BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy az érdeklődés a kkv-k körében az UMFORG Hitel iránt

Sikeresnek tekintik a szakemberek a február közepe óta elérhető az érdeklődő vállalkozások számára a 140 milliárdos keretet biztosító, és akár 200 millió forint összegben is igényelhető Új Magyarország Forgóeszköz Hitelt.

„Jelentős az érdeklődés az Új Magyarország Forgóeszköz Hitel iránt”-foglalta össze az elmúlt majd két hónap tapasztalatait Laincsek János, a Raiffeisen Bank kisvállalati területének vezetője- „mivel jól megfigyelhető az a tendencia, hogy a vállalkozások a beruházásaik megvalósításával kivárnak, és inkább forgóeszköz finanszírozásra keresnek használható, kedvező kamatozású konstrukciókat. A forintnak az elmúlt hetekben, hónapokban megfigyelhető nagyon intenzív mozgásainak következtében a legtöbb kkv ma már nemcsak használható és kedvező kamatozású, hanem árfolyamkockázattól mentes finanszírozási formát keres. Mind a telefonos ügyfélszolgálatunkon, mind a bankfiókjainkban tapasztalható fokozott érdeklődés azt jelzi számunkra, hogy nagyon komoly igény van jelenleg erre a finanszírozási lehetőségre.”

A hitelkonstrukció jelenlegi feltételrendszerének leginkább a termelő/gyártó tevékenységet végző vállalkozások felelnek meg, mivel döntően ők rendelkeznek forgóeszközökkel. Ebből fakadóan leggyakrabban az ilyen típusú vállalkozások élnek ezzel a hitelfelvételi lehetőséggel.

A bank eddigi tapasztalatai alapján elmondható, hogy a termelő/gyártó cégek közül jellemzően a magasabb árbevétellel (100 millió feletti), és jellemzően nagyobb foglalkoztatotti létszámmal rendelkező cégek igényelték az Új Magyarország Forgóeszköz Hitelt. „Ebből persze nem szabad azt a téves következtetést levonni, hogy a mikro vállalkozások bármiféle hátrányt szenvednének a hitelbírálat során”-tette hozzá Laincsek János.” A termék a kis- és középvállalkozásoknak szól, amely kategóriába ugyanúgy beletartoznak a néhány millió forintos árbevételű mikro vállalkozások, mint a több milliárd forintos árbevétellel rendelkező középvállalatok. A mikro vállalkozások hitelfelvételét az Új Magyarország Forgóeszköz Hitel esetében az is segíti, hogy semmi akadálya nincsen akár kisebb összegű, 1-2 millió forintos nagyságrendű hitelfelvételének.

„Az Új Magyarország Forgóeszköz Hitelt - az állami szabályozás miatt - a kereskedelmi cégek nem vehetik igénybe, pedig ebből a szegmensből is nagyon erőteljes érdeklődés mutatkozik a konstrukció iránt. A Raiffeisen Banknál elmondták, hogy bíznak abban, hogy valamilyen formában a jövőben a kereskedelmi szektor is részesülhet a forgóeszköz-típusú támogatott hitelekből.

Mint Laincsek János elmondta, a jelenlegi gazdasági helyzetben jelentősebb igényt elsősorban a forgóeszközhitelek iránt érzékelnek, ezért értékesítési volumeneket tekintve is sokat várnak ettől a konstrukciótól. A Raiffeisennél erre az évre 30 milliárd forint körüli támogatott hitelkihelyezést terveznek, amelynek jelentős része, várakozásaik szerint megközelítőleg 50%-a forgóeszköz hitel lesz. Számításaik szerint ez hozzávetőlegesen 600-700 ügylet keretében valósulhat meg. A kisvállalati üzletág vezetője megerősítette, hogy a támogatott hitelek népszerűségével szemben a piaci, nem államilag finanszírozott vállalati hitelezés korábbi években tapasztalt rendkívül dinamikus növekedése megtorpant. 

Forgóeszköz Hitel
Jellemzői:
- Segít leküzdeni a likviditási problémákat
- Egyszerű igénybevétel
- Nincs árfolyamkockázat
- Rendkívül kedvező díjazás
- Nem igényel sajáterőt
- Beruházástól független
- Kedvező fizetési ütemezés: a hitel tőke része akár a futamidő végén egy összegben is törleszthető

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.