BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre nagyobb válságban van Oroszország, óriási privatizáció indulhat

Ezermilliárd rubel értékben indulhat privatizáció, így próbálnák betömni az olaj áresése miatti lyukakat a költségvetésben.

Pontos listát még nem hozott nyilvánosságra az orosz kormány a privatizálandó állami vagyonokról, a pénzügyminiszter a hétvégén ugyanakkor azt mondta, hogy a magánosítás értéke eléri az ezer milliárd rubelt (1 rubel=3,45 forint).

Alekszej Kudrin azt mondta továbbá, hogy ilyen nagyságrendű privatizációt egy év alatt nem lehet lebonyolítani, két év alatt viszont igen.

Az orosz kormány azért kénytelen eladni állami részesedéseket, mert a kőolaj áresése miatt megcsappant a költségvetés bevétele, ami miatt máris jelentősen kurtítani kellett a kiadásokat.

A pénzügyminiszter konkrétan beszélt a Rosznyefty olajcégről, amelynek 19,5 százalékát értékesítené az állam, és az ebből származó bevétel kormányzati várakozások szerint legkevesebb 500 milliárd rubel lehet.

Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter nemrég azt mondta, hogy a listán szerepelhet az Alrosa, a világ legnagyobb gyémánttermelője, továbbá a Basnyefty orosz olajtermelő vállalat. Vlagyimir Putyin államfő még decemberben az Aeroflot légitársaság magánosításáról beszélt.

Érdeklődés máris mutatkozik a még hivatalosan el sem indított privatizáció iránt. Így például a Lukoil, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajcég bejelentette: megvenné a Basnyefty olajvállalat állami részesedését. Orosz kormányzati forrás szerint a tavaly hetedik legnagyobb olajtermelő Basnyefty iránt más cégek is érdeklődnek.

Viktor Vekszelberg orosz milliárdos pedig szombaton azt mondta, hogy megvenne néhány orosz bányát. Ő az első orosz oligarcha, aki hivatalosan is érdeklődést tanúsított a kormány privatizációs terve iránt.

Viktor Vekszelberg arra a kérdésre válaszolva, hogy érdekli-e a tavaly 3,5 milliárd dollár bevételű Alrosa vagy más bányák, a milliárdos azt válaszolta, hogy "minden az ártól függ". Majd hozzátette: "Megvennénk néhány bányát, tradicionálisan érdekeltek vagyunk az ágazatban, de meglátjuk, hogy mit ajánl az állam".

Viktor Vekszelberg leszögezte ugyanakkor: az orosz olaj- és gázipar hidegen hagyja. Ő volt egyike annak a négy orosz milliárdos alkotta konzorciumnak, amely 2013-ban a TNK-BP olajtermelőből 27,7 milliárd dollárért adott el részesedést a Rosznyefty cégnek. Az ügylet mintegy 7 milliárd dollárral gyarapította Viktor Vekszelberg vagyonát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.