Innovációs eredményeink egy friss elemzés tükrében

Megjelent a 2019. évi globális innovációs index (GII) szerinti országrangsor, amelyet minden évben a Cornell egyetem üzleti iskolája, az INSEAD felsővezető-képző, valamint a WIPO (Szellemi Tulajdon Világszervezete) kutatói együttesen állítanak össze és elemeznek. Az elemzés módszertanilag érdekes, mivel az átfogó indexen kívül a kutatók egy úgynevezett input- és outputindexet is számítanak. Az inputindex azt mutatja, hogy milyen ráfordításokkal segítik az egyes országok az innovációt. Az outputindex pedig a ráfordítások eredményeit tartalmazza. Ezzel a kutatók azt is érzékeltetni kívánják, hogy mennyire hatékonyak az innovációs ráfordítások.

Ha ugyanis a ráfordítások nagysága tekintetében hátrább van egy ország a nemzetek listáján, mint az eredmények tekintetében, akkor levonható az a következtetés, hogy jól sikerültek, hatékonyak voltak az innovációs ráfordítások.

Természetesen tudjuk, hogy az innovációs eredmények nemcsak a számszerűsíthető ráfordításoktól függnek, hanem olyan tényezők is hatnak rájuk, amelyek egyáltalán nem vagy csak nehezen, becslések segítségével elemezhetők. Ez a kutatás is vizsgál ilyen tényezőket. Ilyenek például a szabályozási és a politikai környezet innovációt befolyásoló hatásai, a helyi piaci verseny intenzitása, a kockázati tőkéhez jutás lehetősége vagy a kormányzati munka hatékonysága.

A tanulmány az állami inputok mellett külön elemzi a céges, üzleti inputokat, közöttük például a céges kutatás-fejlesztési befektetéseket, a cégeknél alkalmazott kutatók arányát az összes foglalkoztatottéhoz viszonyítva, a cégek közötti együttműködések, a klaszterek sűrűségét az adott gazdaságban.

Az állami inputok között az oktatási és kutatási ráfordítások, a felsőoktatásban részt vevők, azon belül a tudományos-technikai területen tanulók aránya mellett inputként szerepel az elektronikus kormányzati megoldások fejlettsége is.

A tanulmány 53 inputmutatóból számítja ki az országok sorrendjét. Outputmutatóból kevesebb, 27 van. Ezek közt találjuk a bejelentett szabadalmak számát, a tudományos-technikai publikációkat, a mobilapplikációkat, a csúcstechnológiás termékek exportját, a létrejött új cégek számát és a kreatív szolgáltatások értékét. Az általános sorrend az input- és az outputadatok átlagolásával alakul ki.

A kutatók 129 országot rangsorolnak. Az általános index szerinti rangsort Svájc, Svédország és az Egyesült Államok vezeti. Az inputindex szerinti lista élén Szingapúr, Svájc és az Egyesült Államok található. Végül az output, azaz az eredmények tekintetében Svájc, Hollandia és Svédország vezet.

Az általános index szerint a V4-ek között Magyarország Csehország után, a második helyen áll.

Ezt annak köszönheti, hogy bár az inputok, ráfordítások, hatótényezők tekintetében csak a harmadik helyen van, az outputindex alapján – talán meglepő módon – közelebb került a cseh pozícióhoz, és jelentősen elhúzott a lengyelek és a szlovákok mellett. Olyannyira, hogy még az osztrák pozíciót is megközelítette. Ez az eredmény a kutatók szerint arra utal, hogy az inputok, a hatótényezők jelentős outputokat, azaz eredményeket hoztak létre. Ennek akár örülhetnénk is, viszont a következtetésekkel nem árt óvatosnak lennünk, mert több mutató esetében az eredmény nem tekinthető kizárólagosan magyar innovációs eredménynek. Ilyen például az úgynevezett fejlett és közepesen fejlett termékek gyártási aránya az összes feldolgozóipari gyártásban, valamint ezen termékek exportja az összes exporton belül.

A kutatók nem tesznek különbséget aszerint, hogy az adott korszerű termék előállításának mely szakasza zajlik Magyarországon. Ugyanis ha csak az összeszerelés történik itt, akkor bármennyire csúcstechnológiás is a gyártott vagy exportált termék, annak innovációtartalma nem Magyarországon születik meg. A mutató nyilvánvaló pontatlanságát bizonyítja, hogy mind a termelés, mind pedig az exportarány tekintetében jelentős mértékben, hét, illetve tizenegy hellyel előzzük meg Ausztriát.

Hasonlóképpen innovációs eredménynek tekintik a kutatók, ha egy ország sok technikai tudást importál, és azt hasznosítja is, ami természetesen hozzájárul a helyi tudás bővüléséhez, viszont ez a tudás nem helyben fejlesztett, hanem csak helyben hasznosított tudás, amelyet nagyon gyakran éppen az összeszerelő folyamatban alkalmaznak.

Erre utal, hogy e tekintetben hazánk a 16. helyen van, miközben Ausztria csupán a 26., ami azt érzékelteti, hogy tudásimport helyett inkább otthon teremt új tudást.

A 451 oldalas tanulmány ettől függetlenül figyelemre méltó, elsősorban nem az általános helyezések, hanem az egyes, főleg az inputmutatók szerinti pozíciók összehasonlíthatósága miatt. Ismét Ausztriát hozva fel példaként: a szabályozási környezet innovációt bátorító jellemzői tekintetében az osztrák helyezés 26 hellyel jobb, mint a mienk. A felsőoktatási és kutatás-fejlesztési inputok tekintetében pedig az osztrákok 34 és 16 hellyel hagynak le bennünket. Viszont például a cseh szabályozási környezet már csak három hellyel jobb a mienknél, a lengyel hat, a szlovák pedig négy hellyel rosszabb. A V4-országok pozíciója egyébként összhangban van az EU 2019. évi innovációs teljesítménytábláján elfoglalt helyezésekkel, amelyek szerint szintén Csehország vezet (14. hely), és Magyarország megelőzi Lengyelországot (23. és 25. hely), a szlovákoké a 22. pozíció. Azt a célt kell kitűznünk, hogy ezt a pozíciót tovább javítsuk, hiszen az innovációs eredményeink egyben versenyképességi helyzetünkre is jelentős hatással vannak.