Mi lenne egyedül Kurdisztánnal?

Szeptember 25-én megtartották a függetlenségi népszavazást Észak-Irakban. A Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRK) vezetői – nem nagy meglepetésre – nem jelentették be rögtön az országból való kiszakadást, de kurd remények szerint megindult az a folyamat, amely egy önálló kurd nemzetállam létrejöttéhez fog vezetni.

A népszavazást számtalan politikai és szakmai vita övezte. Az egyik legégetőbb kérdés (az egységes Irak felbontása, a közel-keleti határok megkérdőjelezése, valamint az etnikai törésvonalak felkorbácsolódása mellett) iraki Kurdisztán gazdaságára vonatkozik. Sokan ugyanis racionális alapon amellett érvelnek, hogy nem lenne érdemes a mintegy 78 ezer négyzetkilométeres területnek függetlenné válnia, hiszen pénzügyileg nem tudná fenntartani önmagát. Éppen ezért az elszakadás állandósítaná a térségben lévő gazdasági válságot, ami hozzájárulna a fejletlenség és az erőszak önmagát erősítő ördögi körének továbbéléséhez.

Ugyan nem valószínű, hogy a kurd lakosság pénzügyi alapon döntene a függetlenségről, az mégis kétségtelenül igaz, hogy az iraki kurd gazdaság helyzete az elmúlt években kifejezetten negatív volt. Ezt három okra tudjuk visszavezetni. Egyrészt a KRK bevételeinek 80 százalékát kőolajexportból fedezi, amelynek világpiaci ára 2014 vége óta drasztikusan leesett.

A „fekete arany” hordóját jelenleg 50 dollár körüli áron lehet megvásárolni, Kurdisztánnak azonban (becslések szerint) legalább 67 dollárra van szüksége a jelenlegi termelési ráták mellett a fenntarthatóság eléréséhez. Másrészt az iraki központi kormány 2014 februárjában felfüggesztette az Észak-Iraknak járó juttatások kiutalását. Az ország alkotmánya szerint Kurdisztánt a központi költségvetés 17 százaléka illeti meg, ám (cserébe) a kurdok nem exportálhatnak kőolajat Bagdaddal való koordináció nélkül. A KRK ezt a feltételt megszegte, annak következménye a több mint három évvel ezelőtti döntés a központi juttatások felfüggesztéséről. Harmadrészt az Iszlám Állam elleni háború megviselte Kurdisztánt gazdaságilag is – területét ugyan közel 27 ezer négyzetkilométerrel növelte, és irányítása alá vonta az olajban gazdag Kirkukot, de a folyamatos harcok nagy költségeket emésztettek fel, a háború ráadásul együtt járt körülbelül másfél millió menekült befogadásával és ellátásával is.

A háromszoros válságban a KRK nagyban eladósodott, számtalan kisebb-nagyobb kölcsönt kellett felvennie piaci szereplőktől, és 2016-ban kénytelen volt a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulni egy nagyobb hitelcsomagért.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Kurdisztán feltétlenül életképtelen lenne gazdaságilag. Kétségtelen, hogy nem ideális a KRK pénzügyi helyzete, a kérdést azonban máshogy kell feltennünk: Irakon belül vagy kívül vannak-e jobb esélyei Kurdisztánnak a gazdasági fejlődésre? Ha ilyen szempontból közelítünk, már nem biztos, hogy egyértelműen rossz döntésnek tűnik az elszakadás: az iraki központi kormány rossz gazdasági döntések sorát hozta meg az elmúlt években, a korrupció Bagdadban nagyobb mértékű, mint a kurd „fővárosban”, Erbilben, és a bizalmatlanság a két fél között ellehetetleníti az alapvető együttműködést is. Statisztikai adatok szerint 2014 előtt a kurd gazdaság stabilabb volt, mint az iraki átlag, az életszínvonal pedig magasabb. Ilyen körülmények között a legfontosabb gazdasági érv a bennmaradásra a költségvetés 17 százaléka, kétséges azonban, hogy ezt milyen feltételek mellett tudnák ismét visszakapni a kurdok.

Természetesen a függetlenség kérdését nemcsak gazdasági szempontok döntik el, hanem politikai és társadalmi megfontolások, érzelmek és félelmek egyaránt. Ezek azonban mind visszahathatnak egy esetlegesen önállóvá váló Iraki Kurdisztán pénzügyi helyzetére – támogatói (elsősorban Izrael vagy Oroszország) kisegíthetik Erbilt a következő években, ráadásul Törökországnak sem érdeke a hozzá ezer gazdasági szállal köthető Kurdisztán összeomlása. Nagy kérdés lesz még a Perzsa-öböl menti befektetők és kormányok szerepe: sokan ugyanis közülük Kurdisztánban a síita befolyás elleni potenciális partnert látják. Korántsem jelenthető ki tehát, hogy a gazdasági logika egyértelműen az Irakban való maradás mellett szól.