak. Az OECD-országok átlaga 35,9 százalék, csak Ausztriában, Belgiumban és Németországban nagyobb az elvonás, mint nálunk.
Tehát a lényegi fizetésemeléshez a vállalatok és a kormány nagyon céltudatos együttműködésére lenne szükség. Ad hoc akciók vannak, a közszférában a kormány ígéri a bérek növelését. De ez is kevés. A versenyszféra azonban egészen más. Itt nem kormányzati ígéretek, hanem a vállalati terhek csökkentése a megoldás. Célirányosan, különben a munkáltatók csak tehetetlenül nézik, miként korlátozza a kilátásokat a munkaerőhiány. S ebben talán még nem is a kereskedelem áll a legrosszabbul. Az egészségügyben katasztrófát jósolnak. Vagyis van ok a rosszkedvre, a rossz közérzetre, az elégedetlenségre. Az ENSZ 2012-ben tette a boldogság napjává március 20-t. Egy nap, amikor érdemes elgondolkodni a boldogságon, s a politikusoknak azon, hozzájárultak vagy elvettek az emberek jólétéből. Az idei március 20-án jócskán túl vagyunk. A nagy szembenézés ezúttal is elmaradt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.