BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megint jó a szlovák cégeknek

Javulnak a szlovákiai cégek kilátásai, idén nyáron már a tavalyinál kevesebb cég ment tönkre – számol be internetes kiadásában az Új Szó. Idén ugyan éves szinten várhatóan 285 cég megy csődbe, ami 74-gyel több, mint tavaly, a nyári hónapokban, júliusban és augusztusban a válság kezdete óta azonban először állt meg a növekedés.

Míg tavaly nyáron 55 cég ment csődbe, idén 33. A lap által megkérdezett elemző szerint ez elsősorban a gazdaság fokozatos fellendülésével magyarázható.

Fontos szerepet játszottak azonban a bankok is, amelyek végre felfogták, hogy a hitelek visszafizetése a cégek teljesítményétől függ, ezt pedig csak úgy lehet javítani, ha nem támasztanak akadályokat a hitelfelvételnél. A csődök számának a csökkenéséhez hozzájárult persze az is, hogy a cégek tanultak a válságból, és óvatosabbak szerződéskötéskor.

A leglátványosabb javulást a gépipari cégek (főleg az autógyártók), a fuvarozók és a kohászok érték el, a korábban kulcsfontosságúnak számító iparágak – mint például a textilipar - ugyanakkor az utolsókat rúgják. A gödör alját azonban az építőipari cégek sem érték el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.