Kéthónapos csúcsra erősödött a forint az euróval szemben, és a fontos technikai szintnek számító 200 napos mozgóátlag sem állította meg a hazai devizát. Hétfőn rövid ideig 308 forintot kértek az euróért, ezzel pedig egyre távolabb kerül a forint a szeptemberben látott 315-ös kurzustól, ami két és fél éves mélypontot jelentett. Kedd reggel pedig megközelítette a 307-es szintet is a hazai deviza.
Elemzők szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kijelentései arra utalnak, hogy a kormány nem szeretné a forint leértékelődésén keresztül javítani a versenyképességet. – Korábban volt egy olyan várakozás a piacon, hogy a devizahitelek forintosítása után a kormány a hazai fizetőeszköz leértékelésével próbálkozik majd, de ez most mérséklődött – mondta lapunknak egy banki elemző. Varga Mihály szerint is fontos a forint árfolyama az államadósság szempontjából is, vagyis a kormány tudja, hogy a lakossági devizahitelek átváltása után sem lehet leértékelni a forintot az államadósság elleni harc miatt – magyarázta. Szerinte úgy tűnik, hogy fiskális oldalon szakítanak a Matolcsy-féle forintleértékelő politikával, és másképp javítanák a versenyképességet. Erre utal, hogy csökkentenék az újraelosztási rátát és szerkezeti reformokat hajtanának végre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.