BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Menekülés a csőd elől

A jövedelemmel rendelkező, illetve nem teljesen vagyontalan magánszemélyeknek, vagyis azoknak nyújthat segédkezet a tervezett személyi adósságrendezési eljárás, akiknek reális esélyük van arra, hogy új egzisztenciát teremtsenek

. A készülő koncepció szerint az adós tízévente legfeljebb egyszer kérhetné a törvényi támogatást, amellyel öt év alatt kapaszkodhatna ki a bajból. A procedúra nem jelenthet egyet az adósságleírással.

A jóhiszemű csődbejutottól megköveteli, hogy együttműködjön a hitelezőkkel és a vagyongondnokkal. Egyéb szigorú feltételeknek is meg kell felelnie, hogy az eljárás végén mentesülhessen tartozásának egy része alól. A személyi csőd bevezetésének igénye az ezredforduló óta többször felvetődött.

Napjainkban a hazai háztartások növekvő eladósodása indokolná. Ez alacsonyabb ugyan az uniós övezet átlagos szintjénél – ott a GDP arányában 53, Magyarországon 28 százalék –, de évek óta folyamatosan emelkedik. Az igazságügyi tárca arra törekszik, hogy – legkorábban áprilisban – olyan koncepciót vigyen a kormány elé, amelynek révén eldönthető, kell-e törvény vagy sem. A törvény 2010-től érvényesülhetne. Hasonló szabályozás külföldön sok országban létezik már.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.