Az elemzők és a befektetők immár hosszú hónapok óta lélegzet-visszafojtva várják az amerikai Fed vagy épp az Európai Központi Bank vezetőinek megszólalásait. A felfokozott várakozás oka, hogy a szakmai közvélemény iránymutatásra számít az eszközvásárlási programok, illetve az alapkamat jövőjével kapcsolatban. A nagy bejelentés egyelőre elmaradt. A deflációs félelmek szinte mindenütt megszűntek, és a világgazdaság növekedése is fokozatosan élénkül, miközben egyes elemzések már egy újabb pénzügyi buborék kialakulására hívják fel a figyelmet. Az említett jelenségek tükrében nem lehet véletlen, hogy a nagy jegybankok változatlanul óvatosan nyilvánulnak meg programjaik jövőjét illetően. A globális pénzügyi válság és az azt követő válságkezelés olyan új pénzügyi-gazdasági környezetet teremtett, amelyben a monetáris politikát korábban meghatározó gazdasági összefüggések alapvetően megváltoztak.
A 21. századra a világ gazdaságai már nemcsak kereskedelmi, hanem pénzügyi szempontból is mélyen integrálttá váltak. A nagy jegybankok monetáris döntései immár a teljes világgazdaságban éreztetik hatásukat. Ez különösen fontos egy olyan környezetben, ahol a világ gazdaságainak nagy része a második világháború óta nem tapasztalt – gyakran külföldi devizában denominált – adósságszinttel küzd. Közben a pénzpiacok szinte függővé váltak a nagy jegybankok eszközvásárlási programjaitól. A pénzpiacokon talán soha korábban nem volt érvényes ennyire a mondás, miszerint: ha az a bizonyos pillangó New Yorkban, Frankfurtban vagy épp Tokióban meglebegteti a szárnyát, akkor abból a világ másik felén akár vihar is lehet.
Szintén a mély integráció következménye, hogy az inflációs ciklusok is egyre harmonizáltabbakká váltak, felértékelve a globális tényezők szerepét a fogyasztói árak alakulásában. A fejlett gazdaságokban általános fejlemény, hogy az állampapírpiaci hozamok tartósan nulla százalék közelébe csökkentek, miközben az infláció alakulását is figyelembe véve a reálkamatok immár huzamosabb ideje negatív tartományban alakulnak. A jelenséget több neves közgazdász akár hosszabb távon is jellemző folyamatként írja le. Véleményük szerint a társadalmak elöregedése, a magas adósságszintek, a beruházásokat illetően rövidlátó menedzseri szemlélet vagy épp a technológiai fejlődés tartósan megváltoztathatja a megtakarítások és beruházások egyensúlyát (az előbbi javára), huzamosabb ideig negatív reálkamatot és alacsony kamatkörnyezetet eredményezve.
Egy új világhoz – természetesen – új térképre is szükség van. Ez a jegybankok gyakorlatában azon transzmissziós mechanizmusok ismeretét jelenti, amelyeken keresztül a döntéshozók képesek a gazdaságokat befolyásolni. A korábbi tankönyvi szabályok itt is alapos frissítésre szorulnak. Eközben a válság a szabályozások terén is újdonságokat hozott. A hitelezés vagy épp az ingatlanárak túlzott növekedése hosszan elnyúló krízist és reálgazdasági problémákat okozhat. Ennek megelőzése céljából a jegybankok egy új szabályozási eszköztárt kifejlesztve immár proaktív módon igyekeznek beavatkozni a gazdaságok működésébe.
Általános vélemény, hogy a jegybankok az elmúlt évtizedben sikeresen hárították el a válság tartós elmélyülését, bár a növekedéstámogató hatások megítélésében országonként is jelentős eltérések mutatkoztak. A globálisan meghatározó nagy jegybankok esetében megfigyelhető óvatosság egyik oka, hogy a válság után kialakuló új monetáris rendszer hatásmechanizmusainak feltérképezése még zajlik. A kérdés már csak az, hogy a megkezdett munkát lesz-e idő befejezni. Viharos sebességgel közeledik ugyanis a digitalizáció korszaka, amely – mind a világgazdaságban, mind a monetáris politikában – teljesen új fejezetet nyithat…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.