BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ősszel még rendben voltak a fizetések

A bruttó átlagkeresetek az év első 11 hónapjában összességében 8,2%-kal, a nettó átlagkeresetek 7,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH. A január–novemberi reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,3%-os növekedése mellett) 0,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az alkalmazásban állók száma 2008. január–novemberben átlagosan 2 millió 747 ezer volt. Évkezdettől novemberig a költségvetési szférában 723 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 936 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 3,8%-kal csökkent a létszám, míg a versenyszférában lényegében nem változott.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete az év első 11 hónapjában 197 600 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 190 600 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 218 900 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 8,2%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 7,0%-kal, a versenyszférában dolgozóké pedig 9,0%-kal volt magasabb az előző évinél.

Átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (13,5%), pénzügyi tevékenység (11,0%), kereskedelem, javítás (9,6%), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (9,0%) gazdasági ágakban. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) átlagkereset 7,7%-kal nőtt az előző év január–novemberihez képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 8,5%-kal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 6,1%-kal lett magasabb.

Novemberben a bruttó átlagkeresetek 8,7%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. Január–novemberben a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 121 400 Ft volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 300 Ft-nak, a szellemi foglalkozásúaké 155 900 Ft-nak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan 7,3%-kal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 7,8%-os, a költségvetési szervezeteket pedig 6,5%-os növekedés jellemezte. A 209 100 Ft-os nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 8,5%-kal haladta meg az előző év január–novemberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,5%-ot tett ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.