A gazdaságvédelmi program lehetséges területei

Az utóbbi időben valamennyi nemzetközi elemzés a gazdasági növekedés lassulására figyelmeztet. A Nemzetközi Valutaalap a davosi konferencia idejére ütemezte bejelentését, amely szerint

2019-ben a globális gazdaság 3,6, 2020-ban pedig 3,5 százalékkal bővülhet.

Az IMF-nek ez már a második lefelé módosított előrejelzése volt. Az EU januárban megjelent téli előrejelzése szintén a globális növekedés lassulását vetíti előre, amelynek okaként a megsokasodott bizonytalansági tényezőket említi. Ezek között kiemelten szerepel minden elemzésben

A különböző környezeti tényezőkön kívül az is nyilvánvaló, hogy a konjunktúra és a gazdasági teljesítmény ezzel járó bővülése nem tarthat örökké. Ez azonban valószínűleg csak lassulást, és nem a 2007–2008-ashoz hasonló válságot hozhat. Az előrejelzések mögött azonban jókora eltérések vannak. Az úgynevezett feltörekvő és fejlődő országokra előre vetített 4,5 és 4,9 százalékos növekedéshez képest nagyon mérsékelt az eurózónára jelzett 1,6 és 1,7 százalékos IMF-es és 1,3 és 1,6 százalékos EU-s előrejelzés.

Úgy tűnik tehát, hogy a lassulás első lépésben a fejlett országokat érinti, viszont a gazdaságok globális összekapcsolódottsága miatt ezek a hatások előbb-utóbb továbbgyűrűznek. Ezért is érdekes, hogy mit jeleznek előre az elemzők a magyar gazdaságra. Általában a 2018-as növekedést felfelé korrigálják, viszont 2019–2020-ra csökkenést valószínűsítenek.

Az OECD 2019-re 3,9, 2020-ra pedig 3,3 százalékos bővülést vár. Az EU adatai pesszimistábbak: 3,4 és 2,6 százalékot valószínűsítenek.

Mindezek alapján hogyan kell értékelnünk a globális gazdaságba erősen beágyazott magyar gazdaságra adott előrejelzéseket? Szükség van-e gazdaságvédelmi programra, és ha igen, milyenre?

Talán azzal érdemes kezdeni, hogy a növekedés százalékos értékére való összpontosítás helyett egy bizonytalan környezetben fontosabb a stabilitás megőrzése és a válságálló képesség erősítése. Ehhez, ahogyan arra a pénzügyminiszter rámutatott, a legfontosabb a munkahelyek megőrzése, a foglalkoztatás és a bérek további növelése. Ennek biztosítása azonban többféleképpen is elképzelhető.

Az egyik, eddig is sikeresen alkalmazott módszer a külföldi tőke bevonása további járulékcsökkentéssel és egyéb, a foglalkoztatást ösztönző kedvezményekkel.

Megjegyzendő, hogy a munkáltatók adóéke már tizenkét országban, közöttük Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is magasabb, mint Magyarországon. Az OECD legutóbbi, Magyarországról készített jelentése arra is rávilágít, hogy túl nagy nálunk a GDP és az NNI (nettó nemzeti jövedelem) közötti különbség, ami a számottevő profitrepatriálás következménye. Nyilvánvaló, hogy a külföldi tőkebefektetések, akár új cégekről, akár a meglévők beruházásairól van szó, növekvő tőkekiáramlással járhatnak, amit a cégek oldaláról éppen a gyorsuló technológiai változások és azok fejlesztésiforrás-igénye indokol. Ez azt is jelenti, hogy a külföldi tőke bevonásának további ösztönzése – közgazdasági értelemben – csökkenő hozadékú lehet. E

bből az következik, hogy a stabilitás és a válságálló képesség szempontjából a gazdaság hazai szereplőinek, közöttük a kisvállalati szektornak az erősítése, beruházásaik és foglalkoztatásuk ösztönzése kulcskérdés kell hogy legyen.

Másrészről a stabilitáshoz és a válságálló képesség fokozásához nagymértékben járulhatna hozzá a regionális fejlettségi különbségek csökkentése. Ebben is szerepet játszhatnak a helyben megerősödő, új munkahelyeket teremtő kisvállalatok. Fontos lenne továbbá az egyes ázsiai országokkal kialakult kereskedelmi deficit csökkentése és a regionális, elsősorban a V4-ek közötti kereskedelmi kapcsolatokban rejlő exportlehetőségek jobb kihasználása.

Összefoglalva a gondolatokat, nehéz megjósolni, hogy merre fordul majd valójában a világgazdaság 2019–2020-ban, mert ma még túl sok a képletben az ismeretlen. Az azonban biztos, hogy a gazdasági, társadalmi eredmények megőrzése – amit akár gazdaságvédelemnek is nevezhetünk – indokoltnak látszik. Azonban az eszközöket jól kell megválasztani azért, hogy azok a kiegyensúlyozottság, a fenntarthatóság irányába vigyenek. Ezért nem biztos, hogy a GDP-növekedés további pörgetése – ami akár egyensúlytalansághoz is vezethet – kell hogy a gazdaságvédelmi program legfontosabb célja legyen.

A magasugrás helyett hosszútávfutásra, fenntarthatóságra, a gazdasági és társadalmi eredmények harmóniájára való törekvés rövid távon is megnyugtatóbb eredményeket hozhat.

Egy dolog azonban biztos: a gazdaságvédelmi program nem járhat a hiány és az államadósság növekedésével, mert az éppen a stabilitást csökkentené és a válságnak való kitettséget növelné.