A korábbi stagnáláshoz közelítő helyzettel ellentétben az élelmiszerboltok eladása is meredeken zuhant (6,6 százalékkal). Annak ellenére volt az idén a már-ciusi után a legnagyobb visszaesés ebben a körben, hogy az alapvető élelmiszereknél még áfacsökkentés is volt. A nem élelmiszer-kiskereskedelem ugyanakkor 10,7 százalékos zuhanással zárta az augusztust, ez majdnem egy százalékponttal mérsékeltebb a júliusi negatív csúcsnál. Az üzemanyag-eladásokat nem rengette meg sem a válság, sem az adóváltozás, most is mérsékelt (0,8 százalékos) emelkedést mutatnak, hasonlóan az elmúlt időszakhoz. A jármű- és alkatrész-értékesítés azonban majdnem a felére esett augusztusban. Furcsa módon az illatszerüzletek produkálták az egyetlen értékelhető forgalombővülést, ahogy az elmúlt egy évben is.
Ismét az áfaemelés utóhatása látható a kiskereskedelemben, ez okozta július után az újabb kiábrándító teljesítményt – mondta el lapunknak Barta György, a CIB Bank vezető elemzője. Az egyszeri hatáson túl persze a csökkenő reálbér, a szigorodó hitelfeltételek, az eladósodottság magas szintje, a munkanélküliség alapvetően meghatározzák a belső kereslet alakulását. Így a magánfogyasztás lehet az egyik legjelentősebb fékező erő az idén a gazdaságban. Úgy tűnik, kénytelenek voltunk feláldozni a fogyasztást a pénzügyi stabilitás oltárán, mivel a korábbi fiskális túlköltés miatti nehéz helyzetben nem tudtunk a nyugati kormányokéhoz hasonló gazdaságösztönző csomagot bevezetni – összegezte a szakértő.
A kiskereskedelmi forgalom augusztusi visszaesése változatlan áron számolva 2009. január óta a legnagyobb mértékű csökkenés egy hónapon belül – figyelmeztet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), ahol úgy vélik: a jelek szerint a háztartások vásárlásokra mozgósítható tartaléka a nyári hónapokra kimerült. Ugyanakkor élelmiszerekből is sokkal kevesebb fogyott az utolsó nyári hónapban, a különféle iparcikkből pedig a korábbi várakozásoknál jóval nagyobb a visszaesés.
Az augusztusi 638 milliárd forintos kiskereskedelmi értékesítés a júliusi 645 milliárdosnál is kisebb. Pontosan három évvel ezelőtt, 2006 augusztusában volt ekkora bevétele a kereskedőknek ebben a hónapban, iparcikkekre pedig öt évvel ezelőtt, 2004 augusztusában költöttek annyit a vásárlók, mint 2009 nyolcadik hónapjában – értékeli az adatokat a szakmai szervezet.
Az OKSZ úgy véli: a kiskereskedelmi forgalom a nyári-őszi hónapokhoz képest decemberben ugyan kisebb mértékben megélénkülhet az év végi ünnepi készülődés miatt, de előreláthatólag az utolsó hónap forgalma is elmarad a tavalyitól. Érdemes megjegyezni: az eladott árumennyiséget figyelembe véve 2007 és 2008 decemberében is csökkent az értékesítés az előző év utolsó hónapjához képest.
A szövetség szerint a válsághatások – vagyis a termelés és a beruházások csökkenése és a jövedelemkiáramlás – mellett kedvezőtlen volt az áfa kulcsának év közbeni emelése is, mert az az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben veti vissza a vásárlásokat a második fél évben, különösen az iparcikkek területén.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2009 első nyolc hónapjában 4639 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ebből a nyolcadik hónap részesedése 638 milliárd volt. A kiskereskedelmi eladások 46 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes, 16 százaléka az üzemanyag-, 14 százaléka a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletekben realizálódott, a többi üzlettípus együttes részesedése 24 százalék volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.