Pénzügyeink és a válság

A közgazdasági gondolkodásban és a napi sajtóban az elmúlt időszakban egyre többször hallottunk arról, hogy vajon mikor köszönthet be a következő válság. A pontos idejét nem tudjuk előre jelezni, sőt azt sem tudjuk megmondani, hogy honnan jön, mi járul majd hozzá a kirobbanásához. Lehet, hogy a válság egy év múlva jön, de az is lehet, hogy öt, tíz vagy esetleg húsz év múlva. Jelen írásomban sokkal inkább arra szeretnék koncentrálni, hogy Magyarországot egy válság jobban vagy kevésbé sebezné-e meg, mint a 2008-as.

Magyarország kis, nyitott gazdaság, tehát egy külső sokkhatás mindenképpen nyomot hagy a gazdasági teljesítményén,

mivel a külső kereslet visszaesése az exportteljesítmény csökkenésén keresztül mérsékli a növekedést. Ezen – rövid távon legalábbis – nem is nagyon lehet változtatni, a kockázati tényező fennmarad. Nem mindegy azonban, hogy egy egyszer bekövetkező válság más csatornákon hogyan érinti a gazdaságot. A 2008-as válság nem, illetve nem elsősorban az ország nyitottsága miatt járt súlyos következményekkel: az állam, a háztartások és a vállalkozások egyaránt jelentősen el voltak adósodva, ráadásul a hitelállománynak nemcsak a nagyságával, hanem a minőségével is probléma volt. Nemcsak az súlyosbította a válság hatását, hogy olyan háztartások is kaptak hitelt, amelyek vélhetően semmilyen körülmények között sem tudták volna visszafizetni azt, hanem az is, hogy a hiteltermékek kockázatosak voltak (például devizahitelek), és hogy a kockázatot a háztartások viselték.

A válság után a háztartások óvatosabbá váltak, tanultak a leckéből. Ezt mutatja az is, hogy a GDP-arányos nettó pénzügyi vagyonuk (vagyis a pénzügyi eszközök és források különbsége) hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben a visegrádi országok közül 2008 és 2017 között. Hazánkban a mutató 47,1 százalékponttal 105,9 százalékra növekedett, míg Csehországban 21,4 százalékponttal 80,1 százalékra, Lengyelországban 23,7 százalékponttal 65,3 százalékra, Szlovákiában pedig 8,8 százalékponttal 39,1 százalékra emelkedett. A többi visegrádi országnál nagyobb növekedés nem elsősorban a megtakarítások bővüléséből adódik, ott az eltérés jóval kisebb (nálunk a bővülés mértéke 29,1 százalékpont, míg a többi országban rendre 24,1, 28,9 és 28,7 százalékpont).

Nagymértékben hozzájárult a nettó pénzügyi vagyon növekedéséhez a hitelállomány visszaesése, amely egyrészt a korábbi hitelek visszafizetéséből, valamint a sokkal óvatosabb hitelfelvételből adódott.

Ehhez a Magyar Nemzeti Bank szigorúbb szabályozása is hozzájárult. Ennek eredményeként míg 2008-ban Magyarországon volt a legnagyobb a GDP-arányos hitelállomány (40,2 százalék), addig 2017-ben hazánkban volt a legalacsonyabb, 22,2 százalék. Az alacsony hitelállomány tehát lehetőséget ad a hitelezés bővülésére, ami nagyobb gazdasági növekedést segíthet elő, bár természetesen a kockázatokat is növeli. A kockázat kapcsán fontos kiemelni, hogy a hitelállományban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változás is bekövetkezett: már nem a devizahitelek dominálnak, és az új hitelek mintegy 80 százalékában a kamat több mint egy évre fixált, ami a várható kamatemelkedés miatt szintén kockázatcsökkentő tényező.

Míg a háztartásoknál lehet tér a GDP-arányos hitelállomány növelésére, az államháztartásnál a megkezdett csökkentés folytatására van szükség. Az államháztartás hiánya 2012 óta a GDP 3 százaléka alatt van, és a GDP-arányos államadósság is csökken: míg 2011 végén 80,5 százalékon volt a mutató, addig ez 2017 végére 71 százalék közelébe csökkenhetett. Természetesen itt sem mindegy a minőség: a devizaarány a korábbi 50 százalék körüli értékről 20 százalékra mérséklődött, a háztartások szerepe ellenben jelentősen nőtt az adósságfinanszírozásban: a lakossági állampapírok részaránya a 2008-as 3 százalék körüli szintről 25 százalék fölé emelkedett, ami szintén kockázatot csökkentő tényező.

Összefoglalva tehát

a pénzügyeink jobban állnak, mint a válságot megelőző időszakban,

ami várhatóan csökkenti egy újabb válság hatásait, de természetesen teljesen nem szüntetheti meg.