Saját portán körülnézve

Napjainkban a gazdaságpolitikai irányítás a kiegyensúlyozott növekedés elérésének és megtartásának fontos feltételeként jelöli meg a lakossági fogyasztás számottevő növelését, a Covid és a válság utáni „felpörgetését”. Mindez természetesen nem kizárólag gazdaságpolitikai szándék, illetve cselekvés eredménye lehet, hanem jelentősen függ attól is, hogy a lakosság az említett sokkszerű gazdasági változások és a hirtelen megugrott – szerencsére ma már erősen csökkenő pályán lévő – infláció tudatában, valamint az euró-forint árfolyam hektikus változásának eredményeként milyen módon tudja és akarja mobilizálni még meglévő erőforrásait. Az óvatosság és a takarékosság természetesen a különböző társadalmi csoportok szintjén változatosan értékelt: egyeseknél erény, másoknál kevésbé az. Összességében azonban úgy gondolom, hogy mindennek alapja a gazdasági folyamatok kiszámíthatóságába vetett bizalom. Ha az a meggyőződés alakul ki, hogy ez a bizalom még ingatag, akkor a remélt változások lassabban fognak bekövetkezni. A gazdasági növekedés egyik fontos „emeltyűje” tehát a lakossági fogyasztás kedvező irányú változása, de emellett ugyanilyen fontos a lakosság beruházásainak alakulása is. Ennek Magyarországon tradicionálisan a legfontosabb terepe a lakásszektor, a lakásépítés és -korszerűsítés. Megítélésünk szerint ezek koncentrált támogatása, illetve a lakossági források egy részének ez irányú felhasználása mindenképpen előnyös a magyar gazdaság és társadalom számára. 

Néhány számadatot érdemes megjegyezni:

• a hazai lakásállomány 64 százaléka 1980 előtt épült, és csak 5 százaléka épült 2010 után;
• a használatban lévő lakások közel egyötöde még mindig évszázados technikákkal épült, vályog-, sár- és hasonló falazatú;
• a lakásállomány fűtési célú energiafelhasználása 60 százalékkal meghaladja az európai uniós átlagot.

Mindezek figyelembevételével nem csoda, ha 

Néhány évvel ezelőtt elindult egy szakmai egyeztetés arról, hogyan lehetne e téren elmozdulni a jelenlegi helyzetből. A szakma vizsgálati nézőpontja ez esetben nemcsak az építőipart vagy az építőanyag-ipart jelenti, hanem széles értelemben véve magában foglalja a szellemi képzettségi háttér megerősítését éppúgy, mint a ma sztenderdnek tekintendő anyagfelhasználás megváltoztatását, a zöldmegoldások elterjesztését, és végül a lakásépítés és -korszerűsítés új minőségét jelző, ún. okosházak megoldásainak alkalmazását. A változtatás frontjának tehát igen szélesnek kell lennie, ahol a dizájn, az anyag, az energiahatékonyság és a kellő tudás szinkronban fejlődik, miközben párhuzamosan a felhasználók (a lakosság) széles körű edukációja is végbemegy. Ennek komplex programmá fejlesztése és a hosszú távú célkitűzések világos rögzítése csak akkor vezet el gyakorlati eredményekhez, ha mindez az ezt előmozdító nemzeti támogatáspolitikával is társul. 

Ez utóbbi kettő 1961 és 1980 között több mint 800 ezer ma is lakott ingatlan építését jelentette, amelyek napjainkban is meghatározó részét adják a lakásállománynak. Időről időre születtek ugyan ezeket érintő részprogramok és kedvező változásokat kiváltó intézkedések, azonban a minőségi áttörés mind a mai napig nem valósult meg. Az újlakás-építés tekintetében pedig érdemes lenne ismét megcélozni 2002–2003 időszakát, amikor éves szinten valamivel több, mint 40 ezer új lakás épült. A jelenlegi szintről (15-20 ezer lakás) történő elmozdulás érdemben változtatná meg a lakásállomány megújításának rátáját is. Ez hazánkban ma jóval a környező országok mutatója alatt marad (0,4 százalék), ami töredéke például a hasonló lengyel mutatónak (1,5 százalék).

Megítélésem szerint a kormány, a szakma és a felhasználók együttes fellépése – megfelelő súlyponti területek kijelölésével és ösztönzési rendszer működtetésével – jelentős előrehaladást érhet el, növelve az új lakások építésének, illetve a régi lakóépület-állományok felújításának mértékét. Nem kérdéses, hogy e téren 

• általánosságban az építőipari tudás megújítása, a képzés megerősítése közép- és felsőfokon egyaránt;
• kutatás-fejlesztési projektek, amelyek új és hatékony technológiák, alapanyagok létrehozását, illetve azok gyakorlatba történő átültetését segítik;
• a magyar tulajdonban lévő alapanyagipar megerősítése, kis- és középvállalkozások által létrehozott új kapacitások kialakítása, nagyvállalatok nemzetközileg is versenyképes produktumainak támogatása, technológiai korszerűsítése és exportképességének fokozása;
• minden olyan céges együttműködés elősegítése, amellyel a hazai gyártó és kivitelező vállalkozások piaci megerősödése elősegíthető.

Néhány évtizede rácsodálkoztunk a magyar fejlesztésű üvegbetonra vagy a nemzetközi sikert aratott dizájnbeton bútorokra (Ivánka dizájnbeton), és büszkék voltunk az érintettek produktumára. De megemlíthetnénk a hazai termesztésű kender felhasználási lehetőségeit is. Nem kérdés: a tudás és az ambíció jócskán fellelhető a hazai berkekben. Tegyünk róla, hogy ez is megtermékenyítően hasson az ágazat és az egész szemlélet megújulására! „Jó szerencse, semmi más” – mondta Zrínyi Miklós, és „Jól elrendezett munka” – mondta Széchenyi István. A kulcs tehát: a jól tervezett munka, a szerencse (innováció) és a szilárd elhatározás.