A monetáris politika változó világa

Az elemzők és a befektetők immár hosszú hónapok óta lélegzet-visszafojtva várják az amerikai Fed vagy épp az Európai Központi Bank vezetőinek megszólalásait. A felfokozott várakozás oka, hogy a szakmai közvélemény iránymutatásra számít az eszközvásárlási programok, illetve az alapkamat jövőjével kapcsolatban. A nagy bejelentés egyelőre elmaradt. A deflációs félelmek szinte mindenütt megszűntek, és a világgazdaság növekedése is fokozatosan élénkül, miközben egyes elemzések már egy újabb pénzügyi buborék kialakulására hívják fel a figyelmet. Az említett jelenségek tükrében nem lehet véletlen, hogy a nagy jegybankok változatlanul óvatosan nyilvánulnak meg programjaik jövőjét illetően. A globális pénzügyi válság és az azt követő válságkezelés olyan új pénzügyi-gazdasági környezetet teremtett, amelyben a monetáris politikát korábban meghatározó gazdasági összefüggések alapvetően megváltoztak.

A 21. századra a világ gazdaságai már nemcsak kereskedelmi, hanem pénzügyi szempontból is mélyen integrálttá váltak. A nagy jegybankok monetáris döntései immár a teljes világgazdaságban éreztetik hatásukat. Ez különösen fontos egy olyan környezetben, ahol a világ gazdaságainak nagy része a második világháború óta nem tapasztalt – gyakran külföldi devizában denominált – adósságszinttel küzd. Közben a pénzpiacok szinte függővé váltak a nagy jegybankok eszközvásárlási programjaitól. A pénzpiacokon talán soha korábban nem volt érvényes ennyire a mondás, miszerint: ha az a bizonyos pillangó New Yorkban, Frankfurtban vagy épp Tokióban meglebegteti a szárnyát, akkor abból a világ másik felén akár vihar is lehet.

Szintén a mély integráció következménye, hogy az inflációs ciklusok is egyre harmonizáltabbakká váltak, felértékelve a globális tényezők szerepét a fogyasztói árak alakulásában. A fejlett gazdaságokban általános fejlemény, hogy az állampapírpiaci hozamok tartósan nulla százalék közelébe csökkentek, miközben az infláció alakulását is figyelembe véve a reálkamatok immár huzamosabb ideje negatív tartományban alakulnak. A jelenséget több neves közgazdász akár hosszabb távon is jellemző folyamatként írja le. Véleményük szerint a társadalmak elöregedése, a magas adósságszintek, a beruházásokat illetően rövidlátó menedzseri szemlélet vagy épp a technológiai fejlődés tartósan megváltoztathatja a megtakarítások és beruházások egyensúlyát (az előbbi javára), huzamosabb ideig negatív reálkamatot és alacsony kamatkörnyezetet eredményezve.

Egy új világhoz – természetesen – új térképre is szükség van. Ez a jegybankok gyakorlatában azon transzmissziós mechanizmusok ismeretét jelenti, amelyeken keresztül a döntéshozók képesek a gazdaságokat befolyásolni. A korábbi tankönyvi szabályok itt is alapos frissítésre szorulnak. Eközben a válság a szabályozások terén is újdonságokat hozott. A hitelezés vagy épp az ingatlanárak túlzott növekedése hosszan elnyúló krízist és reálgazdasági problémákat okozhat. Ennek megelőzése céljából a jegybankok egy új szabályozási eszköztárt kifejlesztve immár proaktív módon igyekeznek beavatkozni a gazdaságok működésébe.

Általános vélemény, hogy a jegybankok az elmúlt évtizedben sikeresen hárították el a válság tartós elmélyülését, bár a növekedéstámogató hatások megítélésében országonként is jelentős eltérések mutatkoztak. A globálisan meghatározó nagy jegybankok esetében megfigyelhető óvatosság egyik oka, hogy a válság után kialakuló új monetáris rendszer hatásmechanizmusainak feltérképezése még zajlik. A kérdés már csak az, hogy a megkezdett munkát lesz-e idő befejezni. Viharos sebességgel közeledik ugyanis a digitalizáció korszaka, amely – mind a világgazdaságban, mind a monetáris politikában – teljesen új fejezetet nyithat…